Ki vagy te? (Hyunjin ff.)

25. Rész

WooBin-nal való beszélgetésem után elindultam az utolsó órámra. Ő még maradt egy kicsit, így egyedül léptem ki a hatalmas könyvtárból. Végigsiettem a folyosón és befordultam a sarkon, ekkor egy erős kéz megragadta a karom és behúzott az egyik üres terembe.

-Esküszöm egyszer meg fogsz ölni. -tettem a szívemre a kezem, és muszáj voltam mélyeket lélegezni különben eláljultam volna. Azt viszont már nem tudtam elődönteni hogy a félelemtől vagy Hyunjin gyönyörű mosolyától.

-Az bizony nagy kár lenne, ugyanis meg akartalak hívni egy vacsorára. Igaz hogy főzni nem tudok, de rendelni annál inkább. -húzta még szélesebb mosolyra száját.

-Szóval nem csak vasalni utálsz, de még főzni se tudsz. Ha ezt előbb tudom.. -csóváltam a fejem szemforgatva.

-Ha ezt előbb tudod, akkor nem kezdesz ki velem? -lépett közelebb és úgy nézett le rám.

-Pontosan. -mosolyogtam rá a lehető legaranyosabban. -De most már mennem kell Casanova. -léptem arrébb hogy ki tudjam kerülni, ám ő ezt nem éppen így gondolta és vissza húzott magához és egy szoros ölelésbe vont.

-Ne hagyj el, kérlek -suttogta a fülembe amitől az egész testem libabőrös lett.

-Nem foglak -bújtam még jobban hozzá. Komolyan gondoltam azt amit mondtam. Tényleg nem akartam elhagyni, pedig még szinte semmit sem tudtam róla. Kibontakoztam karjai közül és tekintetemet az arcára vezettem. Kívülről mosolygott, de a szemében látszott hogy belül nagyon is megviseli ez az egész. -Mi nyomaszt ennyire? -kérdeztem végül rá.

-Ezt meg honnan veszed? -csodálkozott el és az értetlen arc kifejezését látva inkább csak legyintettem.

-Nem fontos -sóhajtottam.

-De igen is az -sütöttem le szemét.

-Hyunjin az arcodra van írva mennyire utálod ezt az egész szituációt. Látom a szemedben a kétségeket és a félelmet. Hiába mosolyogsz vagy teszel úgy mintha semmi bajod nem lenne, tudom hogy ez nem igaz. Ez itt mind csak egy hülye megtévesztés. -válaszoltam neki. Ezt akarta hallani, én pedig kimondtam.

-MinAh nem veled van a gond, hanem... -kezdte de belé folytattam a szót.

-Tudom hogy félsz. Én is félek. Nekem is vannak titkaim amikről nem szívesen beszélek senkinek. Történtek olyan dolgok amikről még Felix sem tud, de talán idővel majd el tudom mondani neked. -simítottam arcára. -Nagyon fura ezt kimondani de bízom benned és remélem egyszer te is fogsz bennem. -vártam hogy mondjon valamit, de csak nézett rám és megfagyott. Olyan volt, mintha megállt volna az idő körülöttünk.

-MinAh én... -kezdett bele, de mivel nem találta a szavakat, egyszerűen felemelte az állam és egy gyengéd csókot nyomott a számra. Ajkai puhák és édesek voltak, egyszerűen bele szédültem ebbe az egyszerű kis csókba. Már nem érdekelt hogy elkéstem, mert ez a beszélgetés sokkal fontosabb volt mint gondoltam. -Menj, ne miattam kerülj bajba. -engedett el és az ajtó felé taszigált.

-Már késő -mutattam az órára és futva indultam meg a terem felé.

-Meg várlak! -kiáltott még utánam én pedig a hüvelyk ujjamat felmutatva kanyarodtam be a folyosó végén.

A töri baromi lassan telt el és hiába közeledett a vizsga, egyszerűen nem tudtam odafigyelni. Hyunjin minden szabad gondolomat elfoglalta, ami ha úgy nézzük elég nagy baj, mivel a tananyagnak már nem maradt helye.

A csengő vetett véget a szenvedésnek és végre valahára elindulhattunk haza. Meg mondom őszintén hogy féltem egy kicsit az estétől. Nem akartam lefeküdni vele és nagyon reménykedtem hogy még ő sem. Kell még idő hogy úgy megtudjak bízni benne hogy a testemet is meg mutassam neki.

Nem siettem el a dolgot. Lassan, ráérősen sétáltam le a lépcsőn, majd ugyan ebben a tempóban haladtam a parkoló felé. Hyunjin az autója mellett állt és Majával beszélgetett. Nem hallottam miről beszélnek de a lány nagyon feldúlt volt, majd szitkozódva hagyta ott a fiút.

-Minden rendben? -kérdeztem tőle amikor mellé értem.

-Persze, majd lenyugszik. -legyintett és beszállt a kormány mögé. Különösebben nem érdekelt hogy mi miatt veszekedtek, de mégis valahol belül elég rossz érzésem volt.