𝘽𝙄𝙍𝙏𝙊𝙆𝙊𝙇𝙉𝙄 𝘼 𝙁𝙀́𝙉𝙔𝙏 -𝙙𝙧𝙖𝙢𝙞𝙤𝙣𝙚-

epilógus

☽⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯☾

𝓔𝓹𝓲𝓵𝓸́𝓰𝓾𝓼

☽⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯☾

- ... és aztán boldogan éltek, míg meg nem haltak - fejezte be a mesélést a nő. Szeretetteljes mosoly terült el az arcán, az alvó gyermekeit nézve. Békésen szuszogtak, a kisfiú átkarolta húgát, összebújva adták át magukat az álom nyújtotta gyermeki varázsnak.

Mintha a vihar is megszelídült volna a mesétől, lecsendesedett, és már nem szaggatta a szél az ablakokat és a fák lombjait.  A nő betakargatta a két kisgyereket, mindkettő arcára adott egy-egy puszit, majd halkan kisétált a szobából. 

Amint becsukta az ajtót maga után, szembe találta magát férjével, akinek kócos szőke haja összevissza meredezett. Csak egy alsónadrág volt rajta, fedetlen felsőtestén az ablakon beszűrődő holdfény megcsillant. A nőnek eszébe jutott egy régi, számára oly kedves emlék. Mikor még tizenévesek voltak, és ott álltak a Csillagvizsgálóban, azon az estén is ugyanígy vette körül Dracót a holdfény. Akkor mesélte el neki a férfi azt a mesét, amire mai napig tisztán emlékszik.

- Mikor fogod nekik elmondani, hogy ez a mese rólunk szól? - kérdezte az álmosságtól rekedtes hangon Draco, szemöldökét kíváncsian felhúzva. 

- Még egy darabig nem - kuncogott Hermione, a szemében pajkossággal. - Szeretik ezt a mesét. És az őszintét megmondva, én is odavagyok érte.

- A herceg miatt, mi? - húzta magához közelebb a derekánál fogva feleségét a férfi. - Fogadok, levett a lábadról az a fess úriember - lehelt csókot az ajkára finoman.

-  Még mindig pimasz vagy - nevetett fel Hermione. Évek óta voltak házasok, de még mindig nem tudta megunni Dracót. Soha nem fog igazán betelni vele.

- Megmutassam, milyen kis pimasz is tudok lenni? - sötétült el a férfi szeme. Szorosabban markolt bele a nő csípőjébe, mire abból egy halk nyögés tört elő.

Csókok tömkelege között jutottak el a hálószobájukig. Draco finoman ledöntötte szeretett feleségét a hatalmas ágyra, és parázslóan nézett le rá. Néha nehéz kifejezni az érzelmeket egyetlen szóval, és Draco is így volt vele, ahogy az ágyon elterülő Hermionét nézte. Túl kevésnek érezte, hogy csak annyit mondjon "szeretlek". Több volt ez annál. Az ezerszeresét, sőt még annál is többet érzett, mint egy egyszerű szeretlek. 
Hermione is így lehetett, mert a kezével átkulcsolta a férfi nyakát, és magához húzta egy forró csókra.

- Nem kellenek a szavak. Most nem - suttogta a csókba.

Draco nem mondott semmit, csak hagyta, hogy teljes testével-lelkével szeresse az ő Hermionéját. Az ő kis hercegnőjét.