A rabszolga

10.fejezet

     Köszönöm a borítót Bookgirl0123 !

Teljes felelősséget vállalok a történtekért, habár nem emlékszem semmire és akaratom ellenére tettem, amit tettem..... bármi is volt az. Még mindig nem tudom pontosan mi játszódott le tegnap a vacsora alatt, amiért másnap egy cellában ébredtem.

    A (tegnap) reggel egy felettébb kellemetlen ébresztéssel indult.
-Boldog Születésnapot! - ugrándoztak a kicsik az ágyamon (rajtam).
-Neeeee! Összetöritek a csontjaimat! - motyogtam félálomban. Előző este is Damonnal beszélgettem.... meg néha csókolóztam..... sokáig. - Mit szeretnétek ma csinálni?
-Azt amit te akarsz! - mondták egyszerre.
-De nem fogunk Damonnal nyáladzani! - tette hozzá Petrosz.
-Te ki pimasz! - csaptam rá a párnámmal.
-Ami igaz az igaz - vigyorgott szemtelenül.
-Ezt most elnézem neked, mert jó beszólás volt - borzoltam össze a haját. - Mi lenne ha ma segítenénk Agatháéknak a konyhában?
-Jó!
    A nevelőanyám rendesen belerázódott a királyi főszakács szerepébe. Nem egyszer fordultunk meg a gyerekekkel a konyhában. Én tényleg segítettem neki, ők pedig a hozzávalókat és a kész ételeket dézsmálták meg. Egy szóval elvoltunk.

    A nap többi része kicsit homályos. Petrosz és Diana a konyhába lábatlankodtak, én pedig Agathával beszélgettem és készítettük a vacsorát, ami mennyei volt. Ez a következő ami rémlik, a közös étkezés, egyszercsak kinézek az egyik ablakon és képszakadás. Ma reggel pedig hasogató fejfájással ébredtem. A földön térdeltem a lábaim bilincsben, kezeim lánccal a két oldalsó falhoz kötve. Nem értek semmit. Hírtelen nyílt az ajtó és Damon lép be rajta, Eugenész és Nikosztraosz kiséretében.
-Mi történt? - kérdeztem. - Miért vagyok itt?
    A három férfi értetlenül nézett össze.
-Nem emlékszel semmire? - kérdezte Nik. Megráztam a fejem. - Teljesen megőrültél! Damont átdobtad a termen, engem majdnem megöltél, Agaton kezét kicsavartad, a többieket is megsebesítetted!
-Kizárt én soha....
-Tudjuk - vágott a szavamba Damon. - Látszott, hogy nem vagy magadnál, mintha valaki tébollyal súlytott volna.
-Nem haragítottad véletlenül magadra az egyik istent? - kérdezte Eugenész.
-Én nem tudok róla, de ahh! - szisszentem fel. A fejem majd' széthasadt. - Mit tettem pontosan?
-Nem kéne előbb megnéznie egy orvosnak? - kérdezte Eugenész. - Vagy Hekaté egyik papnőjének, lehet még....
-Ki vagyok kötve - mutattam rá a nyílván valóra,- és tudni akarom mi történt!

