A sötétség angyala

- Igen, azt látom. Most elmehettek.

Ők amilyen gyorsan csak tudtak elhagyták az épületet. Amint az ajtó becsukódott mögöttük Joan a két nő felé fordult.

- Kövessetek!

Joan visszaindult a lépcsőn, Bethany és Sarah pedig követték őt. Bár az utóbbi nagyon óvatos volt. Mindenhol fáklyák világítottak. Még a lépcsők mellett is. Felmentek a lépcsőkön a legfelső emeletre. Ott balra mentek, és a folyosó jobb részén bementek egy szobába. Azt meg tudták állapítani, hogy ez Joané. Persze itt is minden feketéből volt, de olyan volt, mint egy úrinő szobája.

Na, ez Joanra vall - nézett a szobára Sarah.

- Stílusos - mondta Bethany.

- Illik hozzád - motyogta Sarah.

- Ez igaz, de még ne álljatok meg.

- Hova tudunk még innen menni? - kérdezte zavartan Sarah.

- Az erkélyre.

- Ja, vagy úgy.

Az ajtón át kimentek az erkélyre, ami meglehetősen nagy volt. Ott egy körülbelül egy éves gyerek lépkedett a kanapéba kapaszkodva.

- Lilianne, megmondtam, hogy ne gyere le a kanapéról. Egek, egy éves vagy, de csak a baj van veled.

Lilianne láthatóan megértette amit mondott, így megpróbált visszaülni, de nem sikerült neki. Sarah odament hozzá, feltette őt, majd leült mellé.

- Pedig aranyos gyerek.

- A lányom. Két hete egy éves.

- Nem számítottam erre. Mindig azt mondtad, hogy nem akarsz gyereket - nézett rá Bethany, majd leült egy fotelba. Joan is így tett.

- Ő azért létezik, hogy segítse a tervemet.

- Ez az a terv, amiről három éve beszéltél? - kíváncsiskodott Bethany.

- Igen, ez az a terv.

Sarah lenézett maga mellett. Ott lent volt egy színpad.

- Az meg mire való?

- Ott hajtom vissza a nyilvános kivégzéseket, akik túl messzire mennek. Őket személyesen én ölöm meg.

- Vagy úgy. Mi tartozik nálad abba a kategóriába, hogy túl messzire megy valaki?

- Ha ellenszegül az akaratomnak. Vagy például ha megpróbálnak megölni. Természetesen sikertelenül.

- Azt sejtettem.

- Ha van még kérdésetek akkor azokat most tegyétek fel, mert utána áttérek arra, ami miatt most itt vagytok.

- Mi az a furcsa jel a zászlón? - kérdezte rögtön Bethany.

- Az több helyen is ott van a városban. Minden emberemre rá van tetoválva a bal vállára. Ez az én jelem. Ha elmennek valahova, akik már hallottak rólam azok tudják, hogy az én parancsomat hajtják végre. Meg szoktak ijedni rendesen. Ez az én ötletem volt.

- Honnan tudják a világon máshol, hogy ki vagy? - értetlenkedett Bethany.

- Csináltam ezt-azt sokfelé.

- Honnan valósiak ezek az emberek és hogy kerültek ide? - kérdezte Sarah.

- A világon mindenhonnan. Elhoztak őket ide. Persze ők nem örültek neki.

- Minek van rájuk szükséged?

- Elhozom a legígéretesebbeket katonának, a családjukat pedig biztosítéknak, hogy meg se próbáljanak nekem ellenszegülni. Természetesen vannak olyanok, akiket csak azért hozok ide, mert élvezem, hogy félnek tőlem. Ők vannak többségben. Sikerült kiderítenem, hogy valóban nem halok meg kivéve harcban. Így állandóan szükségem van emberekre. Ők lesznek azok, akik a későbbiekben megszületnek. Már hat éves korukban elkezdem a képzésüket, és akik érdemesek rá engem szolgálnak. Persze több módja is van annak, hogy embereket szerezzek. Felnőttkorban is beveszek bárkit. Őket hívom a Sötétség Követeinek.