A rabszolga

9.fejezet

Másnap reggel a Diánával a kapu előtt vártuk Agathát. Mindketten nagyon izgatottak voltunk, sokat meséltem már róla.
-Tényelg olyan kedves? - kérdezte Diana.
-Még annál is kedvesebb - biztosítottam.
-Fog játszani velem?
-Ha lesz rá ideje.
-Főzhetek vele?
-Ha a szüleid megengedik és nem leszel útban.
-Mikor érkezik meg?
-Bár tudnám!
-Sziasztok! - lépett mellénk Eugenész.
-Szia! Neked nem őrségben kéne lenned? - ráncoltam a homlokom. Sajnálatos módon alig van idő a fiúkkal találkozni, hisz mind nagyon elfoglaltak vagyunk.
-Most Damonra vigyáznék, de meg kért, hogy emlékeztesselek mi mennyi ideig utaztunk és nektek mennyi ideig tartott megérkezni tehnap a palotába a faludtól és hogy csak reggel indult útnak a hintó szóval ezt az időmennyiséget kétszer kell számolni - mutogatott össze-vissza.
-Igaz, fölöslegesen várjuk Agathát, valószínűleg csak este érkezik - szontyolodtam el ahogy Diana is.
-De az olyan sokára lesz! - toporzékolt.
-Mit szólnál ahoz, ha összeszednénk az ábrándozó nővérkédet és elmennénk piknikezni? - kérdeztem. Nem is válaszolt már húzni kezdett megkeresni a nővérét Eugenész pedig elkísért minket.
-Nem kell sietni! - nevettem. De a kislány mindig előre futott majd vissza hozzánk, ezzel szórakozott amíg mi komótosan ballagtunk.
-Na és hogy van rangtalan kisasszony? - hajolt közelebb egy pimasz mosollyal a szája szélen.
-Még hogy a lányok mondanak el mindent egymásnak! - akadtam ki.
-Hidd el az egész palota tudja mennyire oda vagytok egymásért, csak te makacs vagy és okos. Amúgy köszönöm, a fiúkkal nagyon hálásak vagyunk azért a fegyverért amit a kezünkbe adtál.
-Miről beszélsz?
-Visszautasítottad a szépfiú hercget! Tudod te milyen jó érzés ezzel szivatni? - kérdezte.
-Ti pasik annyira gyerekesek vagytok! - ráztam a fejem hitetlenkedve.
-Ezt eddig is tudtad!
-Hogy van Aeikathariné? - váltottam témat.
-Képzeld terhes! - boldog vigyor terült el az arcomon.
-Apa leszel?
-Úgy tűnik - vont vállat én pedig a nyakába ugrottam.
-Istenek! Gratulálok! És milyen érzés?
-Fantasztikus! De félek.
-Nem kell, remek szülők lesztek. Igaz nem találkoztam még a feleségeddel, de azok alapján amiket meséltél róla, tudom hogy jó, törődő ember.
-Köszönöm Tyna! - nézett rám hálásan.
-Gondolom fiút szeretnél.
-Nem tudom - rázta a fejét gondterhelten, mire érdeklődve néztem rá. - Ha fiú lesz akkor katona, mint az apja. Ez veszélyes munka, nem tudom a halálba tudnám-e küldeni.
-Nem a halálba küldenéd - tettem a vállára a kezem - hanem a hazád szolgálatába, és ha egy kicsit is hasonlítani fog rád akkor magától indulna harcba.
-Épp ettől félek, hogy hasonlítani fog rám. De mindegy is. Annak is vannak hátrányai ha lányom születik. Hisz veled is oly sok rossz történt, egy nőt nem tisztelnek annyira...
-Se.
-....mint egy férfit. Számukra veszélyesebb a világ.
-Ez igaz. De nem óvhatod meg a gyermekeidet mindentől. A maguk útját fogják járni.
-Tudom, és köszönöm hogy megpróbálsz lelket önteni belém.
-Ez a dolgom! Gyertek hozzám és zúdítsátok rám a bajaitokat és a legbölcsebb tanácsokkal látlak el titeket! - Eugenész a hasát fogta nevetésében.
-Ritka egy kincs vagy te lány!
-Köszönöm!
-Amúgy ha lányom lesz akkor első dolgom lesz besorozni Artemisz vadászaihoz amint betölti a tizenkettőt. Az én lányomat nem fogják ragyás kis férgek ostromolni.
-És ha fiad lesz megtanítod neki hogyan ostromolja a lányokat - bólintottam.
-Pontosan!
Röhögve romtottunk be Szophia szobájába, ahova már Diána bekopogott.
-Mi olyan vicces - fintorgott búskomoran a lány.
-Aeikathariné terhes és azt vitatjuk mi lesz a fiú és mi lesz ha lány születik.
-Apa leszel? - virult fel azonnal a lány.
-Nem, hegyi nimfa, miért kérdezi meg mindenki? - értetlenkedett a fiú.
-Én is megkérdeztem, engem mégsem gúnyoltál - fordultam felé.
-Jó, de tőled félek - vont vállat.
-Ami egy okos dolog - biccentett Szophi.
-Így van - értett egyet Diana.
-Azért ennyire nem vagyik ijesztő - kértem ki magamnak.
-Drágám - kezdte Szoph - láttam ahogy egy nálad hatszor akkora férfit leterítesz a földre, még a katonák is elismerően méregettek!
-Donovan részeg volt! De mindegy is. Azért jöttünk mert Dianával el mennénk piknikezni, jössz velünk?
-Ki nem hagynám - pattant fel - amúgy is beszélnem kell veled! De várjunk! Te miért jöttél? - nézett Eugenészre. A fiú ráakart vágni valamit, de megakadt.
-Fogalmam sincs - mondta végül, majd észbe kapott. - Vissza kell mennem Damonhoz - ezzel el is futott. Mi lányok csak döbbenten néztünk utána, majd találkozott a tekintetünk és kitört belőlünk a röhögés.
-Szegénykém egy kicsit szétszort - törölgettem a könnyeim.
-Ezt teszi a férfiakkal, ha gyerekük lesz - szedelőzködött Szophi. - Összeszedünk néhány dolgot a konyhán és mehetünk is.
-Meg szerzünk katonákat aki elkísérnek minket - néztem a két királyisarjra szigorúan.
-Igenis! - forgatta a szemét Szophi.
-Ajánlom is hogy szótfogadj kis locsi-fecsi! - böktem rá. - Ne hidd, hogy nem haragszom!
-Ó most nem halsz bele! - kérte ki magának. - Te szereted, ő is szeret, te makacs és szomorú vagy, ő csak szomorú - vázolta a helyzetet.
-Megigérted, hogy nem mondod el!
-Mit? - kérdezte Diana.
-Tyna kimondta, hogy szerelmes Damonba - vigyorgott az egyik kis áruló.
-Végre! - kiáltotta a másik.
-Örülök, hogy boldogok vagytok most viszont nyomás a konyhába, ha még napnyugta előtt ki akarunk érni a rétre - mutattam az ajtóra.

