A rabszolga

3.fejezet

Damon

       Tyna a hátra lévő utat csöndben tette meg. Nem akartuk megsérteni, csak próbára kellett tennünk. Az összes elődjével ezt tettük. A leendő feladata miatt fontos, hogy megbízzunk benne. Az elkövetkezendő éveket a családom mellett fogja tölteni. Legalábbis remélem, hogy ő tovább bírja majd, mint a többi. Nem szeretném, hogy haragudjon rám, de tudom, most egy kicsit összetörtük. Azt hiszi, csak azért voltunk vele kedvesek, hogy megszerezzük a szükséges információkat, de nem. Én tényleg megkedveltem, ahogy a fiúk is.
-Megjöttünk! - szakított ki a gondolataimból Eugenész hangja. Élvezett volt látni Tyna arcát. Hírtelen elfelejtette a felénk irányuló haragját, tátott szájjal csodálta a palota udvarát.
-Bent még szebb - fordultam felé. - Majd körbe vezetlek.
-Nem szükséges felség, majd idővel magamtól is felfedezem - még csak rám sem nézett.
-Persze csak azokat a helységeket ahova beléphetek - tette hozzá. - Nem kell fölöslegesen fáradoznia. Bizonyára van jobb dolga is.
-Először is: te, bárhova bemehetsz majd. A kincstárba és a börtönbe persze csak külön engedéllyel - értetlenül nézett rám. - Majd megérted, miért. Másodszor pedig: kötelességem körbe vezetni téged. Ennek az okát is megtudod majd - pislogott egy párat, de azért bólintott. A lépcső elé érve kiszáltünk a nyeregből és néhány lovászfiú elvezette a lovakat.
      Agaton és Theo elkísért engem és Tynát, a többiek őrjáratra mentek. Trónörökösként sokan próbáltak már megölni. Először féléves koromban. Apám ezután elrendelte, hogy a kapukon kívül legalább hat őr legyen velem. Nem nagyon enged ki, csak a fontosabb eseményekre, azt ,hogy most én mehettem el a rabszolgapiacra komoly érvek hatására értem el. A folyosón sétálva, a nővérem jött velünk szembe.
-Damon! Végre, már kezdtünk aggódni! Ő az újjonc? - kérdezte.
-Szophia! - öleltem meg. - Had mutassam be neked Typhonast - a lány meghajolt.
-Jaj drágám, hagyd ezt, ha minden jól megy nem sokára már szinte családtag leszel. Typhonas. Milyen érdekes név. Gondolom méltó vagy hozzá - kuncogott Szoph.
-Ezt mondják - mosolyodott el. - Kérem hívj csak Tynának! De, hogy értetted azt, hogy ha minden jól megy szinte családtag leszek?
-Még nem tudja? - fordult felém a nővérem.
-Most érkeztünk - adtam meg a szerintem ésszerű választ. - Még nem volt időm elmondani a feladatát.
-Akkor én át is veszem - jelentette ki. - Téged apánk hivat.
-Rendben - bólintottam. - Tyna, ha az őrületbe kerget, csak fuss el. Mindenki ezt csinálja.
-Te kis... - szidott Szoph.
-Értettem felség - hajolt meg előttem.
-Mit csináltál? - húzta fel fél szemöldökét a nővérem.
-Egy kis félre értés majd idővel orvosoljuk -
biztosítottam. - Lányok! A legközelebbi viszontlátásra. Ha jól sejtem csak vacsoránál.
-Szia!
-Viszlát, felség.

Belépve a trónterem ajtaján az emelvényhez léptem. A helységben csak apám és a főtanácsnoka, a nagybátyjám, Zénón tartózkodott.
-Hivattál? - kérdeztem.
-Damon! Igen, igen. Már vártunk - helyeselt.
-Gondolom találtál egy lányt aki szerinted alkalmasabb a feladatra mint az elődei.
-Biztos vagyok benne, hogy jól választottam.
-Mesélj nekem róla. Milyen a természete?
-Vad, makacs, kitartó, okos.
-Nagyszerű! - lelkendezett Zénón. - Szerinted meddig fogja bírni?
-Remélem sokáig - jelentettem ki. - Ha ő nem alkalmas a feladatra akkor senki.
-Mi a neve?
-Typhonas.
-Ó, gondolom okkal hívják így - vakarta meg állát a nagybátyjám. - Te mit gondolsz, Ariszteidész?
-Igazat adok a fiamnak - nézett rám. - Már lassan kifogyunk a szolgálókból. Ha ez a lány sem bírja tovább pár hétnél.....
-Nehéz dolga lesz - bólintottam. - De úgy vélem képes rá.

