A rabszolga

22.fejezet

    -Eiréné! - kiáltottam.
     Damonék azonnal pánikolva futottak hozzám.
-Mi történt? - kérdezte Sophi. - Baj van Leainával?
-Nem tudom - suttogtam. - EIRÉNÉ!
-Úrnőm! - sietett be a szobába, majd mikor észrevette zavart mégis kétségbeesett tekintetemet azonnal rájött mi a bajom.
-Nem tévedek, igaz? - nem felelt. - Aggódnom kellene.
-Az attól függ - mondta egy pillanatnyi habozás után.
-Mitől? - szólt közbe Damon. - Tyna mi baja a lányunknak.
-A gyermeknek semmi baja - tette fel a kezét azonnal Eiréné. - Mindössze arról van szó, hogy....
-Hableánynak született - mondtam érzelem mentes hangon. - Velünk maradhat?
-Természetesen - válaszolta a sellő. - Mivel szárazföldön született, emberként fog nevelkedni. A tizenhatodik születésnapján ellátogat majd a Néreidák Tavához, ugyan úgy ahogy ön tette. Semmi más hatása nem lesz a születésének az életére - folytatta, de az utolsó mondatnál elkapta a tekintetét.
-Biztos vagy benne? - kérdezte Sophi gyanakodva.
-Ugyan olyan élete lesz mint az anyjának - mondta.
    Mélyen a szemébe néztem. Igazat mondott.
-Remélem is - kezdtem el ringatni újszülött gyermekemet.