        Pár órával később már a füvön ültünk és süteményeket ettünk, miközben pár katona távolabbról figyelt minket.
-Na és Szophi elintézted már a találkozót Ambrosziosszal? - érdeklődtem.
-Még nem volt rá alkalmam - szóval ezért volt olyan szomorú mikor beértünk a szobájába. - Apa nem ér rá ezzel foglalkozni.
-Csak tegnap kezdted el, ne add fel! - simogattam meg a vállát.
-Ki az az Ambrosziosz? - jött közelebb Diana, a hét évesek mindent tudni akarnak.
-Gyermekeim leendő apja! - terült el a paplanon Szoph.
-Egy gyerekkori barátom akivel tegnap találkoztak - válaszoltam normálisan.
-Beleszeretett?
-Teljesen - mondtuk egyszerre a nővérével.
-Helyes, kedves, figyelmes és a szeme! - ábrándozott. - Elvesztem benne! De az érdekelne, hogy te miért nem habarodtál bele? - nézett rám. - Nem mintha nem bánnám, csak kíváncsi vagyok.
-Vele nőttem fel, ő volt az egyetlen barátom, Alexiosz képezte ki az apját. Szinte a bátyámként tekintettem rá.
-Értem - bólintott. - Tudod, anyám mintha olyasmit mondott volna, hogy valakinek hamarosan születésnapja lesz - szorította össze a száját.
-Itt senki nem tudja magában tartani a velem kapcsolatos dolgokat? - kérdeztem hitetlenkedve. - Te, Damon, a királyné, szerintem még a szolgák is tudják a fél életem történetét.
-Valószínűleg - értett egyet Diana, nagyobb a szókincse mint nekem ennyi évesen - de miért nem mondtad?
-Anyám halála óta nem ünneplem, nélküle már nem.... nem érzem jól magam azon a napon. Agatha az egyetlen akinek hagyom, hogy felköszöntsön, de annál több nem kell. A faluban valahányszor eljött ez az évforduló, mindenki sajnálkozva méregetett, mert eszükbe jut mennyi rosszat éltem át. Gyűlölöm, ha így néznek rám. Szánakozva - köptem a szót, mintha valami sértés lenne. - Nem, erre nincs szükségem.
     A lányok nem néztek rám, mert tudták az ő szemükben is az tükröződne.
    Még egy ideig kint ültünk, de mikor a nap kezdett a horizont felé vándorolni, visszaindultunk a palotába. Szinte egyszerre érkeztünk meg Agatha hintójával.
-Tyna! - kiáltotta, én pedig a nyakába vetettem magam.
-Remélem jól utazott - lépett mellénk a két hercegnő.
-Igen, felség! - hajolt meg Agatha.
-Szophia ha kérhetem, ő pedig itt a hugom Diana - a kislány nővére mögül mérte fel a nőt aki felnevelt.
-Tényleg szép vagy - mosolygott félénken.
-Te is, szebb mint amilyennek Tyna leírt - hajolt le hozzá Agatha.
-Köszönöm! - Dina már sokkal bátrabban tette fel a kérdést: - Meg tanítasz főzni?
-Amennyiben a szüleid megengedik!
-Istenek mintha Tynát hallanám - nyögte Szophi.
-Tőle tanultam mindent! - öleltem át Agatha vállát. - Gyere körbe vezetlek!