A rabszolga

23.fejezet

   
Napjainkban

-Te nyomorult utolsó kis! - kiáltottam az előttem haladó Fordra amikor az, az egyik pirosnál belém tolatott.
-Elment az eszed te ribanc?! - pattant ki a kocsijából.
-Nekem? Te tolattál! - ordítottam rá.
-Ezt a zsaruknak add be mikor kiérnek! - fenyegetőzött elővéve a telefonját. Ám mindeközben a forgalmat feltartottuk, így a pasas két dühkitörés közepette átvonult a leállósávba én meg követtem.
Tudom mire ment ki a játék. Az "Oh, ez az őrült nő nem tud vezetni és még hazudik is!" műsort adjuk elő éppen és még el is vinné az Oscar-t, hisz ilyen esetekben mindig a hátul haladó sofőrt büntetik.
Amíg vártuk a zsarukat, nekidőltem a kocsim oldalának és onnan figyeltem a férfit, ahogy a lökhárítóján keletkezett apró karcolást szemlélte dühösen.
Na de hol is tartottam mielőtt ily ottrombán megzavartak?
Ja, persze.
Életem szerelme a kezemben vérzett el, nem igaz?

Időszámításunk előtt körülbelül 2000 évvel

Az ajtót becsaptam magam mögött és révülten vezettem végig tekintetem a helység minden sarkán. Az itt eltöltött csak nem hét év minden emléke csak még jobban elkeserített.
Az asztalhoz lépve már nem tudtam visszafogni magam. Mindent lesöpörtem róla, majd felborítottam. A függönyöket széttéptem ahogy az ágytakarót is. A tükrömét ököllel vertem szét.
Amint kitomboltam magam ordítva estem a földre és csak sírtam, keservesen sírtam.
Az ajtó nyitódására sem kaptam fel a fejem.   Szophi leült mellém és szorosan átölelt. Már egy ideje így lehettünk, mikor megszólalt.
-Szedd rendbe magad - ezzel felállt és a kezét nyújtotta.
-Ugyan minek? - kérdeztem felháborodottam. - A férjem halott.
-Nekem pedig a bátyám - mutatott dühösen magára. - Mégsem bőgök a földön szétterülve mint egy gyerek. Petrosz és Diana, anyával, a fiúkkal és Agathával várnak rád. A királynőjükre! Szükségük van rád!
-A gyerekeimnek pedig az apjukra - a szemében megvillant valami. - A király halott, tehát én már nem vagyok királyné.
-Damon rád ruházta a hatalmát, mikor átadta neked ezt - mutatott a nyakamban lógó ékszerre. - A szigetünk címere. Korona ékszer. Csak az uralkodó viselheti. Aki így mostmár te vagy. Az arisztokrata férfiak már összehívták a tanácsot. Szerinted mi fog történni, ha akármelyikük is kerül a trónra? A fiad amint eléri a felnőttkort jogot formálhat a koronára. Mit gondolsz, ezek a haszonleső, önző disznók életben hagyják addig? Vagy akár Petroszt? Senki nem tudja nálad jobban irányítani ezt az átkozott szigetet. Damon ezért bízta rád. Most különösen nem mutathatod magad gyengének. Hát töröld meg az arcod és mosakodj meg. Aztán húrcold el a segged a trónteremig. Mi kint várunk - amint ezt kimondta sarkonfordúlt, majd elhagyta a szobát.
A földön heverő üvegszilánkok egyikét felemeltem.
Egy gyenge, összetört lánykát láttam benne. Nem egy királynőt, akinek gondoskodnia kell a népéről.
Vigyázz rájuk! ~ hangzottak Damon utolsó szavai a fejemben.
Ekkor értettem meg, hogy nem csak a gyermekeinkre célzott.

