A rabszolga

6.fejezet

        Eltelt egy hónap, ma érkezik Szophia vőlegénye, a lány legnagyobb bánatára. Diánával egész nap őt próbáljuk felvidítani, kevés sikerrel. Damonnal még mindig tartom a távolságot, úgy hiszem haragszik amiért már inkább egy idegenként kezelem. Attól félek ha barátkoznék vele, nem tudnám visszafogni magam és elő törnének az érzéseim, ezért inkább kerülöm.
      Hírtelen egy vadászkürt hangja töri meg az udvar feszült csendjét. Megérkeztek. A gyerekek kezét fogva rohanok a trónterem felé, ahol a vendégeket fogadjuk. Minden és mindenki ünnepi díszbe öltözött. A férfiak (és Petrosz) harci öltözetet, a nők a legszebb khitónjukat öltötték magukra. A terembe lépve az emelvényhez siettünk. A király a trónján ült, jobbján a királyné, balján testvére, majd Damon. Szophi anyja mellett szomorkodva várakozott, gyorsan mellé állítottam a kicsiket, majd távolabb húzódva figyeltem az eseményeket.
-Pankratosz, Szeriphosz szigetének királya és fia Polüdektész herceg! - kiáltotta az ajtónál álló őr. Ekkor bevonultak a terembe a fent említett személyek. Gőgös arckifejezés, tekintet ami azt sugallta, hogy tisztában van a hatalmával és a mi tehetetlenségünkkel. Így vonult végig a király egészen a trónig, ahol a legkevesebb tiszteletet sem adva meg a nála idősebb uralkodónak aki nem sokára a veje lesz, lényegében már odaköpte a szavakat:
-Ariszteidész! Mily öröm téged újra látni!
-Pankratosz! Remélem jól utaztatok - mosolygott a király negédesen. Még én is éreztem köztük a feszültséget.
-Természetesen, a hajóinkat kényelmesre terveztük, bár meglehetősen nehéz volt idetalálni erre az apró szigetre, majdnem elmentünk mellette - nevetett a fiával együtt aki nem lehetett több tizenkettőnél.
-Minden bizonnyal fáradtak - vette át a szót férjétől a királyné, hogy mentse a helyzetet, mert mindenkinek a szemében harag lobbant a sértés után és csak ő volt képes uralkodni az indulatain. - A vacsorát hamarosan tálalják, addig viszont nyugodtan lepihenhetnek a kijelölt szobáikban.
-Nem, igazából szívesen körülnéznék a palotában, ha szabad - utasította vissza az ajánlatott.
-Persze, Szophia drágám vezesd körbe leendő uradat - fordult lánya felé a királyné.
-Igenis anyám - pukedlizett a szülei felé, majd lesétált az emelvényről.
-Szemre való teremtmény - méregette a király mint egy lovat, - bár lehet kicsit kevesebbet kéne enned - elkerekedett a szemem, hogy mondhat valaki ilyet?
-Meglehet, kövessenek kérem - csodálom, hogy Szophi nem képelte fel, minél gyorsabban ki akarta vezetni a teremből a két vendéget mielőtt valakinél betelik a pohár, ami nálam már csordultig van. Utálom az ilyen férfiakat. Úgy bánnak a nőkkel mint egy tárggyal, és sajna kevés olyannal találkozom aki ember számba vesz minket. Amint azok a férgek eltüntek Damon az apjához fordult.
-Nem hagyhatod, hogy ez az ember elvegye a nővérem!
-Hidd el nekem sincs ínyemre ez az egész, de nincs más választásom - felelte a király.
-Akkor is tenned kell valamit!
-Tyna vidd ki a gyerekeket amíg a bátyukkal társalgok - fordult felém a férfi.
-Azonnal felség - mivel elhagytuk a termet a beszélgetés többi részét nem hallhattam.
Elérkezett a vacsora idő, az étkezőben mindenki elfoglalta a helyét. Kihordták a tányérokat és enni kezdtünk közben beszélgettünk.
