Megállíthatatlanok {Loki ff.}

Váratlan vendég

Miután sikerült kontrolálni a légzésemet és nem ugrott ki a szívem a helyéről, Stevevel bezárkoztunk a fürdöszobájába. Én neki dőltem a kádnak és teljesen szétterültem. Steve pedig a falnak támaszkodva ült velem szemben. Nem csak mentálisan, de fizikailag is teljesen kimerűltem. Az elmúlt három héten egyszer sem futottam ennyit. Igaz, csak egy emeletet futottam fel, de akkor is. Ez is bőven sok volt. Aztán ez a hirtelen csókpárbaj. Nem nagyon tudok most erre mit reagálni, annyira hirtelen történt. Meg bármennyire is furán hangzik, a szívem Lokié. Legalábbis még.
Valahogyan muszáj lesz erről beszélnem Stevevel, mert nem akarom, hogy azt higgye játszok vele és csak kihasználom a felépülésem végett. Meg amúgy is, kicsit korai lenne a váltás szerintem.

Valaki kint dörömbőlte az ajtót. Steve lassan felállt és a mutatóujját a szája elé rakta. Kinyitotta a fürdőszoba ajtót és halkan kiosont. Amint kiment odadugtam a fülem az ajtóhoz. A bejárati ajtó kinyílt és egy ideges Tony rontott be.
-Hol van?-mondta feszülten.
-Tony..-kezdett bele Steve, de Tony azonnal közbevágott.
-Ne. Bármit csak ezt ne Rogers. Nincs most ehhez kedvem. Mondjuk nem mintha bármikor is lenne.-mondta szemetforgatva, amire Steve halványan mosolygott és felsóhajtott.
A léptek egyre közeledtek, majd megálltak az ajtó előtt. Gyorsan visszacsúsztam az eredeti helyemre és hallgatóztam. Halk pusmogást hallottam csak, de pillanatokon belül kinyílt az ajtó. Steve nyitott be és előre engedte Tonyt.

-Sophie. Jól vagy?-guggolt le mellém a bátyám.
-Igen Tony, semmi bajom. Volt egy enyhe pánikrohamom, de kutya bajom.-mondtam és mélyen a bátyám szemébe néztem, hogy tudja tényleg nincs semmi baj.
-Miért volt itt Fury?-kérdezte kis szünet után Steve. A bátyam csak lehajtotta a fejét és a földet nézte.
Felálltam a kád mellől Steve segítségével és belekapaszkodtam a férfi karjába.
-Tony! Mi történt?-kérdeztem türelmetlenül.
-Téged keresett. Azt mondtuk, hogy már egy hónapja nem hallottunk felőled.-válaszolt nyugodt hangnemmel a bátyam.
-Oooké, a bújkálás eddig is ment-néztem rá összezavarodottan Stevere-Mondott még valamit?-majd vissza Tonyra, aki már felemelte a tekintetét és rámnézett.
-Ide hozták Lokit.-jelentette ki könnyedén a bátyám.
A mondatára Steve felkapta a fejét, először Tonyra, aztán rám nézett.
Azt sem tudtam, hogy most jól hallottam-e amit mondott. Éreztem, hogy elvesztem az egyensúlyom és Stevere nehezedek. Teljesen elszédűltem és összeestem, Steve karjai védtek meg a zuhanástól.
A férfi kétségbeesetten hajtogatta a nevemet, amit csak tompán hallottam. Lefektettek hanyatt a földre, a két férfi alakot már csak homályosan láttam.
Forgott velem a világ, nem éreztem a végtagjaimat és szörnyen sajogott a fejem. Steve és Tony tehetetlenül néztek ahogy szenvedek.

Nem sokkal később Nat nyitott be Clinttel az oldalán.
-A rohadt életbe. Mi történt?-kérdezte a nő hirtelenjében.
-Összeesett és az ájulás szélén jár.-mondta Steve aggódóan.
-Mit tudunk tenni?-kérdezte Tony.
A vörös nő törte a fejét, majd kitárta az ajtót és felvázolta a tervet.
-Steve, Tony! Lassan emeljétek fel, lehetőleg minél jobban legyen vízszintesebben a teste. Clint nyiss ki minden ablakot!-dirigált a nő és mindenki tette amit mond.
Clint szélsebesen kitárta az ablakokat, Tonyék óvatosan felemeltek és kivittek a fürdőből. Nat mindent leszórt Steve ágyáról, csak egy párnát hagyott rajta. Finoman lefektettek az ágyra és hátrébb álltak a csapattagok.
Tony nagyokat zihált idegességében, nem bírt egy percig sem elűlni. Steve az ágy szélén ült és simogatta a kéz fejemet. Clint a falnak támaszkodva mindenkit fogva tartott határozott tekintetével. Nat pedig az asztalnál ült és fogta a fejét.

-Rendbe fog jönni?-kérdezte Tony nyugtalanul.
-Tony. Többet mi sem tehetünk. Ha hagyjuk pihenni rövid időn belül rendbe jön.-válaszolt a nő felpillantva Tonyra.
Tony be volt feszülve, de Nat próbálta nyugtatni. Megsimogatta a vállát és lágyan mosolygott. Steve kívülről teljesen nyugodtnak látszott, de belül tiszta stressz volt. Aggódott és félt.