𝗢𝘂𝗿 𝗹𝗶𝘁𝘁𝗹𝗲 𝗹𝗶𝗲𝘀 | HU ✔️

ᴇɪɢʜᴛ

Nyolcadik fejezet

𝐂𝐨𝐮𝐬𝐢𝐧

Tudom, ez az egész Winston téma eléggé zavaros. Az egyik pillanatban ki nem állhatom, a másikban pedig szörnyen jól érzem vele magam egy randin.
Teljesen félre ismertem, pedig nem szokásom első benyomásra ítélkezni. Sokkal értelmesebb és kedvesebb mint amilyennek alapból mutatja magát, de amikor rákérdeztem, miért könnyebb az érzéstelen "fuckboy" szerepét játszani, csak annyit mondott, ezt nem érthetem. Tudom és érzem, hogy sokkal több van emögött, csak még nehéz megnyílnia, én pedig nem is várom el tőle, hogy mindenről beszéljen nekem, adok neki időt. Sok dologgal kapcsolatban még nekem is időre van szükségem.

Az este későn értem haza, de eléggé meglepett, hogy a bátyám még akkor sem volt otthon. Kezdtem aggódni, de nem akartam olyan későn magamra hívni anya figyelmét azzal, hogy Nico felől kérdezősködők.

Minden vasárnap Alexia nap van, ami annyit takar, hogy az egész napot egymásra szenteljük. Ez afféle hagyománynak számít nálunk. A fiúknak késő délelőtt meccsük volt és Alexia könyörgött nekem, hogy nézzük meg utána pedig menjünk el együtt, négyen valahova. Nem volt ellenemre, mivel Winston is meghívott a meccsre és persze Alexnek is szívesen a kedvébe jártam.

Idővel a meccs kezdése előtt felkeltem és elkészülődtem. Mivel megbeszéltük, hogy közösen megyünk a házunktól, ezért furcsáltam, hogy Nico még nem mozdult ki a szobájából készülni. Minden előre jelzés nélkül benyitottam a szobájába, ő pedig csak ült az ágy elejében, látszólag már a mezében, a fejét fogva.

- Minden oké? - kérdeztem rémülten.

- Mióta felejtetted el, hogy kopogni illik? - kérdezte, de nem nézett fel rám.

- Mióta vagy ekkora faszfej velem? - váltottam én is bunkó stílusra.

- Ne haragudj hugi, egy ideje hülyén érzem magam. - nézett fel végül, és azonnal láttam rajta, hogy valami nagyon nincs rendben.

- Alexiával nem alakulnak jól a dolgaid? - ültem le mellé, próbáltam rálelni a problémára.

- Nem, vele minden rendben van. - válaszolt.

- Akkor mi bánt? Nem mesélsz rólatok semmit, sőt tulajdonképpen szóba se állsz velem, csak ha nagyon muszáj.

- Ilyen napjaim vannak, és sajnos rajtad vezetem le. Ígérem, befejezem. - ölelt magához, ami akkor nagyon jól esett, mivel a sírás szélén álltam.

Nem voltam benne biztos, hogy tényleg úgy lesz ahogy állította. Féltem, hogy tényleg az zavarja, hogy köztem és Winston között alakul valami, és ha meglát minket együtt ismét az lesz mint eddig. De nem fér a fejembe hogy, miért lenne a legjobb barátja és a húga boldogsága ellen, ennek így semmi értelme. Próbáltam ezeken a gondolatokon túl tenni magam és olyan jól alakítani a mai napot, ahogy csak lehet.

Alex és Winston már a ház előtt várt minket, mindkettőjük arcán hatalmas mosoly terült el, amint megláttak minket. A bátyámra nézve, az ő kedve is jobb lett Alexia láttán, rólam pedig ne is beszéljünk. A sportos Winston azonnal elrabolta a szívem. Annyira más volt, hogy már nem csak úgy látom őt, mint egy fiút, hanem mint, a fiút.

Köszönés után el is indultunk és a legjobb az volt az egészben, hogy mindenki jó kedvű volt egész úton. Winston is észre vette, hogy Nico mindkettőnkhöz pozitívabban viszonyul és az sem zavarta, ha Winston velem kapcsolatban szólalt fel valamit.

A focipályához érve a fiúknak már be is kellett állniuk melegíteni, mi pedig leültünk a lelátón. Általában mindig körbe nézek, ha több ember van körülöttem, hátha látok valami ismerős arcot, szóval most is így tettem. Bár ne tettem volna. Mögöttünk talán négy sorral ült a lány, akit mindennél jobban gyűlölök. Nem szoktam ellenséges, sem pedig lenéző lenni a hölgytársaimmal, de Vanessa az a lány, akinél az említettek elkerülhetetlenek.

Amikor Gabriellel egy pár voltunk, sokan próbáltak, különböző okok miatt szétválasztani minket, de senkinek sem sikerült Vanessáig. Ő a lány, aki teherbe esett az ex barátomtól. Amint megtudtam, nem voltam képes eldönteni, hogy melyikük okozott nagyobb csalódást. Vanessa igazából az egyik távoli unokahúgom, de sokkal erősebb kötelék volt köztünk, mintha csupán két távoli unokatestvér lennénk. Mindent tudott rólam és Gabrielről, néha többet is mint Alex, és ő természetesen a saját érdekére fordította. Sikerült bemásznia a barátom ágyába és mivel mindketten felelőtlenek voltak, becsúszott egy gyermek is. Emiatt is rengeteg veszekedés volt a családban, de még a mai napig nem tudják, hogy mégis ki annak a gyereknek az apja. Persze mindenki fejében az a kérdés fordulhat meg, hogy "Vanity miért nem tálalsz ki?" és esküszöm néha én is elgondolkodom ezen, de amint szembesülök vele, hogy alapból hatalmas csapás ez mindkettőjüknek, eszembe jut az is, hogy ennél én több vagyok. 

Alexiának sem kellett több, az arckifejezésemből kiindulva tudta, hogy nem kívánt személy van jelen. Félre nézett és meglátta Vanessát, aki addigra már észre vett minket. A hasára csúsztatta a kezét és elfordította a fejét. Tudom, hogy azt gondolta ezzel a kis megmozdulásával fájdalmat tud nekem okozni, de nem így történt. Hidegen hagyott, bármit is tett. Én is a pálya felé fordultam és csendben néztem, ahogy a fiúk bemelegítenek.

Észre vettem, hogy Alex próbál szóhoz jutni, de nem tudta mit kéne mondania. Senkivel sem beszéltem túl sokat a Vanessa ügyről, mivel akkor túl mélypont volt. Most pedig azért nem szeretnék beszélni róla, mert már nem érdekel.