Hat évvel később

    -Theo! - kiáltottam végig rohanva a folyosón. - Theophilosz! {istenek kedveltje}
   Elhaladtam számos őr mellett, de egyikük sem látta a fiamat.
-Theophilosz, anya kezdi elveszíteni a türelmét! - figyelmeztettem. - Késésben vagyunk! Merre bujkálsz?
    Egy elmosódott figurát vettem észre a szemem sarkából, egy Damon nagyapját ábrázoló szobor mögött.
-Theo!
-Nem akarok! - kiáltotta vissza, egy négy és fél éveshez képest meglehetősen érthetően.
-Kincsem, ez csak egy mulatság - térdeltem le a szobor elé. - Nem kell sokáig kell maradnod, ha nem akarsz, de megjelenni meg kell.
    Másodszülött gyermekem szomorúan dugta ki a fejét rejtekhelyéről.
-Olyan unalmasak - nyavalygott.
-Nekem mondod? - vágtam vissza. - Nem neked kell végig ott maradnod.
-De akkor is!
-Naaaa! - csitítgattam. - Gyere a mamihoz!
    Fél órával később már a trónomon gubbasztva vártuk, hogy végre a vendégek megsértése nélkül távozhassunk.
    Bevallom nem teljesen illendő csikizőst játszani egy királynének a fiával, de Damonnak nincs ellenvetése, mások véleményére pedig magasról teszek.  Én vagyok a királyné, úgysem mernek felszólalni ellenem.
    Leaina az apjával táncolt a terem közepén gondtalanul, vidáman. A fiúk a palotában szétszóródva őrségben álltak, így ők nem élvezhették velünk az estét. Ellenben Sophiaval és Ambrosziosszal, akik a negyedik gyermekük születése után először vettek részt társasági rendezvények. A hármasikrek és alig pár hónapos kishúguk villájukban várta őket otthon teljes nyugalomban (legalábbis Sophi ebben reménykedik).
    Az elmúlt hat év életem legboldogabb időszaka volt. Nem háborgatott minket senki, gyermekeink egészségesek és boldogok voltak. De az életben nem minden tart örökké.
    Két esemény árnyékolta be felhőtlen éveinket.
    Ariszteidész sok évnyi szenvedés után hat hónappal ez előtt elhunyt. Akarat ereje nem engedte el hamarabb. Damont mélységesen lesújtotta az esett, ám tudta, hogy az apja megérdemelte a pihenést. Euphroszüné, Damon anyja, férje halála után egy héttel, hónapokra eltűnt, csak egy levelet hagyott maga után, amiben közölte gyermekeivel, hogy sokáig nem fogják látni. Két héttel ez előtt tért vissza egy szót sem szólva arról, merre járt, mi történt vele, de megváltozott. Elméje kitisztult, testileg és lelkileg is megfiatalodott. Nem tudom min ment keresztül, de láthatóan jót tett neki.
    A másik egy sokkal aggasztóbb dolog volt.
    A Krétai Birodalom két évvel ez előtt terjeszkedni kezdett. Pár év alatt szinte az egész világot elfoglalták, ellenben minket sokáig nem zargattak. Egészen Héra ünnepéig, amikor is egy hírnök hadüzenetet küldött nekünk. Már két hete ostromolják a szigetet, épp ezért rendeztünk egy mulatságot. Holnap Damonnal elmegyünk tárgyalni Dionüsziosz hadvezérrel, remélhetőleg béketárgyalásra. Ám ha valami balul sül el.... abból könnyen vérfürdő alakulhat ki.
    Az emberek félnek. Az ünneplés reménnyel tölti el őket, főleg ha látják a királyi család gondtalan vígadását.
-Anya - súgta nekem Theo.
-Igen? - súgtam vissza.
-Mostmár elmehetünk? - kérdezte artikulálatlanul.
-Igeeen - feleltem magamban kuncogva. Sokkal tovább bírta mint legutóbb. - Csak előbb elköszönünk apától.
    Elhagyva az emelvényt, a tömegben szlalomozva beletelt egy kis időbe megtalálni a férjemet.
-Damon - tettem a kezem a vállára.
-Anyu! - ölelte át a lábam Leiana. - Táncolsz velem?
-Most nem tudok, kincsem, le kell fektetnem a testvéredet - mondtam szomorúan.
-De megigérted! - siránkozott.
-Majd én elintézem - lépett mellém az anyósom. - Bár még mindig nem értem miért nem fogadhatunk dajkát.
-Nem bízom bennük - vágtam rá.
-Te is dajka voltál - emlékeztetett.
-Tudom, csak.... - nem voltam képes megmagyarázni az érzéseimet a témával kapcsolatban. Anyám maga nevelt a haláláig, mindössze Agatha és Alex segített neki, sokáig azt hittem belém vésődött a kényszer, hogy magam neveljem a gyermekeimet, Eiréné viszont más véleményen volt. Ő határozottan állította, hogy a hableány oldalamnak köszönhető az egész. A sellőknél hűségesebb és védelmezőbb teremtményeket keresve sem találsz a világon, de ez egyszerre áldás és átok. Nem bízunk az idegenekben, a gyermekeinket pedig akár az apjuknak sem engedjük át, ha nem érezzük magunkat biztonságban mellette. Nekem szerencsére nincs ilyen problémám.
-Anya! - ugrált mellettem Leiana.
-Kedvesem - fogta meg a kezem Damon, hogy hármasban táncolhassunk.

      Másnap korán reggel indultunk a sereggel. Damon hiába próbált hetekig győzködni, maradjak otthon, kérése siket fülekre talált. Harcosnak születtem, a véremben van a kényszer hogy megvédjem a hazám, nem tud rávenni a maradásra.
-Még mindig rossz ötletnek tartom - mondta mellettem lovagolva.
-Én nem - vágtam rá.
-Tyna, nálam jobban senki sem tudja mire vagy képes, de meg kell értened miért féltelek - sóhajtotta. - A gyermekeinknek szüksége van az anyjukra.
-Rád is, Damon. Nálam jobb harcosod nincs, ezt te is tudod, mellettem vagytok a legnagyobb biztonságban és velem van a legtöbb esélyetek.
    Erre már nem válaszolt.
    Az út hátra lévő része néma csendben telt.