A lista {+18} (✔️)

📃31.📃

Cassie:
-Megyek, elmosogatok-állok fel, amikor már mindegyikünk befejezte a reggelizést, de a négy fiú egyszerre hördül fel:
-Kizárt.
-Hát pedig valakinek meg kell csinálnia ezt is-kezdem összeszedni a tányérokat, de Peter elkapja a kezem.
-Tudod, Csillagom, ez a három szépfiú nagyon gyakorlottan tudnak mosogatni és mivel te csináltad a reggelit teljességgel kizárt, hogy megengednék azt, hogy te is mosogass el.
-Ez valóban így van-bólogat Tobias komolyan, amikor ránézek.
-Három?-Pillantok vissza a barátomra.-Te kibújsz a feladat alól?
-Nekem más feladatom van, mégpedig valami olyan, amit már előre jeleztem a fiúknak, szóval megértik-áll fel ő is egy magabiztos mosollyal.
-És, ha én ragaszkodom ahhoz, hogy segítsek a mosogatásban?-Vonom fel a szemöldököm és a karjaimat összefonom a mellkasom előtt.
Nagyon úgy fest, hogy Petert nem igazán hatom meg ezzel, ugyanis az a magabiztos mosoly véletlenül sem akar leolvadni az arcáról. Sőt, ahelyett, hogy elkomolyodna, csak szélesebbre válik az a már-már vigyor és közvetlenül elém lép. A tekintete elhalad mellettem, így nem kell zseninek lennem, ahhoz, hogy kitaláljam, hogy épp szemmel kommunikál a barátaival. Valószínűleg valamiféle engedélyt kap tőlük, ugyanis a következő pillanatban még közelebb lép hozzám.
-Nos, ebben az esetben kénytelen leszek ezt tenni-hajol le, majd a térdhajlatomnál fogva a vállára kap.-Köszi, Srácok, legközelebb én mosogatok-indul el felfelé a szobájába.
-Jó szórakozást-kiáltanak utánunk, miközben én kapálózva próbálok szabadulni.-Oh és Cassie, szép lett Peter mellkasa-szólal meg Zed a szívásnyomra utalva, teljesen zavarba hozva a szavaival.
Az arcom égni kezd, miközben a szemem előtt szinte megjelenik a fiú vigyorgó arca. Tudom, hogy ezt még egy darabig hallgatni fogom, de most nem adom meg nekik azt az örömet, hogy cukkolhassanak. Inkább úgy teszek, mintha nem lennék rák vörös és rátérek a lényegre: hogy kiszabaduljak Peter karjaiból.
Alapvetően imádom, amikor magához ölel. Komolyan minden alkalommal olyan, mintha hazaérnék és a rossz pillanataimban bármit megadnék azért, hogy Peter a karjaiba zárjon, dehát most más a helyzet. Nem hagyhatom csakúgy magam. Ezt nem engedhetem meg neki. Legalábbis küzdés nélkül nem. Mégha tudom is, hogy kábé semmi esélyem sincs ellene. Persze ezt sosem ismerném be neki, szóval ezért is küzdenem kell.
-Peter, engedj el-csapkodom a fenekét, de az arcomra akaratlanul is hatalmas mosoly szökik.
-Higgadj le, Csillagom, mindjárt leteszlek-paskolja meg a fenekem, mire megemelkedem, amennyire ez lehetséges.
-Hagyd a fenekem, na-kapok az említett testrészemhez eltakarva azt.-Tudod, hogy nem vagyok biztos benne.
-Pedig én odavagyok a popsidért-veszi el a kezem onnan, majd egy puszit nyom rá.
Ám mielőtt már elhinném, hogy kis aranyos lesz velem, meg is harap egy sikoltást kiváltva belőlem.
-A popsidért is-teszi hozzá vidáman, de én hatalmasat csapok a fenekére.
-Te hülye, ez fájt-dörzsölöm meg a fájó pontot felnyüszítve.
-Ne haragudj-tesz le az ágyára már a szobájában.
-De haragszom-vágom be a durcát, s felállok, hogy elmenjek átöltözni, de finoman visszalök az ágyra, majd fölém kerekedik.