Tyfónas

-Kövess, drágám! - indult el Szophia. - Út közben elmesélheted, mit tett a bátyjám. Bizonyára okkal vagy távolság tartó vele.
-Lehet csak túl reagáltam a dolgot. Amikor rájöttem, hogy csak azért voltak velem kedvesek, hogy megtudják bízhatnak-e bennem, sziven ütött. Nehezem nyílok meg az emberek előtt de ők - felsóhajtottam. - Elmondtam nekik azt amit minden alkalommal fájdalmas felidéznem. Nem tudom miért. Hinni akartam, hogy megértenek, hogy nem ítélnek el. Azt hiszem csalódtam. Nem bennük, magamban. Olyan naív voltam, azonnal megbíztam bennük. Pedig már szépen felépítettem magam köré a falamat. Ők pedig könnyűszerrel áttörték és ez megijesztett. Nem akarok mégegyszer darabokra törni, mert nem tudom, hogy most sikerülne-e összeraknom magam.
-Azta - lepődött meg. - Én arra számítottam hogy rádmozdult - akaratom ellenére felnevettem. - Ha érdekel a véleményem, szerintem a fiúk tényleg kedvelnek.
-Miből gondolod?
-Abból, hogy én is megkedveltelek, és nálam ezt nehéz elérni főleg ilyen rövid idő alatt.
-Én is bírlak - mosolyogtam rá. - De elmondanád végre, hogy mi lesz a feladatom?
-Persze - állt meg egy ajtó előtt. - A testvéreimre kell vigyáznod - ezzel a mondattal benyitott. A szobában két ágy volt egymással szemben, a túlsó falon egy erkély ajtó, a mellett egy kissebb ágy, egy kandalló, és két asztal. Két gyermek egy fiú és egy lány futkározott fel-alá, egymást kergetve.
-Diana! Petrosz! Ő itt Tyna az új dajkátok - a két kicsi azonnal megált és ránk nézett.   
      Egyszerre kezdtek el felém futni, akkora lendülettel ugrottak rám, hogy mind a hárman felborultunk. Szophia legugolt mellém. - Elég!
Szálljatok le róla! Még a végén megfullad! Egy-kettő. Gyerünk! - a csöpségek lekászálódtak rólam. A szemük csillogott.
-Fogócskázunk?
-Kardozunk?
-Szereted a pónikat?
-A sárkányokat?
-Te ugye tovább maradsz velünk?
-Lassabban! Egyszerre egy! - nevettem. - Előbb beszélek a nővéretekkel, ti addig játszatok.
-Rendben! - kiáltották egyszerre.
-Most már mindent értek - fordultam Shoph felé. - Ennél jobb munkám nem is lehetne, imádom a gyerekeket.
-Mond ezt este - sóhajtott fel. - Eddig nyolcvanhat dajkájuk volt. Egyik sem bírta tovább két hétnél. Volt aki egy nap után kikészült. Igazi baj keverők. Rosszabbak mint a Cerkófok - hallottam már azokról a manókról.
-Miért? Olyan imádnivalóak! - értetlenkedtem.
-Rengeteg energiájuk van! Makacsabbak egy öszvérnél, ha valamit a fejükbe vesznek abban még Zeusz sem állítja meg őket. Emellett szörnyen idegesítőek tudnak lenni. Senkire nem hallgatnak, csak ránk a családtagjaikra, de néha még mi sem tudjuk őket fegyelmezni - avatott be a részletekbe. Mintha csak engem írtak volna le.
-Szerintem jól ki fogunk jönni - mosolyodtam el. - A gyerekek mindig hallgattak rám.
-Reméljük a legjobbakat - emelte a plafonra a tekintetét. - Damon holnap körbe vezet. Ezt mindig ő intézi. Nem akarja, hogy a testvérei dajkája eltévedjen. Velük fogsz aludni. A családunk együtt étkezik, szóval te is velünk eszel. Vigyáznod kell rájuk. Nem hagyhatják el az udvar területét. Nem eshet bajuk. Te altatod őket, veled mehetnek csak ki a szobából. Az istenek adjanak neked erőt és kitartást! - könyörgött, majd kisétált.
-Nos, mit akartok először csinálni? - néztem a két rosszcsontra.
-Fogócskázzunk! - és kifutottak az ajtón, én pedig utánuk.

