Flightless Bird // l.s. ✔️

I. FELVONÁS: MÁSODIK FEJEZET

Fetus Larry:)

HARRY / MÚLT

Későn kezdtem a Királyi Balett Iskolán. A legtöbb diák akkor került be ide, mikor tizenegy évesek. Én most tizenöt vagyok. Mindenki mindenkit ismert, és én nem ismertem senkit. 

Csak szórakozásból táncoltam. Az anyukámnak az egyik barátnője egy stúdiót vezet a péksége hátuljában. Egyik nap a mosdó után kutatva betámolyogtam közéjük. Eredetileg viccből iratkoztam be, de aztán rájöttem, hogy eléggé tetszenek az ugrások és forgások.

Amikor a tanárom, Mrs. Pichard azt ajánlotta jelentkezzek a Királyi Balett Iskolába, azt hittem megbolondult. Anya azt mondta tartozom magamnak legalább annyival, hogy megpróbálkozom. Úgy gondoltam, miért ne? Elutazhatnék Londonba. El se hittem, hogy tényleg bejutottam. Az elfogadó levelemben egy hosszú lista volt a technikáim hibáiról, viszont megdicsérték a megjelenésemet, a magasan ívelt talpamat, a hosszan ívelt lábaimat, és a hajlékony achilles-ínemet. Azt mondták nagyszerű zenei érzékem van, és érzelmes voltam. Nem tudom pontosan ez mit jelent, de úgy döntöttem ez egy jó dolog. Izgatottnak kéne lennem, hogy felvettek egy ilyen nagynevű iskolába, (úgy néz ki mint egy palota!) de leginkább ijedt vagyok. Sosem éltem még máshol az otthonomnál, és már Chesire-ben is nehezen szereztem barátokat. 

A szobatársam egy vékony, vörös hajú srác, aki semmit nem akart velem kezdeni. A legjobb haverjával készült összeköltözni, de a nem várt megjelenésem megcsavarta a terveiket. A cuccai az egész szekrényt elfoglalták, szóval a dolgaimat az ágyam alá gyömöszöltem be. 

Miután lepakoltam a szobámban, felöltöztem az első tánc próbámra. Egy fekete harisnyát, és egy fehér dresszt választottam ki, mert ezt hordták a fiúk a brossúrában, amit olvastam. Mrs. Pichard stúdiójában azt hordhattam, amit akartam. Egy kinyúlt pulcsit, edző gatyát. Nem zavarta. De a KBI-nél sok szabály volt. Rendesen kell kinéznem, étrend szerint kell ennem, és még aludni is egy időben kell. 

Korán érkeztem a próbaterembe, és máris hülyének éreztem magamat. Senki sem úgy nézett ki, mint a szórólapokban. Valaki melegítőt, és pólót viselt, valakin csak egy rövid nadrág volt. Csak a tizenegy évesek a folyosón viseltek fekete harisnyát, és fehér felsőt. Azon gondolkodtam van e még időm átöltözni, de a tanár besétált a pillanatban, amikor indulni készültem.

A neve Madam Lesauvage. Elég impozáns figura: magas, vékony, fekete hajjal, aminek a tövénél már néhány ősz hajszál kandikált ki. Egy évtizeddel ezelőtt volt igazi balerina, de úgy nézett ki, mintha most is tökéletesen elő tudna adni. Azt gondoltam tudok pár jó pontot szerezni legalább nála az öltözékem miatt, de csak annyit mondott a hajamra, hogy "Túl hosszú", és a csuklómon lévő barátság karkötőre, hogy "Vágd le". 

Korlátos gyakorlatokkal kezdtük az órát, mielőtt a földre ültünk volna le. A lányok kapták meg az összes jó helyet. Sikerült elhelyezkednem a terem közepén egy nyurga fiú mögött, Bradford-i akcentussal, akinek a barátja egy komoly fiú volt, elmélkedő tekintettel, a fegyelmezett magatartásáról eltudtam mondani, hogy ő a legjobb táncos az osztályban. 

A cipővel takart lábunk suhanó hangokat adott ki a lakozott padlón, amikor a második pozícióból a negyedikbe léptünk, majd a negyedikből az ötödikbe. Csak pár perce csináltuk ezeket, amikor Madam korrigálni kezdett engem. "Harry állat fel!" "Harry, vállak!" "Harry, karok!". Azt hinnéd én vagyok egyedül a teremben. Mindent megtettem, amit mondott, de nem számított mennyire próbálkoztam a testem nem engedelmeskedett. Amikor felemeltem az államat, a vállaim leestek, és amikor felemeltem a karomat az állam leesett. 

Megtudtam mondani, hogy mindenki engem nézett. Valószínűleg azon töprengtetek, mit kerestem egyáltalán itt. Én ezen gondolkodtam. Tudtam, hogy le leszek maradva a többi diáktól, de nem hittem, hogy ennyire. Egy dolgot sem tudtam rendesen elvégezni.