-Remélem a palota elnyerte a tetszését - mosolygott Damon leendő sógorára. Miután beszélt az apjával próbál kedves lenni, de néha nehezem megy neki.
-Igen, bájos építmény, de gyorsabban körbe értünk mint amire számítottam - válaszolta Pankratosz. A herceg megfeszült. - Barátom meg kéne valamikor beszélnünk, a fiam és a kisebbik lányod lehetséges közös jövőjét, hisz milyen remek lenne ha a családunk ilyen szoros viszonyt ápolna - neki biztos. Hogy képzeli?
-Danaé gondolom örülne ha ilyen remek férje lenne mint Polüdektész - veregette meg fia vállát aki úgy zabált mint egy disznó.
-Diána, felség - csúszott ki a számon. A királyt nem zavarta, hogy egy rabszolga engedély nélkül hozzá szólt, csak jó alaposan végig mért.
-Igaz, kedvesem - felfordult a gyomrom attól ahogy rám nézett. - Pedig a Danaé nagyon szép név. Fiam ha valaha lesz egy lányod így hívd majd, de imádkozz, hogy ne verjen az ég lány gyermekkel, hisz mire jók? - apja és fia nevetésben tört ki és még csak észre sem vették, hogy rajtuk kívül senki még csak nem is vidám.
-Pontosan mi is történt az előző feleségével? - kérdezte Zénon.
-Végzett magával - mondta közönbösen. - Miért?
-Nem lényeg, csak érdeklődtem - mindenki némán evett tovább.
A vacsora után egy kisebb mulatság vette kezdetét. Arisztokraták tucatjai jöttek üdvözölni a vendégeket. A gyerekek a testvéreikkel táncoltak, én pedig valahogyan a magányosan szemlélődő király mellé tévedtem.
-Most nézd meg őket Tyna - szólt a gyermekeit figyelve. - Olyan boldogok, de Pankratosz már most úgy bánik még előttem is a lányommal mint egy kutyával.
-Felség, még egy kutyával is jobban bánnak - morogtam. - Mivel érte el az az ember, hogy köteles legyen hozzá adni a lányát?
-Egyvalamiben igaza volt Pankratosznak. A szigetünk nem olyan hatalmas vagy érős, hogy visszautasítsam a nászajánlatát, komoly indok nélkül, sértésnek venné és ezt nem engedhetem meg, nem élnénk túl egy háborút Szeriphosz ellen - magyarázta szomorúan. Néma csendben álltunk egymás mellett mikor eszembe ötlött egy gondolat.
-És ha ő sértené meg önt, emellett magára haragítana egy istennőt? - kérdeztem. A király érdeklődve fordult felém.
-Mire célzol? - ráncolja a homlokát.
-Én csak érdeklődtem - jobb ha nem tudja, mire készülök.
-Nos, az már egy nyomós indok lenne, már ha a sértés kézzel fogható bizonyítékokkal alá lenne támasztva - méregetett gyanusan.
-Érdekes, viszont későre jár. Engedelmével lefektetném a gyermekeit - hajoltam meg, majd indulni készültem, de utánam szólt.
-Bármire is készülsz - vett mélylevegőt - remélem sikerrel jársz.
-Fogalmam sincs hova akar ezzel kilyukadni, felség - néztem tettetett értetlenséggel. - De talán jó ötlet lenne egy késői társalgásra invitálnia néhány fontosabb személyt és a családját. Lehet én is ellátogatok a trónterembe egy kicsivel később - ezzel magára hagytam a királyt.
Miután gondosan lefektettem a gyerekeket, már tényleg későre járt. A vendégek mind haza mentek. Kilépve a hálószoba ajtaján a konyha felé vettem az irányt. Összeszedtem egy kevés gyümölcsöt és egy kancsó vizet, majd elindultam Pankratosz hálója felé. Az ajtó eléérve félkezemen egyensúlyoztam a tálcát és mélylevegőt véve bekopogtam.
