Megállíthatatlanok {Loki ff.}

Váratlan pillanatok

Reggel a napsugarai sütöttek be az ablakon keresztül, egyenesen az arcomra. Egy ideig nagyon jól esett a melegség, de hamar idegesítővé vált és irritált.
Morcosan dobtam át magamat a másik oldalmra, egy nagyon sóhaj kiséretében. Loki mellettem feküdt a hátán, egyik kezét a feje fölött pihentetve. Mellkasa egyenletesen emelkedett fel-le. Halk, nyugodt levegővételei töltötték be a szobát. Egy laza fekete felső volt rajta, sötétkék rövidnadrággal.
Ez mikor öltözött át?
Sóhajtottam még egyet és a hátamra feküdtem a plafont kémlelve. Most tűnt fel, hogy amúgy én sem a tegnapi ruhámban vagyok.
És én??
Én is egy laza, hosszú zöld pólóban voltam, fekete feszülős rövidnadrágban. Nem igazán törödtem avval, hogy hogyan és mikor termett rajtam ez az öltözék. Minden esetre örülök, hogy nem a tegnapi mocskos ruhámban fekszem a hófehér ágyneműs ágyban.
Elkezdtem unatkozni. Lokit nem akartam felkelteni, nagyon aranyosan szuszogott még mindig. Felkelni sem akartam nagyon, ahhoz még túl lusta voltam. Kicsit jobban körbemérten a szobát és láttam az asztalon egy poharat. Ahogy megláttam, egyből szomjas lettem. Szerencsére a pohár tele volt, úgy tűnik senki sem ivott bele. Most egyszer belekortyolok, semmi baj nem lesz.
Az asztal a szoba másik felében állt, én pedig 100%-ig biztos voltam abban, hogy nem kelek fel. Elvégre szuper erőm van. Ideje használni is.
Felűltem és kicsit felemeltem a kezemet. A jól megszokott fehér fénycsóvák mintha nem működnének rendesen, erőtlenül villogtak halványan. A pohár meg sem mozdult, még a víz sem rebbent meg benne. Még egyszer próbálkoztam, ezúttal jobban koncentráltam. Kezemet magamelé tartva fókuszáltam a pohárra és apró, finom kézmozdulatokkal próbáltam aktiválni az erőmet. De semmi.
Csalódottan engedtem el a kezeimet és puffantak le a takarón nagy hanggal.
Loki még mindig édesen aludt. Mivel már sikeresen, na jó inkább sikertelenül felébredtem, lemegyek a konyhába.
Szerintem Lydia sem bánja, hogy ha kiszolgálom magam.
Kibújtam a takaró alól minél halkabban, hogy Lokit nem zavarjam meg. Kicsit megnyújtóztam, majd lementem a lépcsőn. A nappali és a konyha üresen állt, nem volt rajtunk kívűl senki a házban. Az étkező asztalon volt egy kis cetli, rajta egy üzenettel.

Falu főtéren vagyok vásarolni a piacon! Délre visszaérek, ne gyűjtsátok fel a házat!

                                                              Lydia

Megforgattam a szemem és ledobtam a cetlit az asztalra. Még mindig frusztrál a nő közelsége Loki iránt, azt sem tudom mivan köztük és hogy ki ez. Majd kikérdezem az istent.
Megindultam a konyha felé valami féle reggeli után kutatva. Egy gyümölcsös tálba találtam almát, barackot és szőlőt. Egynek elmegy. Kiszedtem egy tálra a gyümiket és felvágtam. Felvittem az emeletre a reggelimet. Mikor felértem egy ismerős szempárral találkoztam.

-Felkelek és te nem vagy mellettem?-kérdezte Loki rekedt, de mégis ellenálhatatlan hangon.
-Neked is jó reggelt!-emeltem meg a fejemet-Kérsz reggelit?-kérdeztem és bevetődtem mellé.
-Igen, köszönöm kedvesem.-mondta és elkezdte majszolni a szőlő szemeket.-Lydia hol van?-
-Jó hogy kérdezed, amúgy is szerettem volna beszélni.-hadartam el-Elment a faluba, dél környékén ér haza.-válaszoltam.
-Rendben. Miről szeretnél beszélni?-feküdt hasra és felém fordulva folytatta tovább az ÉN reggelimet.
-Honnan ismered Lydiát?-tértem egyből a lényegre.
-Lydiát gyerekkoromban ismertem meg, a szülei meghaltak. Asgardban nevelgekedett, anyám tanított nagyon sok árva gyermeket köztük őt is. Mikor már elértek egy bizonyos életkort választaniuk kellett, hogy gyógyítók vagy tanítók lesznek. Lydia a gyógyítók mellett döntött és mivel nem Asgardi, Vanaheimbe küldték életeket menteni.-válaszolt Loki és bekapott egy barack darabot.
-Ó értem. De hogy ismerted meg?-kérdeztem vissza egy kis szünet után.
-Tudod, mindketten másnak éreztük magunkat, mert jobban érdekeltek a könyvek és a tudomány, mint az eszeveszett gyilkolás és küzdés. Így hamar összebarátkoztunk és együtt bújtuk a könyveket.-nézett a mondandója végén a szemembe.
-Értem, köszönöm-hajtottam le bűnbánóan a fejemet.
-Hé, mi a baj?-ült fel Loki, arrébb rakta az ételt.
-Nincs semmi.-még mindig nem néztem rá.
-Ugyan, látom hogy van valami.-fogta két kezébe arcomat.-Mond el. Kérlek!-
-Annyira hülye vagyok Loki!-akadtam ki.-Úgy néztem le és itélkeztem Lydia felett, hogy azt sem tudom hogy ki ő. Mindig csak az járt a fejemben, hogy mi köze volt, van hozzád. Sajnálom.-szögeztem le a tekintetemet az ágyra.
Loki felemelte a fejemet, így muszáj volt a szemébe néznem. Ő csak mosolygott és eltűrt egy hajtincset az arcomból.
-Ne aggódj kedvesem, nekem csak Te vagy!-mondta és megcsókolt.
Azonnal visszacsókoltam és egyre hevesebben faltam az ajkait. Kezét lassan levezette a derekamra és az ölébe húzott. Összekulcsoltam a kezeimet a nyaka mögött és finoman beletúrtam a hajába. Loki határozatlan mozdulattal simitotta végig hatalmas kéz fejét a fenekemen, amire felsóhajtottam. Keze égető érzésként hatott a bőrömre, de csodálatos volt. Szájával elkalandozott a nyakamra, a fejemet hátra döntöttem és nem győztem kapkodni a levegőt. Mikor visszatért a számhoz, átfordított hátra és én kerültem alulra. Ujjaimmal vadul markolásztam a pólóját a hátám. Loki kezeit a hasamra, majd a derekamra vezette. Már nem kaptam levegőt, teljesen elragadott a hév. Éreztem, hogy Loki is kezd túlzásokba esni. Egyre vadabbul csókolta ajkaimat és mardosni kezdte az oldalamon a bőrt. Halkan felnyögtem és suttogni kezdtem.
-Loki.-kapkodtam a levegőt csukott szemmel-Loki, elég.-suttogtam.
A férfi lassan felém tornyosult és lenézett rám.
-Bocsánat, nem bírok uralkodni magamon.-suttogta.
Nyomott egy gyengéd puszit a homlokomra és mellé feküdt.
Nagyjából még egy óráig beszélgettünk és szerelmeskedtünk még az ágyban mire ajtó nyitódást hallottunk.