-Hogy tehetem jóvá?-Kezdi az arcom fürkészni, de ennyire könnyen nem adom meg magam.
-Sehogy-fordítom el a fejem.-Haragszom, ez így marad.
-Majd meglátjuk, hogy így gondolod-e a mai terveim után is-kezdi el puszilgatni az arcom, hogy bocsánatot nyerjen.
-Milyen mai tervek?-Nézek rá a szemem sarkából, mire elmosolyodik.
-Meglepetés-néz mélyen a szemembe.-De tetszeni fog, remélem.
-Mi van? Jobban koncentrálsz majd a korrepen és nem kell percenként rád szólnom, hogy ne a melleimet bámuld?-Cukkolom, de ezzel sem fogom meg.
Sőt...
Peter a következő pillanatban felhajtja a felsőt, ami eddig takart, majd bebújva alá egészen felkúszik a mellemig.
-Igazából megterveztem az egész napot és aztán délután mehet a korrepetálás, de most, hogy így beszóltál, még egy darabig maradnék itt-néz fel rám a nyakkivágáson át, aztán vissza a kebleimre.-Még jó darabig-nyalintja meg a mellbimbómat, mire azonnal odakapok hozzá, de a póló miatt nem tudom eltolni.
-Viselkedj, Peter-csapok a hátára finoman, s elhagyja a számat egy nevetés, bár tudom, hogy a libabőrömet nem fogom tudni ennyivel leplezni.
-Te szóltál be, hogy folyton a cicidet nézem-vezeti be a kezét felső alá, de elkapom a csuklóit.
-Te meg megharaptál. Nem is kicsit ráadásul. Még most is fáj, csak mondom, szóval kvittek vagyunk. Viszont, ha most nem viselkedsz, akkor bármit is terveztél mára, nem fog összejönni, mert itt fogunk ragadni a szobában. Meg amúgyis...mondd, hogy nem igaz, amit mondtam.
-Sajnálom, hogy túl jó nő a barátnőm és nem tudok betelni vele-kezdi el puszilgatni a mellkasom, nekem pedig a testem azonnal bizseregni kezd a többért.
Nem hiszem el, hogy alig ért hozzám, de nekem máris több kell.
Teljesen megbolondítasz, Peter O'Donell.
-De igazad van-bújik ki végigpuszilgatva a hasam.-Jobb lesz, ha elkezdünk készülődni-ad még egy finom csókot a fenekemre, ahol megharapott.
-Legalább irányt kapok, hogy mire számítsak?
-Nem-rázza meg a fejét kisfiús mosollyal.-Bár az egyik valószínűleg nem lesz olyan nagy meglepetés.
-Csak nem a fehérnemű próbálgatás?-Biccentem oldalra a fejem, miközben Peter fölém támaszkodik.
-Talált-süllyedt. De ez csak a kezdet. Összebeszéltem Melékkel, így amíg mi anyuéknál voltunk, addig ők áthoztak neked ruhát a mai programokhoz. És én is készültem-mutat a szekrénye mellett lévő sporttáskára.
-Mi van benne?
-Szerinted elmondom?-Dönti oldalra a fejét az arcomat fürkészve, s a szája sarka ismét elindul felfelé.
-Hát...így honnan tudhatnám, hogy nem elrabolni akarsz majd? Tudod, átcsapsz Ted Bundyba, vagy ilyenek-cukkolom eszkimó puszit adva neki.-Elvégre ő is egy jóképű férfi volt, aki egyetemista lányokat ölt.
-Szóval jóképű vagyok?-Vonja fel a szemöldökét szemforgatást kiváltva belőlem.
-Megfogtad a lényeget.
-Bocs, Csillagom-ad puszit, majd lemászik rólam.-De tudod, hogy ilyen vagyok és te ezzel együtt vagy oda értem.
-Na persze-forgatom meg ismét a szemem.-Adj még egy csókot, mielőtt készülődni kezdünk-nyúlok felé, s őt nem kell sokáig kérlelni.
Szinte azonnal visszamászik hozzám, majd finoman megcsókol. Finoman és érzékien, tele érzelemmel. Azonnal felforrósít, de most nem a szexuális értelemben. Ez most lelkileg hevít fel.
