A sötétség angyala

Shunobi

Sarah annyira ledöbbent, hogy kiejtette a levelet a kezéből.

Ennek viccnek kell lennie. Joan évekig egy szót sem küldött. Persze ez a stílus az övé. Meg a kézírás is. De akkor is. Mégis minek most? És még beszélni akar velem. Van bőr a képén az biztos. Viszont ez a rossz érzés nem múlt el. Ez biztosan egy csapda. De akkor ez a lány honnan tudja a nevemet? Mégis mi a fene folyik itt?

Sarah a lányra nézett. Az arcáról nem lehetett semmit leolvasni. Egy fekete köpenyt viselt, szintén fekete nadrággal, pólóval és cipővel.

Fogalmam sincs ki ez, de nem árt, ha óvatos leszek. Valami nem tetszik benne.

- Ki vagy te? - szegezte a lánynak a kérdést.

- Az nem fontos.

- Már pedig én nem vagyok hajlandó innen egy lépést sem tenni addig veled sehova, amíg nem magyarázod ezt meg.

- Ez nem az én döntésem.

- Hát persze.

- Nézd, tudom, hogy te ismerted őt, azonban már nem az a lány, aki régen volt. Tudom hogy váltatok el, és elmondhatom, hogy azóta sokkal rosszabb lett. Ha egy szót is szólok nekem végem, ahogy a szüleimnek és a kisöcsémnek is. Ezért kérlek, hogy ne kérdezz többet.

- Tényleg ennyire megváltozott.

- Igen. Gyere velem és te is meg fogod látni!

- Miről akar velem beszélni?

- Én sem tudok minden részletet. De az alapján amit mondott komolyan elkezdhetsz félni tőle.

- Mi az amit tudsz?

- Nekem nem szabad erről beszélnem.

- Tőlem nem tudja meg.

- Úgy látszik nem érted. Egyből észreveszi ha gyanakodva viselkedsz vele.

- Akkor örülök a találkozásnak, de ideje távoznod.

Az ismeretlen felsóhajtott.

- Annyit tudok, hogy a tervéhez kellesz, és hogy még egy rokonát is meg akarja ölni.

- Viccelsz velem? - döbbent le Sarah.

- Nem. Csak induljunk már!

- Jó, rendben. Hozzak valamit magammal?

- Nem szükséges.

Sarah felsóhajtott, majd magára vett egy pulóvert, és elhagyva a házát bezárta az ajtót. Fogalma sem volt róla, hogy mi vár rá. Az idegen fele fordult.

- Mutasd az utat.

- Kövess!

Ketten dél felé haladva elhagyták Daupert, majd az erdőt is. Sarah még csak most indult el, de máris ideges volt.

Akarom én egyáltalán ezt az egészet?

A gondolataiba merülve egyszercsak arra lett figyelmes, hogy elhagyták a Rose Falat.

Miért érzem úgy, hogy jobb lenne visszafordulni?

Sarah nem hallgatott az aggodalmára, hagyta, hogy az idegen lány tovább vezesse őt a régi barátjához. Ki tudja hová.

Amikor legutóbb, tizenöt éve, elhagytuk a Falakat az majdnem az életünkbe került. Nekünk annyi lett volna, ha nincs az az alagút. Valamiért úgy érzem, hogy ez sokkal rosszabb lesz.

Sarah addig gondolkodott, amíg arra lett figyelmes, hogy Shiganshina kapuja elkezd felemelkedni előtte. Ekkor hátrapillantott.

Ennek nagyon rossz vége lesz. Érzem.