A rabszolga

7.fejezet

     -Gondolok rájuk, de téged szeretlek!
-Tessék? - azt hiszem rosszul hallok.
-Szeretlek Tyna! - vagy halucinálok. - Már az első pillanatban tudtam, hogy különleges vagy. Bátor, ravasz, önfeláldozó, erős és gyönyörű. Kevesebb mint fél év alatt elérted azt amit eddig soha senkinek nem sikerült. Megdobogtattad a szívem - az is lehet, hogy megőrültem, vagy álmodom. - Szeretlek!
-Nem szerethetsz! - kérdezd meg, mégis miről beszélek! Könyörgöm! Akkor tudni fogom, hogy csak képzelődök és igazából nem mondtad ki.
-De szerethetlek, mert ezt senki nem tilthatja meg nekem. Sem apám, sem pedig törvény, nem mondhatja meg kit szeressek - a francba már! Mért kell nekem józannak lennem? - Mondd, hogy te nem érzed azt amit én és feladom! Soha többé nem hozom fel a témát!
-Én nem szeretlek - oké ezzel még magamat sem győztem meg.
-Borzalmasan hazudsz - rázta meg a fejét.
-Tudom, de a kimondott szót nem lehet visszavonni. Az ott marad az emlékeidben, reményt ad vagy összetör. Boldoggá tesz vagy elkeserít - hangomből áramlik a szomorúság és gyötrelem. - Ha kimondom valóssággá válik. A valóság pedig nem Szaphó egyik ábrándos története, itt nem lenne boldog befejezés.
-Ha így állsz hozzá biztosan nem - csalódottan nézett rám, ami jobban fájt mint a sebeim.
-Nem vagyok sem naív sem ostoba - ismételtem meg magam.
-Ezt már hallottam, de szerintem attól leszel naív ha azt hiszed elnyomhatod az érzéseidet, és ostoba vagy ha szerinted ez hosszú távon megéri. Mert szerintem nem - bekente a karomat is a kenőccsel, majd elpakolt. - Ma este alhatsz az ágyamban nekem jó lesz a kerevet {ágyszerű bizbasz}.
-Felejtsd el! - mondtam határozottan. - Nem foglalom el az ágyad!
-Ez parancs volt, szolga! - szólt érzelem mentes hangon, mégcsak hátra sem fordult pakolás közben. Elszorult a torkom.
-Értettem felség - a könnyeimmel küszködve, bújtam a takaró alá. Mielőtt elragadott volna az álom éreztem egy lágy csókot a homlokomon, amitől egy árva könnycsepp hagyta el szemem.

Másnap reggel Damon keltett.
-Tyna mindjárt indultok! Ha el akarod kerülni a gyerekeket most kell le menned! - sottogta. Azonnal kipattantam az ágyból. Hírtelen rájöttem, hogy még mindig a tegnapi szakadt ruhámban vagyok. A herceg észre vehette mi zavar mert a kerevet felé biccentett, amin egy új khitón terült szét. Szép volt, de nem feltűnő.
-Köszönöm, felség! - hajoltam meg.
-Meddig fogod ezt csinálni? - kérdezte csalódottan.
-Ameddig rá nem jön mennyire reménytelen a helyzetünk hercegem - a kezembe vettem a ruhadarabot. - Kimenne míg átöltözöm?
-Nem - felelte határozottan. Megemeltem egyik szemöldököm, majd neki hátat fordítva elkezdtem lassan levenni a ruhám (és nem csak azért lassan mert mindenem sajgott). Egy pillanattal később hallottam az ajtócsukódást. Elmosolyodtam. Jó fiú! Tudja mikor kell feladni egy csatát.
Szinte rohantam a hintóig. Pont időben szálltam be a kocsiba, mert abban a pillanatban a két csöpség már szaladt is elbúcsúzni az anyjuktól és nővérüktől.
-Anyu Tyna hol van? - kérdezte aggódva Diana.
-Beteg és nem akarja, hogy elkapjátok - hazudta a királyné, csak nem mondhatta, hogy megveretette magát.
-Ó - hallottam a szomorúságot a hangjában. - Szedek neki virágot!
-Biztos tetszeni fog neki - biztosította Szophi. -Viszont nekünk indulnunk kell!
-Jó utat anyám, Szophia - köszönt el tőlük Damon.
-Sziasztok! - szálltak be.
Mikor kiértünk az udvarból feléjük fordultam.
-Köszönöm!
-Ugyan mit? - értetlenkedett a királyné.
-Mindent - feleltem. - Hogy kedvesek velem, hogy eljöhettem az útra, mindent amit az elmúlt fél éveben kaptam.
-Semmit nem kell megköszönnöd kedvesem! Inkább én köszönöm amit értünk tettél, bár még mindig nem értem, hogy voltál rá képes.
-Magától értetődőnek éreztem, mintha a véremben lenne az ösztön, hogy bármi áron megvédjem a szeretteimet - mondtam.
-Nem tudom mit mondhatnék - hatódott meg Szophia, majd lágyan átölelt.
-Nos mesélj csak Drágám mi van közted és a fiam közt? - mosolygott sejtelmesen a királyné. Döbbentem meredtem az engem ölelgető lányra. - Nem ő mondta el. Ha hiszed ha nem én is voltam fiatal és a szemem is jó.
-Igazán semmi nincs..... - kezdtem volna.
-Damon megcsókolta, de ez a bolond lány visszautasította - vágott a szavamba Szoph miközben vádlón méregetett.
-Ezt csalódottan hallom, bár jó tudni, hogy a befektetésem kifizetődő volt - gondolkodott hangosan az asszony.
-Ezt hogy érti? - értetlenkedtem.
-A férjemmel fogadtunk és nyertem. Én azt állítottam, visszautasítod és lám igazam lett - mondta szomorúan. - Tudom, hogy szereted a fiam, de az eszed is helyén van. A nép nem nézné jó szemmel a viszonyotokat és hiába próbálnátok meg titkolni a palotában szélvészként terjednek a hírek. Fél nap múlva már mindenki tudná. A szobalányok előbb tudták, hogy terhes vagyok Petroszékkal mint én - forgatta meg a szemét. Őszintén én leragadtam egy apró részletnél.
-A királlyal fogadtak? - pislogtam.
-Igen és elég nagy összegben. Szegény férjem mennyire ki fog akadni mikor megtudja - mosolygott kegyetlenül.
-Már értem kitöl örökölted a kegyetlen szeretetedet - fordultam Szophi felé.
-Édesanyámra ütöttem - bólogatott.