Damon

    Tyna nevetve ült előttem. Kacaja zene volt füleimnek. Gyönyörű fekete haja -amit hátul fésűje tartott össze- hullámokban hullott a vállára. Zöld szeme boldogan csillogott. Aztán kinézett az ablakon és megdermedt. Hátra fordultam, hogy megnézzem mit vett észre, de csak a ragyogó teliholdat láttam. Már meg akartam kérdezni mi baja, mikor felállt és elindult az ajtó felé.
-Tyna! - szólt utána anyám, de a lány mintha nem is hallotta volna.
-Typhonas! Gyere vissza! - parancsolt rá erényesebben apám, de ez sem hatott. Tyna rendíthetetlenül masírozott valamerre, monoton tempóban.
    Utána iramodtam. Amint elértem magam felé akartam fordítani, de egy hírtelen mozdulattal átdobott a vállán, én pedig tíz métert gurultam. Nem mondom, hogy nem fájt, de túl lehetett élni.
-Damon! - kiáltotta riadta anyám és a nővérem egyszerre.
-Őrség! Állítsák meg! - ordította apám.
    Katonák rontottak be a terembe, eközben én talpra kecmeregtem. A fegyveresek közt ott voltak a barátaim rajtuk kívül még vagy egy tucatan iramodtak be a kiáltozást halva. Körbe zárták Tynát, de esélyük sem volt földre teríteni. Valahányszor valaki a közelébe ment, hihetetlen erővel intézte el az illetőt. Egy ütést sem kapott, ő viszont több százat leadott. Egyszer elhajolt, megfordult, rugott. Három őr a földön.
-Elég! Hagyjátok! - kiáltottam.
     A katonák fegyvereiket előre tartva bénultak meg, majd pár lépést hátráltak.
-Mit művelsz fiam?
-Apám! Hát nem látod, hogy nincs magánál! Mégcsak nem is pislog! - mutattam a lány érzelem mentes arcára. Tekintetét szigorúan előre szegve, a semmibe révedt. Halálos nyugalommal várakozott. - Csak akkor támad, ha valaki megpróbálja megállítani. Engedjétek! Hadd menjen ahova akar, és kövessük tisztes távolságból.
    A király mérlegelt, majd beleegyezően bólintott. A katonák utatengedtek Tynának, aki kisétállt az ajtón, mintha valamilyen transzban lett volna.
-Ti maradjatok! - mondtam anyáméknak.
-Frászt! - vágta rá Szophia. - Tyna a barátom! Tudni akarom mi történt vele és amíg nem megyünk a közelébe nem lesz baj.
    Szeméből sütött az eltökéltség és aggodalom.
-Rendben - mondta apa. - Ti jöhettek, de Diánáék maradnak. Zénón vidd el őket, kérlek!
-Gyertek gyerekek - indult meg feléjük a nagybátyám.
-Tyna jól lesz? - kérdezték egyszerre.
-Reméljük - mosolygott rájuk a férfi, majd kivonultak a hátsóajtón át.
      Mikor utolértük a katonákat már a palota falainál jártak. Hogy értek ide ilyen hamar?
-Kimegy a kapun! - futott mellénk Theodórosz sántítva.
-Megsebesültél! - állt mellé Szophi.
-Tyna erősebb mint aminek kinéz, de túlélem.
-Lehet csapdába csal minket - mondta apám.
-Nem! Tyna sosha... - keltem azonnal a védelmére.
-Akaratán kívül - tette hozzá az apám. - Bármi is legyen nem követhetjük. Különösen te nem!
-Nem zárhatsz be mindig! - álltam elé. - Nem védhetsz meg mindentől! Tudok vigyázni magamra és vagy harminc testőr vesz minket körül! Nem állíthatsz meg, utána megyek! - Tyna a hat méter magas vas kapu előtt lelassított.
-Fiam tudom mit érzel a lány iránt, nem vagyok vak! De nem kockáztathatjuk meg...
-Akkor zárj be a szobámba! Vagy a börtönbe. Vitess el a katonákkal! De akár élni is hagyhatsz!
    Apám átgondolta a hallatakat, látszott rajta, hogy vacilál. Ő csak jót akar nekem. Biztonságba akar tudni, de elegem van a bezártságból.
   Kiáltozás törte meg a kettőnk között beállt csendet. Hátra fordultam és annyit láttam, hogy Tyna átvetette magát a kapu tetején. Mire nem képes ez a lány?
-Dönts apám! Vagy hagysz utána menni vagy elvitetsz a katonákkal! Mert én nem fogom ellenkezés nélkül tűrni ha elrángatnak - megfordultam és elindultam Tyna után.
-Kapukat kinyitni! - hallottam mögülem apám hangját. Hátra nézve láttam, hogy a csládom követni kezd.
     A díszes társaságunk a néreidáknak szentelt tóig kisérte a lányt. Tyna habozás nélkül belegázolt a hideg vízbe.
-Ne! - kiáltotta anyám. - Ezzel meg is sértheti Poszeidont!
    De a lány már teljesen elmerült. Óráknak tűnő percekig szobroztunk a parton, de Tyna még mindig nem jött fel.
-Ennyi idő alatt már rég megfulladt volna - motyogja aggódva Georgiosz. Neki a keze sérült meg, mikor a lány nekidobta egy oszlopnak. Nem tűnik súlyosnak, valószínűleg csak kifocamodott a válla.
-Mi üthetett belé? - lépett mellénk Andreasz, az oldalát szorongatva.
-Nem haragított véletlenül magára egy istent? - kérdezte Szophi.
-Tyna? - kérdeztem vissza. - Nem, ő mindig tisztességgel áldozott nekik. Betartotta a szabályokat.
-Akkor mi....?
     A nővérem nem tudta befejezni a mondatát.
-Visszajön! - kiáltotta valaki.
      Mindenki a tó köré gyült. Tyna halálos nyugalommal sétállt ki a vízből, kékeszöld ruhája alig ázott el, inkább mintha harmatos lett volna. Arca szinte ragyogott. Amint a lába partott ért szemei fennakadtak és elájult. Épphogy sikerült elkapnom a fejét. Óvatosan felemeltem a földről.
-Mi történt vele? - kérdezte anyám.
-Azt csak ő tudja - sétállt mellénk apám. - Sajnálom Damon, de nem kockáztathatom meg, hogy újból ránk támad. Amíg rá nem jövünk mi történt be kell zárnunk.
-De....!
-Nincs ellenvetés! Én is ismerem Tynát, tudom, hogy sosem tenne ilyet önakaratából, de nem engethetem meg, hogy bármi bántódásotok essen, meg kell bizonyosodnunk arról, hogy elmúlt a transz hatása, bárki is küldte rá.
    Bármiennyire is nem akartam, be kellett látnom, hogy apámnak igaza van.
-Rendben - bólintottam kelletlenül.

