𝘽𝙄𝙍𝙏𝙊𝙆𝙊𝙇𝙉𝙄 𝘼 𝙁𝙀́𝙉𝙔𝙏 -𝙙𝙧𝙖𝙢𝙞𝙤𝙣𝙚-

20.fejezet

☽⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯☾

20.𝓕𝓮𝓳𝓮𝔃𝓮𝓽
-𝓘́𝓻𝓳𝓾𝓷𝓴 𝓿𝓮𝓻𝓼𝓮𝓽 -

☽⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯⋯☾

Hermione másnap reggel a szokottnál is korábban kelt fel, hogy áttudjon nézni néhány leckét, amit tegnap elmulasztott Draco miatt. A szemeit álmosan dörzsölgetve meredt a kinyitott tankönyvre. A gondolatai többször is egy szőke Mardekáros felé kalandoztak, de kényszerítette magát, hogy a tanulnivalóra figyeljen.

Ginny oldalán sétált le reggelizni. Két barátjával egy kisebb nézeteltérése támadt reggeli közben, ugyanis Harry és Ron kiakart szökni az éjszaka közepén Hagridhoz. Hermione próbálta a fiúkat meggyőzni, hogy ne menjenek, mert bármi történhet velük az éjszaka leple alatt. De a fiúk makacs módon fel sem vették a lány szavait.
A lány akkor kapott egy kisebb idegsokkot, mikor Ron megkérdezte ő is velük tart-e. Hermione olyan szónoklatot tartott a fiúnak, hogy Ron képtelen volt faképnél hagyni.

A lány a kihalt folyosón sétált végig, magában még mindig fújva két barátjára, amiért azok csökönyösen viselkedtek. Nem is értette, Hagridnak lehetett volna annyi esze, hogy nem éjszakára hívja meg a fiúkat. Így ha elkapja egy tanár őket, nem csak pontot fognak elvenni a Griffendéltől, hanem még büntetésben is részesülnek. Főleg, ha Pitonba botlanak.

Hermione úgy beleveszett a gondolataiba, hogy észre sem vette, amint egy kéz nyúl ki az egyik teremből, ami mellett éppen elhaladt. A lány döbbenten kiáltott fel, ahogy az erős kéz berántotta az üres tanterembe.

- Csak én vagyok az - tette a lány szájára a kezét Draco, hogy elfojtsa a lányból újra előtőrni készülő sikolyt. Mikor meggyőződött róla, hogy Hermione nem fog hisztériát csapni, elvette a kezét a szájáról.

- Te élvezed ezt ugye? - csattant fel Hermione dühösen szikrázó szemekkel. Nagyon úgy tűnt, a lány mégis hisztériát fog csapni. - Már ez a második alkalom, hogy így rám ijesztesz. Nem tudom, hogy sportot űzöl ebből a lopakodós-rátámadós dologból, vagy csak nem vagy normális. De ha a második, akkor igen el kell beszélgetnünk néhány dologgal kapcsolatban.

Hermione olyan morcos képet vágott, mint Harry, ahányszor meglátja Pitont. Az sem segített a helyzeten, hogy a kezeit mogorván összefonta maga előtt, és kimondottan csúnyán méregette Dracot. A fiú ezzel szemben jól szórakozott. Szürke szemeiből áradt a jókedv. Tett egy lépést a lány felé, és békítően megsimította Hermione jobb orcáját. A lány duzzogva fordította el a fejét ellenkező irányba.

- Ugyan már, Mione - emelte meg az állát, és fordította vissza lány arcát maga felé Draco. Némán meredtek egymás szemébe. Hermione úgy érezte, a lábai azonnal felmondják a szolgálatot, és ott helyben Draco karjaiba zuhan. Volt valami gyönyörűséges a fiú egész lényében. Szürke szemei angyali vonást kölcsönöztek neki, szőke hajával ezt pedig csak tetézte. A fiú úgy festett, mint egy gyönyörű műalkotás, amiről az emberek nem képesek levenni a szemüket.

A fellobbanó indulat úgy szállt el a lányból, akár a tavaszi szellő. Nem volt képes haragudni a fiúra. Nem felejtette el, Draco milyen tudott néha lenni, kiállhatatlan, gúnyos és lekicsinylő. De ő Draco. És ha megváltozna, akkor már nem az a fiú lenne, akibe Hermione beleszeretett.

- Mit szólnál, ha ma az egész délelőttöt a könyvtár hátsó részlegében töltenénk? - kérdezte Draco könnyed hangon. Hermione szörnyülködve meredt rá. Hagyja ki az óráit? Maradjon le a tananyagról? Ő, aki még betegen sem mulasztott el egy órát sem?