-Hamár Ted Bundy-dönti a homlokát az enyémnek, amikor elszakít minket az oxigénhiány.-Ez nem volt betervezve, de mi lenne, ha este megnéznénk a róla készült filmet? A Zac Efronosat, amit mondtál, hogy már ezer éve meg szeretnéd.
-Én komolyan nem érdemellek meg-rázom meg a fejem az alsó ajkamba harapva, de ő két keze közé fogja az arcom, hogy megállítson, s Peter is megingatja a fejét.
-Ez nem igaz. Még sokkal jobbat is érdemelnél.
-Nem, te tökéletes vagy. Mégha nem is a szó szoros értelmében, de számomra igen-bújok hozzá, s ő azonnal a karjaiba zár.
Otthon.
Nem hittem, hogy lesz fiú, aki mellett ennyire boldog leszek. Minden pesszimizmus nélkül voltam úgy vele, hogy valószínűleg sosem találom meg majd azt az embert, akivel le akarom élni az életem, mert nem hittem, hogy lesz férfi, aki elfogadja az életstílusom és támogat majd benne. Arról pedig álmodni sem mertem, hogy lesz olyan ember, aki mellett önmagam lehetek és ezért nem nevet majd ki, vagy hagy el. De az meg sem fordult a fejemben, hogy rögtön az első barátom lesz majd az, akivel így érzem. Talán hülyeség, hiszen nem tudom, hogy vajon milyen lenne másokkal és még nagyon friss a kapcsolatunk; nem is beszélve arról, hogy még egyikünk sem mondta ki az "sz" betűs szót, de napról napra biztosabb vagyok abban, hogy Peterrel le tudnám élni az életem. Egy boldog életet.
Nem is...rosszul fogalmaztam.
Azt érzem, hogy Peter nélkül nem tudnám leélni az életem.
Tudom, hogy ez mennyire abszurdnak tűnik, de így van. És ez egyszerre ijesztő és felemelő.
Anya mindig azt mondta, hogy azt az embert keressük az életünkben, aki nélkül nem tudjuk leélni az életünket, ne azt, akivel le tudnánk. És én most megtaláltam a másik felem, méghozzá egy egoista, szinte mindent elviccelő hokisban, aki eddig mindig csak a pillanatnak élt, nem is sejtetve másokkal, hogy mennyire érzelmes, törődő és mennyi fájdalmat nyom el. Komolyan szerencsésnek érzem magam, hogy megkaptam őt. Pedig aztán nagyon nem terveztem az életembe.
Hatalmas mázli, hogy nem adta fel, hiába mondtam neki többször is nemet.
-Igazából a szó szoros értelmében is-jegyzi meg kis kuncogást kiváltva belőlem, de amikor nem vágok vissza neki, finoman eltol magától.-Csillagom, minden rendben? Ennyire fájt a harapás, vagy tényleg haragszol? Van valami baj? Fáj a hátad, vagy...
-Nem-szakítom félbe a fejemet rázva.-Nem, minden rendben van, csak...csak agyaltam egy kicsit-simítom meg az arcát halvány mosollyal.
-És min? Hol jártál fejben, Cassie? Mesélj nekem-vezeti a kezét az arcomra, amibe ösztönösen beledöntöm a fejem.
-Csak kettőnkön pörögtem-veszek el zöldes-kék szemeiben, s érzem, hogy az arcom égni kezd.-Azon, hogy mi lett volna, ha feladtad volna.
-Akkor most nem lenne velem a lány, aki színessé teszi a napjaimat, mindegy, hogy mennyire látok feketén mindent éppen egy rossz napon.
-Én pedig nem ülnék annak a fiúnak a karjaiban, aki mindig mosolyt csal az arcomra, még a legsötétebb pillanatokban is-cirógatom a tarkóját, libabőrt kiváltva belőle.-Ne haragudj-hajtom le a fejem-, szörnyen nyálassá varázsoltam a szép reggelünket.
-Szerintem nem volt nyálas-nyúl az állam alá és magára irányítja a tekintetem.
Szóra nyitja az ajkait, de aztán habozik és ahelyett, hogy bármit is mondana, újabb csókot lehel az ajkaimra.
Legszívesebben sosem válnék el tőle.