𝘽𝙄𝙍𝙏𝙊𝙆𝙊𝙇𝙉𝙄 𝘼 𝙁𝙀́𝙉𝙔𝙏 -𝙙𝙧𝙖𝙢𝙞𝙤𝙣𝙚-

28.fejezet

☽⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯☾

28. 𝓕𝓮𝓳𝓮𝔃𝓮𝓽
- 𝓔𝓵𝓳𝓸̈𝓼𝓼𝔃 𝓿𝓮𝓵𝓮𝓶 𝓪 𝓫𝓪́𝓵𝓫𝓪 -

☽⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯☾

Hetek óta nem aludt ilyen nyugodtan és gondtalanul. Álmában békesség szállta meg, és üdvözlően vonta körül elfáradt elméjét. Azonban nem sokáig élvezhette az álom nyújtotta édes mázat, mivel ébresztő órája szörnyű csörömpöléssel rántotta ki onnan. Draco bosszúsan csapta le a kis szerkezetet, olyan erővel, hogy az óra lefordult a szekrényről, és egészen az ágy széléig gurult. Alig aludt három órát, és érezte, hogy teste sikít a több alvásért. Eljátszott a gondolattal, hogy a mai nap kihagyja az óráit és átalussza az egész napot. Kecsegtető gondolatnak tűnt, és már kezdett majdnem vissza szenderedni.

Azonban tudata legmélyén eszébe jutott Hermione. Szemei szélsebesen pattantak ki, és nyögve feltornázta magát ülőhelyzetbe. Alig várta, hogy találkozzanak ismét. És, hogy újra megcsókolja. Az hét szentség, hogy be kell pótolniuk az elvesztegetett napokat, amiket egymás nélkül töltöttek.   Mindig is szeretett korábban kelni, hogy legyen elég ideje elkészülni, és ha akadt - márpedig mindig akadt - elintéznivalója, azt reggel gyors letudja.
Így hát, még ha fizikálisan is fájt a fáradtság, kimászott az ágyból. Komótosan beágyazott, felpaskolta a párnáját, és kisimította a lepedőt, nehogy egy gyűrődés is legyen rajta.

Szobatársai még az igazak álmát aludták, volt még több, mint fél órájuk az ébresztőig. Draco fülét bántotta a mellette lévő ágyból jövő orbitális horkolás. Hiába volt már hat éve a szobatársa Monstro, az iszonyatos horkolását még mindig nem volt képes megszokni. A fiú tipikusan szörcsögve-fújtatva-horkantva horkolt ráadásul még baromi hangosan is. Draconak volt egy bevált módszere, hogy elhallgattassa a fiút. Kénytelen volt minden reggel alkalmazni, hogy ne kapjon agyvérzést tőle. Egy egyszerű varázslattal is megoldhatta volna a dolgot, de az nem lett volna olyan mulatságos. Ajkaira egy fáradt mosoly kúszott, és akármilyen fáradt is volt, ezt akkor sem hagyhatta ki.

Oda lépett Monstrohoz. A fiú szájtátva aludt, és a szája szélén egy kisebb nyálcsík folydogált le a fehér párnára, ahol már egy terjedelmes folt éktelenkedett.
Draco felgyűrte a pizsamája ujját a kezén, majd minden erőt összegyűjtve, pofon vágta az alvó fiút. Visszafojtotta kitörni készülő nevetését, ahogy Monstro abbahagyta az eszeveszett horkolást. Arcán ott virított Draco tenyér lenyomata, kifejezetten szórakoztatónak nézett ki tátott szájával és égő arcával. Horkantott egyet, majd oldalra fordult, Draconak háttal, és csendesen aludt tovább. Na végre, egy kis csend.
Draco a szekrényéhez sétált, hogy előkapjon valami ruhát. Nem is értem, hogy a fenébe nem ébred fel? Pedig mindent beleadtam a pofonba. Idióta barom ez a Monstro.

Felkapkodta magára a ruháit, magához vette a táskáját és a könyvet, amit a könyvtárból csempészett el, majd kilépett az ajtón.

Amíg nem kezdődött a reggeli, bement egy üres terembe, és felcsapta a könyvet. Azonnal olvasni kezdte. Hunyorogva kellett kivennie a szavakat, mivel még nem egészen világosodott ki, a pálcájával pedig nem akart világítani, nehogy valaki meglássa az ajtórésen keresztül a kiszűrődő fényt. 

Már az első oldal izgalmasnak ígérkezett, és ez nem is csappant le, ahogy haladt jobban tovább. A megszokott könyvekhez képest, amik tanító célzatúak voltak, tele történelmi tényekkel és nyers közléssel, ez annál sokkal könnyedebb volt, és közvetlenebb. Ebben különböző varázslók elbeszéléseit olvashatta az ember, amiben aranyvérűtől kezdve mugli származáson át mindenféle varázslók történetéig szó esett. Draco az első oldalnál rájött, hogy a könyv tanító célzatú, mégpedig úgy, hogy bemutatja, hogy egy aranyvérű varázsló nem több, mint az, akinek ereiben mugli vér is folyik. Az író határozottan arra törekedett, hogy  a varázslóvilágban ne legyenek rangok, hanem mindenki egyenértékű legyen.