𝗢𝘂𝗿 𝗹𝗶𝘁𝘁𝗹𝗲 𝗹𝗶𝗲𝘀 | HU ✔️

2 | ɴɪɴᴇᴛᴇᴇɴ

Második évad | Tizenkilencedik fejezet

𝐓𝐡𝐚𝐭'𝐬 𝐧𝐨𝐭 𝐦𝐲 𝐜𝐡𝐢𝐥𝐝

Reggel Maya szokásos piszkálására keltem, mániája akár már hat órakor is kukorékolni. Most szerencsére kibírta a nyolc órát, bár ettől függetlenül is olyan voltam, mint a mosottsz*r.
Mire felkeltünk Ryder már elment dolgozni, én is hozzáláttam a feladataimhoz, hogy minél előbb kész legyek és folytathassam az esküvővel kapcsolatos teendőket.
Épp kávé szünetet tartottam, kényelmesen elterülve a kanapén, amikor csöngettek. Felkaptam Mayát, majd döbbenten vonszoltam magam az ajtóhoz, mivel nem vártam senkit, főleg nem ilyen korai órában.
Kíváncsian nyitottam ajtót, aminek a másik oldalán az a nő állt, Kiana. Hirtelen annyi minden átfutott az agyamon, mit akarhat, egyáltalán honnan tudja a lakcímünket?

- Miben segíthetek? - kérdeztem, egész udvariasan, ahhoz képest, hogy az arcom szerintem teljesen az ellenkezőjét tükrözte.

- Ryder itthon van? - kérdezett vissza, minden formalitás nélkül.

- Nincs.

Nem szólt semmit, csak állt egy helyben, először engem, aztán a kislányomat méregetve. Nagyon zavarni kezdett, ahogy Mayára néz, ezért ismét beszédhez kezdtem.

- Szeretnél valamit? - próbáltam még mindig megtartani a jó modorom, de a feszültség egyre csak nőtt.

- Örülnék, ha ezt átadnád neki. - nyomott hozzám egy borítékot, majd sarkon fordult és elviharzott.

Legszívesebben utána nyúltam volna, és eligazítottam volna, hogy kihez nyomkodjon bármit is. Végig néztem, ahogy kisétál a kapun, majd dühösen becsaptam az ajtót és gondolkodás nélkül feltéptem a borítékot. Lehet, hogy nem volt ehhez semmi jogom, és egyértelműen megvárhattam volna vele Rydert, de éreztem, hogy valami olyat találok benne, ami nagyon nem fog tetszeni, és legalább lesz rá időm, hogy lehiggadjak, amíg haza nem ér.

- Na nézzük mit tartogat számunkra ez a hárpia. - beszéltem Mayának, miközben a papírt kezdtem olvasni, ő erre csak gügyögött valamit.

Eleinte nem akartam hinni a szemeimnek, ezért még legalább kétszer átolvastam a levél tartalmát, miszerint Kiana, Rydertől terhes. Nem egy hivatalos levél volt, de egy ultrahang fotót is mellé csúsztatott, ami tényleg azt igazolta, hogy terhes. Eszméletlenül ideges lettem, egy az egyben félre dobtam mindent és hívni kezdtem Rydert. Elsőre nem vette fel, de ez engem nem rettentett el, addig hívtam ameddig meg nem hallottam a hangját.

Baj van?! Mayával történt valami?

Gyere haza, most!

Vanity mondd má—

MOST!

Rögtön rányomtam, és feldúltan fel-alá kezdtem járkálni. Szerintem Maya azt hitte, hogy bekattantam, megállás nélkül szitkozódtam, össze-vissza magyaráztam, folyamatosan kinevetett. Erre volt szükségem, vagy különben estig tajtékzottam volna. Mire Ryder hazaért viszonylag le is higgadtam, ő azonban kétségbeesetten esett be az ajtón. Amikor meglátta, hogy nyugalomban fagyizunk és semmi bajunk nincs, hangosan fellélegzett.

- Mi tartott eddig? - vontam fel a szemöldököm.

- 120 kilométert vezettem le fél óra alatt, örüljünk, ha nem kapok egy több száz dolcsis büntetést. - háborgott.

- A gyerektartás ennél egy kicsit több szerintem. - dobtam elé a levelet.

- Mi ez? - nézett értetlenül. A papírok felé biccentettem, ekkor a kezébe vette és olvasni kezdte.

Miután befejezte hirtelen felnevetett. Számomra felfoghatatlan volt, hogy mi lehetett olyan vicces, nekem nem éppen jutott eszembe kacagni.

- Te ezt komolyan elhitted? - kérdezte még mindig röhögve.

- Tudhatnád, hogy nincsenek jó emlékeim az ilyen babás dolgokkal. - néztem rá pipán, hogy érzékelje végre, én egyáltalán nem találom szórakoztatónak.

- Ez nem az én gyerekem. - jelentette ki határozottan.

- Miért vagy benne ennyire biztos?

- Csak tudom és kész. - vette ő is komolyabbra a formát.

Nem értettem miért veszi ennyire lazán a dolgot. Ha védekeztek is, akkor sem száz százalék az esélye, hogy nem csúszhatott be egy gyerek. Minden esetre próbáltam bízni Ryder szavában, de bármennyire is akartam, képtelen voltam csak úgy figyelmen kívül hagyni a dolgot.