-Távozz! - hallatszot bentről.
-Felség! Tyfónasz vagyok, ajándékot hoztam! - az ajtó azonnal kinyilt. - Gondoltam örülne egy kis friss gyümölcsnek és víznek ezekben a késő órákban - mormoltam lágy, csábító hangon.
-Tényleg jól esne - lépett félre az ajtótól, hogy be tudjak menni. A kis asztalhoz lépve leraktam a tálcát és a kancsóból vizet kezdem el tölteni egy pohárba, a király mögöttem settenkedett, amikor úgy véltem, elég közel jár hozzám hírtelen megfordultam és mivel beleütköztem a férfibe kiöntöttem a pohár tartalmát ami beterített mindkettőnket. A fehér khitón így teljesen elázott, ami egy lánynak elég kellemetlen lenne ha nem direkt csináltam volna. Az előttem álló elkerekedett szemmel mért végig, én pedig gyorsan magam elé kaptam a kezeimet.
-Istenek! Annyira röstellem! - szabadkoztam.
-Semmi nem történt kedvesem - lépett közelebb, engem az asztalhoz szorítva.
-Köszönöm, hogy nem sértődött meg, de engedelmével elmennék átöltözni - fészkelődtem szégyenlősen.
-Ugyan miért kéne ruhát cserélned? Tökéletesen nézel ki - hajolt az arcomba. Magamban elmosolyodtam, a tervem jól halad, már csak egy kevés kéne.
-Ez kedves, viszont nem hinném, hogy szabadna nekem így mutatkozni maga e.... - nem tudtam befejezni, mert a férfi az ajkamra tapadt. Igyekeztem nem elhányni magam. Finoman eltoltam magamtól.
-Felség ezt nem.....
-Ne kéresd magad! - csókolt meg újra, mire pofon vágtam.
-Eresszen el maga féreg! - kiáltottam. A férfi szem dühösen villant.
-Eddig finoman akartam veled bánni, de úgy látom a keményebb módszert kell alkalmaznom - erősen megszorította a karomat, majd az ágyhoz vonszolt és lelökött rá. Síkítani alartam, de befogta a szám, aztán megütött kétszer. Ellenkeztem, visszaütöttem és lefordultam az ágyról, a földre estem. A pasas kihasználta a helyzetem és párszor belém rugott. Megint felrángatott az ágyra és mégjobban megvert. Még egy kevés kell. Látszólag megadtam magam ezért az ágyhoz szorított, majd fojtogatni kezdett.
-Viselkedj és talán nem fog fájni! - hevesen bólogattam ő pedig elszakította a ruhám. Ennyi elég. Egy győztes vigyor terült szét az arcomon amivel kellőképp megleptem. Kihasználva döbbentségét könnyen felülkerekedtem rajta és olyan gyorsan ahogy csak tudtam rohantam a trónterem felé. Útközben találtam egy tükrött amiben leelenőriztem a kinézetem. Felrepett száj és szemöldök, zúzódások a karomon és a nyakamon, vérző orr, kócos haj, szakadt ruha aminek hála tökéletesen látható a hasamon éktelenkedő hatalmas lila, már szinte fekete folt és a combomnál lévő tépett résznél lévő sebeket. Borzalmasan néztem ki, de mégéri ha ezzel megmenthetem Szophit, mert tudom ő rosszabbul járna. Lépteket hallottam, ezért rohanni kezdtem a célom felé. A terem ajtaját belökve sírva estem a földre.
-Tyna! - hallottam Damon kétségbe esett hangját.
-Mi történt? - futott mellem Szophi.
-Pankratosz... - a hangom elcsuklott - megpróbált.... ha nem futok el.... én nem.... - keserves sírásba kezdtem. De óvatosan megnéztem kik vannak itt. Néhány magas rangú férfi, katonák, az őket kísérő nők és persze a kicsiket leszámítva a királyi család. Mindenki felháborodottan suttogott.