Typhonas

   -Istenek! - mondtam a történet befejeztével. - Annyira sajnálom! Fogalmam sincs mi történt.
-Az a baj, hogy nekünk sincs - mondta szomorúan Damon.
     A cella ajtó hangos nyikorgással nyílt ki, ami nem tett jót a fejfájásomnak.
-Felség - hajolt meg egy idősebb nő miután belépett a helységbe. Első ránézésre megállapítottam, hogy Hekaté papnője. - Az apja küldött, hogy megbizonyosodjak arról, hogy biztonságos-e elengedni a lányt.
    Damon bólintott majd elmentek.
    A vizsgálat nem volt se kellemes se kellemetlen. Igazából a nő csak kántált és különböző növényeket és főzeteket nyomott le a torkomon, vagy szagoltatott meg velem.
-Nem észlelek semmi szokatlant - szólal meg végül. - Ez esetben a király hivat.
Miután eloldoztak, a nő és pár katona felkisért a trónterembe. Az egész királyi család, a fiúk és Agatha ott volt. Diána és Petrosz amint megláttak elkezdtek felém futni, de két számomra idegen őr útjukat állta.
-Phereniké? - nézett a papnőre a király.
-Nem találtam semmit - mondta, majd meghajolt és távozott. A király intett a gyerekeinek, akik szinte feldöntöttek.
-Jól van csöpségek! - öleltem át őket. - Semmi baj, jól vagyok - nyugtattam őket, aztán felegyenesedtem. - Felség sejtelmem sincs, mégis mi történhetett múlt éjjel. Nem emlékszem semmire, de elmesélték mit tettem és tudniuk kell, hogy borzasztóan röstellem!
-Tudom, gyermekem, tudom - mosolygott halványan a férfi. - Neked viszont meg kell értened, nem engedhetem meg, hogy mégegyszer előforduljon eféle incidens, különösen nem a gyermekeim közelében. Emiatt azt a döntést hoztam, hogy nem lehetsz tovább Petrosz és Diána dajkája határozatlan ideig - mondta, a szívem pedig kihagyott egy ütemet.
-Ne!! - kiáltotta a két gyerek. - Apa kérlek!
-Hagyjátok - szóltam rájuk. - Atyátoknak igaza van, tegnap komolyabb sérüléseket is okozhattam volna. Még véletlenül sem akarlak titeket bántani - Diána szemébe könny szökött.
-Nem akarom, hogy elmenj - mondta Petrosz szomorúan.
-Nem, nem - tiltakozott a király. - Kegyetlen én sem vagyok és tudom, ha megpróbálnám elküldeni Tynát olyan bosszút állnátok rajtam amelyet csak két hét éves tud - forgatta meg a szemét, majd felém fordulva folytatta. - Maradhatsz a palotában, hisz akaratod ellen tetted amit tetted. Találkozhatsz velünk, de egy szakértő ismerősöm minden nap felmér téged. Emellett tegnap este harminc képzett férfi sem volt képes legyőzni, kíváncsiak vagyunk mire vagy még képes.
-Nem tudom felség, hogy hogyan csináltam, mint mondtam semmire nem enlékszem.
-Azt sem tudod mi történt a víz alatt? - kérdezte Zénón aki eddig csendben figyelt.
Csalódottan ráztam meg a fejem.
-Sajnálom. Ez engem is kiakaszt - dörzsöltem meg a halántékom, a fejem még mindig hasogatott. - Viszont hálás vagyok amiért itt maradhatok, más azonnal kivégeztettne - néztem a férfire meghatottan.
-Én nem vagyok más - mosolygott rám. - De ki kell költöznöd a gyerekektől, egy a palota másik végében lévőszobát kapsz, mivel a szolgák és a katonák szállásának a közelébe sem rakhatlak.
-Értettem felség - szontyolodtam el egy kicsit.
Damon szomorú mosollyal az arcán nézett rám.
-Akkor ki fog nekünk énekelni? - kérdezte Diána.
-Ki fog minket végig kergetni a palotán? Ki kardozik majd velem? - tette hozzá Petrosz.
Senki nem tudott válaszolni nekik. Nincs is borzalmasabb egy csalódott gyermek arcánál.
A trónterem ajtajának nyílása törte meg a feszült csendett.
-Felség - lépett be egy őr. - Megérkezett.
-Á végre! - állt fel a király. - Tyna üdvözöld leendő őrszemed.
Amikor a férfi vagyis inkább kentaur belépett az ajtón meg sem tudtam szólalni a döbbentségtől.
-Kheiron! - köszöntötte a király. - Köszönöm, hogy felajánlotta a segítségét!