Órákkal késöbb összefutottunk Damonnal. Két idősebb férfivel beszélgetett.
-Apu! Zénón bácsi! Damon! - rohantak hozzájuk még gyorsabban Dináék.
-Aprónépség! - ölelte át őket a bátyjuk. - Ugye jól viselkedtetek? - hevesen bólogattak, mire én felhúztott szemöldökkel meredtem rájuk.
-Lehet egy kicsit rosszalkodtunk - korregált vihogva Petrosz. Na ez már majdnem pontos megfogalmazás volt.
      A három férfi rám nézett.
Kicsit csapzott voltam, kipirult és egy leheletnyit izzadt, de boldogan mosolyogtam a két gyerekre. Illedelmesen meghajoltam.
-Tyna ha nem tévedek - nézett rám a király.
-Igen felség.
-Mit csináltatok ma? Remélem nem fárasztottak le nagyon az első napodon - a közvetlensége és kedvessége meglepett. Nem hittem volna, hogy a király így beszél egy rabszolgával.
-Semmi törvénytelent, vagy veszélyeset - nyugtattam meg. - A gyerekekkel egész eddig fogócskáztunk - ez majdem teljesen igaz volt.
-Már órák óta szaladgáltok? - lepődött meg a herceg. - És még nem vagy halott?
-Meséltem, hogy milyen voltam gyerekként felség, nem? - néztem rá furán.
-Felség? - lepődött meg a király. - Mit tettél?
-Semmit - vágta rá. - Ez csak egy kis félre értés, idővel tisztázzuk.
-Már nem haragszom - jelentettem ki, csodálkozva kapta felém a fejét. - De azt mondtad, hogy csak a testvéreid és a testőreid előtt hívhatlak Damonnak.
-Tényleg? - bólintottam. - Akkor bocsánat, a szüleimet sem zavarja, ha tegeznek. Már akiknek külön megengedem.
-Értettem - itt megálltam egy pillanatra. - Damon.
-Örülök hogy megbékéltél. Nem akartunk megsérteni.
-Tudom, csak egy kicsit túlreagáltam.
-Tyna! Tyna! - rángatta a khitónom alját Diana.
-Igen? - gugoltam le mellé.
-Elmegyünk lovagolni?
-Nem! Azt mondta, hogy kardozik velem! Megigérted! - néztek rám bociszemmekkel.
-Petrosznak igaza van Diana. Tényleg megigértem - a kislány lebiggyesztette az ajkait. - De neked azt igérem meg, hogy holnap, lovagolni fogunk.
-Miért csak holnap? - vágott csalódott képet.
-Mert már késő van, és nem akarsz vak sötétben lovagolni igaz? - kérdeztem.
-Dehogy nem!
-Egészen biztos? - döntöttem félre a fejem. - Nem fogsz látni semmit, még az orrodat sem, úgy meg mi értelme van?
-Igaz - húzta el a száját. - De holnap ugye ezzel kezdünk?
-Reggeli?
-Az után - vágta rá.
-Igérem, hogy reggeli után az első utunk az istállóba vezet. - borzoltam őssze a haját.
-Senkivel nem voltak még ilyen kedvesek. Sem nyugodtak - súgta oda a király a testvérének, aki egyetértően bólogatott.
-Tyna! Menjünk már! - húzott a karomnál fogva Petrosz.
-Megyünk már nem kell ráncigálni! - nevettem.
-Vacsoránál találkozunk - köszönt el a király, meghajoltam, majd futottunk......kardozni.