Ki vagy te? (Hyunjin ff.)

19. Rész

*Hyunjin POV*

Egy hétig sikerült kerülnöm a lányt az óriási hibám után. A projektet egyedül fejeztem be és adtam elő, de a tanárnak azt mondtam hogy megosztottuk a feladatokat. MinAh is került engem. Nem maradt velem egy légtérben, szinte vágni lehetett közöttük a feszültséget. Ami viszont nagyon meglepett hogy senkitől sem hallottam a csókunkról. Sem WooBin, sem Felix nem esett nekem amiért így viselkedtem. Nem is tudtak róla.

Napközben esni kezdett az eső és kitartott egészen a nap végéig. Nyomott volt a hangulatom, mert hiába kerültem, fél szemmel mindig őt lestem, hátha egyszer elkapom a pillantását és megtudom mit gondol. De ő egyáltalán nem foglalkozott velem, levegőnek nézett.

Órák után a szekrényemből elővettem az esernyőt és a parkolóba indultam. A bejárat mellett állt két személy. Ahogy közelebb értem, láttam hogy MinAh és a volt pasija veszekedtek. Többször is átrágtam magamban a dolgot, míg végül arra jutottam hogy jobb ha nem teremtek kapcsolatot a lánnyal. Fontosak voltak a szabályok hogy megtartsam a magánéletem, de miatta minden felborult.

Sietnem kellet volna egy fotózásra, de nem tudtam otthagyni úgy hogy esetleg bajban van. Hiába a józan ész, tagadhatatlan volt hogy tetszik egy kicsit és nagyon is imponáló volt hogy ő nem úgy viselkedett velem mint a többi lány. Mondjuk most sehogy sem viselkedett, mert látni sem akart azok után. Egy mosolyt erőltetem magamra és kiléptem a hűvös esős időbe. A lány mellé álltam és átkaroltam a vállát fél kézzel. Kisírt szemekkel nézett fel rám. Arcán látható volt mennyire szenved és össze van törve. Nem csak miattam hanem úgy általában véve.

-YonSun, sajnálom de most mennem kell -nézett a srácra aztán vissza rám. Én végig a fiút néztem akinek a keze ökölbe szorult és a szeme szikrákat szórt.

-Ki vagy te neki? -csikorgatta fogait, miközben a lány karja után kapott. Hátrébb léptünk hogy még véletlenül se érje el.

-Még én sem tudom -mosolyogtam rá és az autó felé tereltem a lányt. Tényleg nem tudtam ki vagyok én neki. Akartam őt, de még is féltem lépni.

Ahogy beült a kocsiba az ölébe ejtette a kezét és azt tanulmányozta. Könnyei újra eleredtek és végig folytak gyönyörű arcán.

-Tessék -nyújtottam felé egy zsebkendőt.

-Köszönöm -vette el és megtörölte a szemét. -Most miért vagy kedves velem? -szipogta.

-Csak úgy -vontam vállat halvány mosollyal az arcomon.

-Kiismerhetetlen vagy. Megcsókolsz aztán kidobsz egy olyan szar indokkal hogy hiba volt. Most meg. -rázta a fejét. -Kerülsz, aztán megint megmentesz attól az állattól.

-Min, nem is tudom mit mondjak. -szégyelltem magam. Igaza volt, tényleg csapongtam. Nem akartam az érzelmeimnek engedni, de ugyanakkor még is vele akarta lenni. Legalább mint a barátja. Ezzel viszont őt bántottam.

-Én tudom. -nézett rám. -Azt hiszem kezdelek megkedvelni, de annyira zárkózott vagy hogy azt sem tudom miért érzem ezt, hisz semmit sem tudok rólad azon kívül hogy modell vagy, jó jegyeid vannak és nem utolsó sorban mennyire vonzó vagy. Jobb volt minden amíg nem ismertük egymást -mondta ki a szavakat aztán kiszállt és az esőben indult útnak. Ki kerekedett szemekkel néztem utána és nem hittem el.

-Uhh, ez kemény volt -hallottam meg WooBin hangját a hátsó ülésről. Ugrottam egyet ijedtemben.

-Mióta vagy itt? Egyáltalán miért vagy itt? -javítottam ki magam, ahogy a fiúra emeltem tekintetem.

-Egész nap itt aludtam -ásított egyet. -Ti ketten tényleg..? -vigyorgott rám. Szemforgatva fordultam előre hogy kerüljem a választ. A legjobb barátom. Talán ő tud rólam a legtöbbet, de így is elenyésző ez az információ.

-Akkor most már velem jösz. Így is elkéstem -szóltam hátra a vállam fölött.

-Nekem mindegy, úgy sincs dolgom. -felelte. Nem volt túl vidám ő sem, ami elég gyanús volt, tekintve hogy amióta azokkal a srácokkal van egyfolytában mosolygott.

-Minden oké? -kérdeztem tőle halkan. Nem különösebben érdekel más élete de látom ha a barátom beszélgetni akar.

-Semmi sem oké. Felix megcsókolta MinAh-t és azóta a fiú teljesen maga alatt van. Szinte hozzám se szól és ez annyira idegesít. Hyun, azt hiszem szeretem és ebbe bele fogok őrűlni.

-Várj, mit mondtál? -kérdeztem tőle talán egy kicsit indulatosabban mint kellett volna. Az agyam ezerrel kattogott ahogy az információ eljutott a tudatomig.

-Hogy szeretem -sóhajtotta.

-Nem az, hanem a mondatod eleje mi volt. -doboltam idegesen a kormányon. Néhány pillanatig habozott amikor látta mennyire feszült vagyok.

-Ja.. Hát megcsókolta. Azon az estén amikor nálad járt. Sokat ivott és nem volt magánál. -nézett rám a tükörből.

-És utána mi történt, több is volt vagy csak..-kérdeztem de a szavamba vágott.

-Ha az érdekel hogy lefeküdtek-e akkor el kell hogy keserítselek mert nem tudom. -kuncogott mögöttem.

-Ez egyáltalán nem vicces -förmedtem rá.

-Dehogynem. Aranyos amikor féltékeny vagy -ingatta a fejét miközben továbbra is szélesen vigyorgott.

-Nem vagyok az -vágtam rá.

-De de. -mászott előre és ki dugta a fejét mellettem. -Féltékeny vagy és meg kell mondjam nagyon jól áll.

-Kiraklak -fenyegettem meg.

-Már mindegy, úgy is itt vagyunk. -mutatott az előttünk álló épületre. -Amúgy tényleg nem értem hogy mi a gond. Most mondta hogy kedvel téged, és szemmel láthatóan te is őt, abból ítélve hogy megcsókoltad.

-Az egy pillanatnyi gyengeség volt -szívtam be élesen a levegőt.

-Érdekes hogy csak vele fordult elő -mondta mielőtt kiszállt volna és az ajtó felé rohant hogy ne ázzon bőrig.