Nem sokkal később tisztán, magabiztos és rendíthetetlen tekintettel sétáltam a palota folyosóján. Szorosan mellettem, megmaradt családom, Eugenészék gyűrűjében. A fiúk pajzsként védtek minket. A szolgák elhaladva mellettünk a padlóig hajlongtak.
Az ajtónállók szélesre tárták előttem a trónterem kétszárnyúajtaját. A megbeszélés már javában zajlott.
-Bocsássanak meg késedelmemért, sokáig tartott lemosnom magamról a vért, ami szigetünk védelme közben került rám, bár önök ezt persze nem érthetik - kezdem amint mind a tíz férfi rám kapta a tekintetét. Megrendültek, amikor felhoztam előttük ama tényt, hogy gyáván kerülték a csatateret. - Remélem nem zavartam meg semmit.
-Ugyan - eröltetett magára egy félszeg mosolyt Hüakinthosz az egyik magasabb rangú. - Mi több örvendetes, hogy itt láthatom épp a megfelelő pillanatban érkezett. Mindenek előtt kérem fogadják őszinte részvétünket - nézett rám és a királyi család megmaradt tagjaira, akik megálltak pár méterrel mögöttem. Már csak én álldogáltam a fegyveresek közt.
-Köszönjük - feleltem rideg tekintettel mégis mézes mázos hangon.
Kheiron aki mindeközben a terem közepén elterülő tanácsnoki asztaltól nem messze állt elégedettem bólintott. Pár hete érkezett, mikor meghallotta a Krétaiak támadását.
-Minő sorscsapás - siránkozta a férfi. - Reméljük nyugodt útja van az Elíziumi Mezők fele menet. Viszont - kezdte sokkal lendületesebb hanggal. - Az élet idefenn nem állt meg. Ha megtenné, hogy visszaadja a királyi címert...
-Nem - vágtam közbe határozottan.
-Nem? - kérdezett vissza. Úgy nézett mintha ezt a szót még életében nem hallotta volna nő szájából. Ha minden igaz ez így is volt.
-Arra a döntésre jutottam, hogy megtartom és ha már a birtokomban van, a legnagyobb örömmel irányítanám a szigetet - az asztal körül állókból kitört a röhögés.
-Maga nem lehet király - kurjantotta az egyik.
-Ebben egyetértünk - feleltem. - Én királynő vagyok.
-Ez nevetséges!
-Miért lenne az? - tártam szét egy lehelletnyit eddig egymásba kapaszkodó kezeimet. - Mondjon egyetlen okot amiért nem lehet enyém a trón - kértem, majd egy pillanatra megakadtam és feltettem a kezem. - Viszont kérem a testi hiányosságaimat ne említsék, azon csak nagyon nehezen, valószínűleg isteni közbenjárással tudnék változtatni. Amihez nem igen van kedvem, bár ki is akarna magukhoz hasolnó férfi lenni - emeltem ki a férfi szót, majd élesen beszívtam a lehehőt. - Vagy valami olyasmi.
A gúny és megvetés tisztán hallatszott a hangomon.
-Az emberek sosem fognak meghajolni egy nő előtt! - szögezte le egyre növekvőbb dühvel Hüakinthosz.
-Az emberek sosem fognak meghajolni egy gyáva előtt! - vágtam vissza.
-Vigyázhatna a szájára, amikor egy férfival beszél.
-Vigyázhatna a szájára, amikor egy királynővel beszél!
A férfi megindult felém mire a fiúk azonnal kardott rántottak, miközben én rezzenéstelenül várakoztam közöttük.
-Bocsásson meg kérem, a fiúknak - sóhajtottam. - Most veszítették el a legjobb barátjukat. Egy kicsit érzékenyek.

Napjainkban

A szirénák eltéveszthetetlen hangja zökkentett ki ismét a gondolataimból.
-Mi lenne a probléma, Uram? Hölgyem? - szállt ki a járőr kocsiból egy fiatal, a húszas éveiben járó, afroamerikai férfi.
-Majd én megmondom mi a probléma - kezdte ingerülten a pasas aki belém jött. - Épp vártam a pirosnál, amikor ez a tyúk fogta magát és belém jött.
-Kérem Uram, nyugodjon meg! - tette fel a kezét a járőr. - Hölgyem, valóban ez történt?
-Mi az, hogy ez tört...? - akadt ki a pasas azon hogy engem is megkérdeztek.
-Uram!
   Na ilyen egy jó rendőr. Megtartja a nyugalmát, közben figyel arra hogy mindenki perspektíváját megszemlélje.
-Nem, Biztos Úr, épp az ellenkezője történt - szóltam közbe. - Ez a férfi belém tolatott.
-És mégis mi a fenéért csináltam volna ilyet? - kiáltotta a pasas.
-Mert egy idióta.
-Hölgyem, kérem - tette fel a kezét a rendőr. - Jogosítványt, forgalmit, ha kérhetem.
    A másik férfi már előre magához vette az iratait, én viszont el voltam foglalva, így a az ablakon átnyúlva elővettem a sajátjaimat.
-Legalább a segge jó - jegyezte meg a férfi.
-Uram, kérem moderálja magát!
    Nagyot sóhajtva fordultam meg, majd nem törődöm stílusban, felmutattam az iratokat.
    A járőr azonnal vigyázba vágta mág és szalutált.
-Aregon Hadnagy!
-Pihenj! - mondtam nyugodtan.
-Mi a fészkes...? - kezdte a pasas.
-Az van barátom, hogy ezt beszopta - nevettem szárazon. - Ugyan is, ha hiszi ha nem, ez egy rendőr autó. Ami azt jelenti, hogy van benne sziréna, villogó, a hat kameráról meg már ne is beszéljünk.
    A pasas arca elsápadt, míg a járőr igyekezett visszatartani a röhögést.
-Szükséges megnézni a felvételeket, vagy szeretné megváltoztatni a vallomását? - kérdezte.
-É-én... öhm...
-Segíthet az ügyén, ha vallomást tesz - javasoltam.
-Szeretném megváltoztatni a vallomásom.
-Csodálatos - tapsoltam. - Hogy hívják, Biztos Úr?
-Oliver Parks, Hadnagy!
-Nos, Oliver Parks, mióta dolgozik a rendfenntartóságiaknál?
-Három hónapja, Hölgyem!
-Remek, most szerzett egy barátot, Mr. Parks, ha bármi problémája akad a jövőben, vagy kell egy jó ajánlás, keressen fel. Több olyan rendőr kéne mint maga - mondtam elégedetten. - Ellenben jelenleg késésben vagyok, szóval ha nem bánják Uraim...
-Nem, dehogy, majd intézkedem az  üggyel kapcsolatban és értesítem a fejleményekről! További szép napot, Hadnagy!
-További szép napot!