-Hogy képzeli?
-Ez borzalmas!
-A leendő felesége, barátját?
-Ráadásul az apja udvarában!
-Felháborító!
-Micsoda sértés!
-Ezek után remélem a király felbontja az eljegyzést!
-Hívjátok ide Pankratoszt! De tüstént! - rivalta mérgesen a király. A királyné, Szophi és Damon segített felállni, az előbbi páros igyekeztett eltakarni, mert azt elfelejtettem, hogy még mindig vizes vagyok. A herceg volt olyan kedves és nem nézett rám. Egy szolga hozott egy lepedőt amit rám terítettek ezzel elfedve a testem a kíváncsi tekintetek elöl. Hamarosan megérkezett Pankratosz.
-Miért hivattál ilyen késő éjjel? - kérdezte nyugodt hangon. Az a mocsok átöltözött, ezért nem bizonyíthatom, hogy mindkettőnket leöntöttem, de még van pár trükk a tarsojomban.
-Tyna elmondanád pontosan mi is történt? - fordult felém Zénón.
-Én csak egy kis frissítővel akartam kedveskedni a királynak, mert jó viszonyt ápolok a hercegnővel, azt szerettem volna, hogy a leendő férje otthon érezze magát. Véletlenül neki ütköztem az úrnak így magunkra öntöttem a kezemben tartott vizet, ekkor megcsókolt én megpróbáltam finoman visszautasítani, de nem sikerült ezért pofon vágtam mert reméltem ettől észhez tér, de csak mérges lett és megpróbált.... majdnem... én.... - csuklott el a hangom.
-Rendben Tyna ennyiből is értjük - simogatott a királyné.
-Értjük mennyire élénk a fantáziád! - kiáltotta a vádlott. - Ez aljas rágalom! Egyáltalán mivel tudod bizonyítani?
-A kinézete nem elég? - szűrte a fogai közt Damon.
-Igaz is, ha állítólag rám is borítottál egy kis vizet, hogy lehet hogy teljesen száraz vagyok? - kérdezte.
-Nem ez a ruha volt rajta amikor történt - próbálkoztam.
-Ó szóval átöltöztem? - mosolygott gúnyosan a király. - Milyen kézen fogható! Egész eddig a fiammal beszélgettem a szobájában. A szolgálóim is igazolják. Arisztoklész kinek hiszel jobban? Nekem, vagy egy rabszolgának? - a kérdezett tehetetlenül fordult felém. Egyedül voltam harminc ember ellen. Ez az ember ravaszabb mint hittem, de azzal nem számolt, hogy mit meg nem tennék a barátaimért.
-Én - nyeltem. - A Sztüx folyóra esküszöm, hogy igazat mondtam! Tényleg meg akart erőszakolni! - villám szelte át hatalmas robajjal az eget. Mindenki ledöbbent várta, hogy hamuvá válok-e vagy sem. Nem történt semmi. A király dühtöl izző tekintettel fordult Pankratosz felé.
-Meghívlak a palotámba, neked ígérem első szülött lányom kezét, erre te már az esküvő előtt hűtlen vagy hozzá? Ráadásul a gyermekeim dajkájával kezdesz ki? Arról nem is beszélve, hogy Artemisz szívén viseli a szűz lányok sorsát, eme tetteddel őt is megsértetted! Távozz amíg szépen mondom és vissza se gyere! - kiáltja teli torokból.
-Eugenész! - szól barátjának Damon.
-Igen felség?
-A többiekkel kísérjétek el a vendégeinket a hajójukhoz! - adja ki az utasítást nyers hangon.
-Örömmel! - vogyorog kegyetlenül a fiú.
Miután kikisérték a királyt és a vendégek is elmentek, Arisztoklész felém fordult.
-Gyermekem, mit tettél? - kérdezte elképedve. Mosolyogva tűrtem egy kósza hajtincset a fülem mögé. Reakcióm miatt mindenki értetlenkedve méregetett.
