𝗢𝘂𝗿 𝗹𝗶𝘁𝘁𝗹𝗲 𝗹𝗶𝗲𝘀 | HU ✔️

ᴛʜɪʀᴛʏ - ᴇɪɢʜᴛ

Harmincnyolcadik fejezet

𝐖𝐡𝐚𝐭 𝐢𝐟 𝐢'𝐦 𝐢𝐧 𝐥𝐨𝐯𝐞 𝐰𝐢𝐭𝐡 𝐡𝐢𝐦, 𝐛𝐮𝐭 𝐡𝐞 𝐧𝐨𝐭?

2 hónappal később

Vártam Ryderre, de a fiú órák után sem érkezett meg, elérni sem lehetett. Épphogy hazaértem, Mariah telefonált, Ryder minden cuccát összepakolta és úgy ment el. Ez egyértelműen azt jelentette, hogy lelépett.
Reménykedtem, napokig, hetekig, de semmi hír nem jött felőle. Én megszerettem volna vele beszélni mindent, megszerettem volna hallgatni, de ő ehelyett könnyedén kihátrált a nehézségek elől. Próbáltam elfogadni, hogy számára nem jelentettem annyit, bármennyire fájt is.

Időközben elérkezett az év vége, Nicholásék sikeresen leérettségiztek, mi pedig az utolsó évünk előtt álltunk.
Nicholas és Winston ösztöndíjat nyertek, és egy komoly sport iskolába tanulnak tovább. Kimberly egy év kihagyásra készül, saját kozmetikumait tervezi piacra adni.

Végre elérkezett a kedvenc évszakom, a nyár. A folyamatos napsütés, a meleg időjárás, a jégkrém, a vízpart, és minden más, ami a nyárhoz tartozik boldogsággal tölti fel a szívemet. Rengeteg tervem van, minden napját kiszeretném élvezni. Elsősorban egy ünnepléssel és egyben rövid nyaralással kezdtünk. Claire családjának van egy tengerparti háza, Miamiban, amit nagyon szívesen nekünk adtak egy pár napra. Claire és Alex már a helyszínen készülődött, ránk maradt a meghívások része, gondoskodtunk róla, hogy mindenki akadálymentesen oda találjon.

Minden zökkenőmentesen ment, Winstonnal időközben lassan, de biztosan csiszoltunk a viszonyunkon, mára már teljesen természetesen állunk egymáshoz. Elfogadtuk, hogy a kettőnk jövője szürke és viharos lenne, azonban a szoros barátsághoz mindketten ragaszkodtunk.
Nicholásszal sem veszekedtünk olyan intenzíven, mint korábban, be kellett látnunk, hogy szükségünk van egymásra. Hihetetlenül büszke vagyok rá és bízom benne, hogy ennél már csak feljebb haladhat.

- Claire, ide akarok költözni! - vettem szemügyre ámulva a ház minden kis részletét, amint megérkeztünk a srácokkal.

- Támogatom az ötletet. - bólogatott Winston, hasonló arckifejezésekkel.

- Egy pár hétre talán még megoldható. - nevetett a lány.

- Mi készen vagyunk, ti? - lépett elő Alexia, a külseje egészen mókás volt. A ruhája, az arca, a haja csupa festék foltos.

- Egyértelműen mi kaptuk a könnyebb munkát. - jegyezte meg Kim a külsejét nézve.

- Ebben nem lennék biztos. Az a hatalmas köszöntő szöveg nem akasztja fel saját magát. - intett a fiúk felé, hogy végezzék a dolgukat. Mindketten fancsali képpel indultak a lány után.

Amíg a fiúk a felirat elhelyezésével küszködtek, a lányokkal a napsütést élveztük. Csak csendben feküdtünk egymás mellett, szinte az elalvás szélén álltam már, de valami beárnyékolta a napot, amit még csukott szemmel is észrevettem.

- Jó reggelt, ennek nem most van itt az ideje. - csettintgetett Nicholas, mögötte pedig pár srác sorakozott fel.

- Csak öt percet anya... - nyavalygott Kim, de Nico meg sem hallotta a kívánságát. Hirtelen felrántotta a lányt, aki ezt nem vette jó néven.

- Ideje kezdeni! - érkezett meg Winston kezében egy pezsgővel, amit már felnyitni készült.

- Tízen vagyunk, hova ilyen korán? - kérdőjelezte meg Alex a fiú lelkesedését.

- Minél előbb, annál jobb. - mondta egy nagy pukkanás kíséretében. Körbe adta a közelben lévő poharakat és mindenkiét megtöltötte.

- Ránk, amiért mindig, mindenben együtt vagyunk! - mondott tósztott Nicholas, ezt követően sorra koccintottunk egymással.

Körbe néztem rajtuk és csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire hálás vagyok értük. A barátaim mindig mellettem voltak, rengeteget köszönhetek nekik. Nem tudom mihez kezdenék, ha valamelyiküket elveszíteném, valószínűleg beleőrülnék.

A négy fiú után egyre többen érkeztek, tehát Winstonnak lett igaza. Először a parton gyülekezetünk, úsztunk, ittunk, szórakoztunk, aztán ahogy lement a nap vissza tértünk a nyaralóba. A fiúk már javában ittasak voltak, bár én sem panaszkodnék, elég sok koktél csúszott le észrevétlenül. Végre fellélegezhettem, nehéz időket tudhatok a hátam mögött, eszem ágában sem volt vissza fogni magam, hiába tudtam, hogy nem jó hatással van rám az alkohol.

Minden jól ment, felszabadult voltam, aztán egyik pillanatról a másikra ez megváltozott.
Épp a bejárati ajtó közelében táncoltunk, amikor azt nyitodni láttam. A szívem a lehető leggyorsabban vert, amint megláttam Rydert belépni rajta. Vidámságot sugallt, egy pillanatig se látszott komornak, amilyen általában lenni szokott. Nem tudtam le venni róla a szememet, minden mozdulatát figyelemmel kísértem. Elkerülhetetlen volt, hogy ne vegyen észre, de amikor erre sor került teljesen hidegen hagyta a jelenlétem. Könnyedén semmibe vett, ennél nagyobb fájdalommal nem is sújthatott volna.

Két hónapon keresztül vártam. Vártam még akár a legkisebb jelre is. Beletörődtem volna, ha csak azt mondja felejtsem el, új életet kezdett és minden rendben van vele, de ő ehelyett a könnyebb utat, a némaságot választotta. Mérhetetlenül dühös lettem, a bennem lévő alkohol szint pedig csak feljebb fokozta ezt. Egy ideig csak néztem ahogy jól szórakozik, kiélvezi a felé forduló figyelmet, de elfogyott a türelmem és cselekedtem. Áttörtettem a tömegen, majd határozottan megálltam a fiú előtt.

- Vanity... - mondta ki a nevem lágyan, a hangja egyfajta megnyugvást tükrözött. Minden bátorságom kiszállt belőlem, amint meghallottam, ahogy a nevem ismét elhagyja az ajkait.

- Beszéljünk. - mormogtam az orrom alatt.

- Nem hallok semmit, beszéljünk máshol. - azzal a lendülettel megragadta a csuklom és az emeletre indult.

A félelem uralkodott el rajtam, fogalmam sem volt, hogy most mi tévő legyek. Képtelen lennék az érzéseimet szavakba önteni, főleg azután, ahogy itt hagyott. Mi van, ha kiöntöm neki a szívem és a mondandóm süket fülekre talál? Mi van, ha már lemondott rólam, hisz ő hagyott itt és nem fordítva. Mi van, ha szerelmes vagyok belé, de ő nem viszonozza ezt?