𝘽𝙄𝙍𝙏𝙊𝙆𝙊𝙇𝙉𝙄 𝘼 𝙁𝙀́𝙉𝙔𝙏 -𝙙𝙧𝙖𝙢𝙞𝙤𝙣𝙚-

27.fejezet

☽⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯☾

27. 𝓕𝓮𝓳𝓮𝔃𝓮𝓽
- 𝓜𝓲𝓷𝓭𝓮𝓷𝓽 𝓮𝓵𝓭𝓸𝓫𝓷𝓮́𝓴 𝓮́𝓻𝓽𝓮𝓭 -

☽⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯☾

Úgy érezte magát Draco, mintha forróvizet zúdítottak volna a nyakába. De lehet még az is jobb lett volna. Megfordult a fejében, hogy úgy tesz, mint aki meg sem hallotta a lányt, és kirobog a könyvtárból. Vagy elbújik a föld alá. De nem lett volna valami okos viselkedés tőle, sőt csak magát járatná le, ha gyerekesen viselkedve, bevágva a durcát kiiszkol. A második lehetőség meg nem volt kivitelezhető.

Hogy a csudába került mögé Hermione? Az lehetetlen, hogy ne vette volna észre, ahogy elhalad mellette a folyosón. Nem fért a fejébe a dolog. A lány tényleg mesteri fokra képezte ki a lopakodást.

Semleges arcot varázsolva magára, fordult meg, hogy szembekerüljön Hermionéval. Tudta, hogy a lány alacsonyabb nála, de mindig megtudott lepődni, hogy Hermione mennyire pici hozzá képest. Ott állt előtte, a pálcáját maga elé tartva, ezzel világítva meg a sötét helységet, míg másik kezével két könyvet ölelt a mellkasához. A szeme most egész sötét árnyalatúnak tűnt, a hajával egyetemben, ami egy kócos copfban volt felkötve. Olyan védtelenek tűnt, mint egy porcelán baba, amit védelmezni kell, nehogy darabjaira hulljon. Persze a lány egyáltalán nem volt olyan védtelen, amikor kidobta Draco szűrét. A fiút átjárta egy kisebb fajta düh a gondolatra.

- Utálok aludni. Időpocsékolás az egész. Annyi mindent tudok helyette csinálni, ami sokkal hasznosabb - mondta a fáradságtól rekedtes hangon Draco. Mondandójával ellenszegült, amikor nem bírt elfojtani egy kisebb ásítást.

Hermione szája megrándult. Nem lenne helyénvaló, ha kitörne belőle a nevetés. - Persze, de azért nem vonhatod meg magadtól. Azzal csak kínoznád a saját testedet, de legfőképp az elmédet. Tudod, az alváshiány az őrület kapuja.

- Köszönöm a jó tanácsot - jegyezte meg Draco. A hangjában nem volt semmi kedvesség, távolságtartóan és kimérten viselkedett. - Már megyek is, nehogy az őrület határára kerüljek.

- Draco - szólt utána a lány, mikor Draco elfordult tőle, hogy ott hagyja. A fiú nem állt meg, csak akkor, mikor Hermione utolérte, és az útját állta.

- Mit akarsz? - mordult rá a lányra. Lehetett volna egy fokkal kedvesebb, de ehhez most rohadtul nem volt kedve. Se a kedvességhez, se Hermionéhoz.

A lány pillantása a Draco kezében lévő könyvre siklott. Hunyorogva próbálta kivenni a címét. - Érdekes, erről a könyvről még sosem hallottam. Miről szól?

Draco mérgesen nézett Hermionéra. A könyvet a háta mögé dugta, a lány kíváncsi pillantásai elől. - Miért kell neked mindig mindenbe beleütni az orrodat? Kurvára idegesítő ez a folytonos belekotnyeleskedésed. Nem veszed észre? Hála az égnek, hogy már nem kell elviselnem többé. Különben kinyírnám magam, ha egy életen át ezzel kellene együtt élnem.

A fenébe. Pedig nem akart erre a témára evezni, de nem tudta magát kontrollálni. Lehunyta a szemét, és lelkileg felkészült egy orbitális veszekedésre. Várta Hermione visszavágását, de nem történt semmi. Magában elszámolt háromig, de még mindig semmi.

Kinyitotta a szemét, párat pislogott, hogy szeme ismét hozzá szokjon a sötéthez. Mikor látása kitisztult, lenézett a lányra. Hermione lebiggyesztett ajkakkal nézett vissza rá, láthatólag nagyon azon volt, hogy ne sírja el magát. Draco mellkasa összeszűkült, és nehezebben kezdte venni a levegőt. Érezte, ahogy a lelkifurdalás átjárja az egész testét. A gyomra is parányira szűkült, valamint a homlokán néhány izzadság csepp gyöngyözött. Ezt azért nem kellett volna mondania.