-Azt mondta felség, hogy csak egy komoly indokkal utasíthatja vissza a nászajánlatot. Nos, ez az volt - Szophi a szemem alatti sebhez ért mire felszisszentem.
-Ezt miattam...? - gyült könny a szemében. - Tyna, hogy tehetted?
-Ha nem teszem meg te rosszabb sorsra jutsz és azt nem hagyhattam, hisz a barátom vagy - mosolyogtam. A lány hálálkodva mágához ölelt, de azonnal elengedett mikor fájdalmasan felnyögtem.
-Sajnálom! - lépett hátra ijedten. - Lehet, most az életemet mentetted meg - bőgött meghatottan. -Fogalmam sincs, hogy köszönhetném meg.
-Én sem tudom - nézett a szemembe a király. - Ha volna egy kívánságod.....
-Őszintén szólva nem szeretném, hogy a gyerekek így lássanak - torzult el az arcom.
-Ami azt illeti - fordult felém a királyné - Szophiával terveztük, hogy az esküvő előtt körbejárjuk a szigetet, most, hogy a lagzi elmarad viszont nem kell félnem a visszajöveteltől, örömmel venném ha vélünk tartanál ezen az úton, két hét lenne az egész, de a faludba is ellátogathatunk. Pihenhetnél egy keveset.
-Ha nem zavarok - mosolyogtam.
-Te sosem zavarsz - ölelt át mostmár sokkal finomabban Szoph. - Holnap indulunk.
-Gyere Tyna lekezelem a sebeidet - szólalt meg az eddig némán álldogáló Damon.
-Nem szükséges, megoldom...
-Én viszont ragaszkodom hozzá - nézett mélyen a szemembe. Beleegyezően bólintottam.
A szobájába lépve mondta, hogy üljek le az ágyra. Eleget tettem a kérésnek, ő pedig fogott egy rongyot, egy tálba pedig vizet öntött és valamilyen kenőcsöt is elővett. Elém gugolt és elkezdte tisztogatni a felhasadt szemöldököm. Amikor a hideg anyag a sebemhez ért felszisszentem.
-Bocsánat, de ezt magadnak köszönheted - mondta kimérten.
-Meg kellett tennem.
-Nem, nem kellett! - morogta dühösen. - Nézz magadra Tyna! Borzalmas érzés így látni! Amikor berontottál a terembe kis híján megállt a szívem, megijesztettél, erre kiderült, hogy direkt veretted meg magad.
-Nem akartalak megijeszteni, ahh - kaptam el a fejem amikor a számhoz ért.
-Ha nem tudtál volna elfutni....
-Tudok vigyázni magamra Damon! - kértem ki magamnak.
-Bármi történhetett volna - a kenőccsel bekente a zúzódásaimat, mikor a hasamhoz ért olyan érzésem támadt, mintha pillangók százai táncolnának a gyomromban.
-Nem történt semmi - makacskodtam.
-De ez rosszul is elsülhetett volna! Igérd meg nekem, hogy soha nem csinálsz ilyet! - kérlelet.
-Igérem soha többé nem fogom majdnem megerőszakoltatni magam - forgattam meg a szemem.
-Ez nem vicces! - a tekintetéből sütött a fájdalom. - Nem akarlak elveszíteni - lassan közelebb hajolt hozzám és óvatosan, hogy még véletlenül se okozzon nekem fájdalmat, megcsókolt. Egy ideig hagytam neki, de aztán elhúzódtam. - Ne tedd ezt velem!
-Azt hiszed nekem olyan könnyű? - kérdeztem fájdalmas hangon. - A szívem szakad meg, de nem tehetjük. Ma kérhettem volna azt apádtól, hogy engedélyt adjon a kettőnt románcára, de nem tettem, mert nem tehettem! Gondolnom kell a népedre, ha már te nem teszed!
-Ez igazságtalan volt - láttam, hogy most nagyon megsértettem. - Gondolok rájuk, de téged szeretlek!