📃30.📃

11.9K 352 34
                                    

Figyelem!
Ebben a részben 18+-os részek szerepelnek. Ha nem akarod, ne olvasd el, hanem folytasd azokat átugorva.✋✋🔞🔞🔞❤❤❤❤

Cassie:
Őszintén nem tudom, hogy honnan jött az az önbizalom, ami most elönti a testemet. Egyszerűen csak leírhatatlan volt az, ahogy Peter arra reagált, hogy végigcirógattam a hátát. Most pedig több kell nekem. Látni akarom, ahogy eljut a csúcsra miattam. Egyszer már együtt átéltük ezt. És ő már nem egyszer kényeztetett, úgyhogy ez most az én időm. Hallani akarom, ahogy miattam sóhajtozik, morog és nyög. Persze nem vagyok hülye, tudom, hogy valószínűleg nem leszek profi és biztos volt már nálam sokkal magabiztosabb partnere, de igyekszem nem erre gondolni. Helyette inkább átadom magam az ösztöneimnek és teljesen Peterre koncentrálok. Most csak az a fontos nekem, hogy lássam, ahogy végigsöpör rajta a gyönyör.
-Nem érinthetlek meg közben?-Kérdezi Peter, amikor a kezeit a feje mellé szegezem.
-Elragadott a hév-nézek a szemébe halvány mosollyal.
-Igen, azt vettem észre-mosolyodik el édesen.-Állati szexi vagy ilyenkor amúgy, csak mondom.
-Szerinted mindenhogy szexi vagyok-harapok az alsó ajkamba, amivel azonnal arra terelem a figyelmét.
-Lebuktam-von vállat ártatlanul, s amin elengedem a kezeit, az egyikkel az arcomhoz nyúl, majd finoman megsimítja az alsó ajkam.-Hadd harapjam én.
A rekedtes hangjától és ettől a három szótól olyan borzongás fut végig a gerincem mentén, hogy az egész testem belerázkódik és ezt ő is nagyon jól látja.
-Na gyere ide-nyúl a fenekemhez és annál fogva közelebb húz magához, majd megcsókol.
Egyik kezemet a hajába vezetem, de a másikkal folytatom a teste felfedezését, s amikor a bordájához érve kirázza a hideg, ő belesóhajt a csókunkba. Úgy néz ki, hogy nem csak nekem érzékeny a bordám.
-Csak nem egy újabb gyengepont?-Suttogom mosolyogva.
-Csak fogd be és csókolj meg, miközben ezt folytatod-húz magához újabb csókra, s finoman az alsó ajkamba harap, újabb borzongást kiváltva belőlem, de nem hagyom abba, amit elkezdtem.
Lesimítok a hasára, aztán egészen a v vonaláig, újra és újra elérve, hogy a barátom libabőrös legyen és, hogy a sátor a bokszerében egyre keményebb. Egyszerűen imádom, hogy ezt váltom ki belőle. Olyan önbizalom növelő, hogy azt elmondani nem lehet normálisan. És én még ennél is többet akarok. Lehámozom a fenekemről a kezét, majd lemászom róla és mellé gördülök, de az ajkaitól nem vagyok hajlandó elválni. Azok még mindig megrészegítenek, ha csókolhatom. Azonban ahogy mellé fekszem, Peter helyettem is elválik és ijedten fürkészni kezdi az arcom.
-Mi az? Baj van? Rosszat mondtam?
-Többet akarok-rázom meg a fejem, aztán a füléhez hajolok.-De lehet, hogy egy kicsit neked kell majd irányítanod-suttogom, majd újra csókolgatni kezdem.
Először az arcával kezdem, aztán az állával folytatom, s a nyaka felé veszem az irányt. Peter ujjai a rajtam lévő felsőbe kapaszkodnak és megmarkolják az anyagot, miközben kiszakad egy sóhaj a száján. Képtelen vagyok elfojtani a mosolyom, ahogy haladok le a mellkasán és finoman megszívom azt. Az a kezem sem lustálkodik, amelyiken épp nem támaszkodom. Szép lassan haladok egyre lejebb, s vissza fel a bordájáig, majd megint le, amíg el nem érek a bokszeren keresztül a sátráig, ezzel egy morgást kicsalva belőle. Még jobban átadom magam az ösztöneimnek és a vágynak és amikor ismét felvezetem a kezem, az úticél a nadrágjában vár. Ahogy a férfiasságán végigvezetem a kezem Peter mellkasa megemelkedik a matracról és ismét felnyög:
-Istenem, Cassie-suttogja rekedtesen.
Imádom ezt a hangját.
-Igen?-Válok el a hasától mosolyogva, s folytatom a kezem mozgatását.
-Ezt...nehogy abbahagyd-rázza meg a fejét hevesen és a légzése gyorsulni kezd.
Lassan lehúzom róla a bokszerét, amiből azonnal kibújik a "kisebbik" változata. Már amennyire ezt kisebbiknek lehet nevezni...
-Peter-nézek fel rá, amikor érzem, hogy egyre kevesebb van neki hátra.
-Igen?-Kapja rám a tekintetét, mire én az alsó ajkamba harapok.
-Ne nézz hülyének, de...irányítanál?
Peter ajkaira halvány mosoly szökik, s finoman megsimítja az arcom.
-Sosem néznélek hülyének-söpri ki a tincseimet az arcomból.-Biztos ezt szeretnéd? Nem sietünk sehova, tudod.
-Mondtam, hogy kísérletezni akarok. És látni akarom, ahogy miattam élvezel el-adok csókot neki, s a szavaimmal elérem, hogy Peter ujjai a hátamba vájjanak.
Nem is habozik tovább, hanem a hátamra gördít, majd fölém mászik és a háttámlába kapaszkodva a mellkasomhoz térdel.
-Vigyázok rád, ígérem-suttogja még mindig rekedtesen, s amint bólintok, s kinyitom a szám, ő finoman a számba vezeti férfiasságának egy részét.
Tudom, hogy vigyázni fog rám. Eddig mindig vigyázott és megbízom benne. Ráadásul, ahogy mozogni kezd csak bizonyítja a szavait, ugyanis nagyon ügyel arra, hogy ne okozzon fájdalmat, vagy csússzon túl mélyre a számban. S éppen azért, mivel még nem is állok készen egy mélytorkos mutatványra és Peter ezt tiszteletben tartja, bevetem a kezeimet is. Az egyikkel folytatom a hasa és v vonalának cirógatását, míg a másikkal férfiasságát fedezem fel és vezetem a csúcs felé. A barátom folyamatosan sóhajokat hallat és egyre jobban kapaszkodik a háttámlába, de a szemkontaktust egy pillanatra sem szakítja meg, miközben én a nyelvem használva igyekszem jobban megismerni itt lent. Van ettől benne valami bensőséges érzés. Tudom, hogy ez amúgyis intim és sebezhető pillanat, de tényleg van abban valami, hogy a szemkontaktus fontos az ilyen helyzetekben. Azonban egyszercsak Peter feje hátra csuklik és kihúzódik a számból, majd az ágy melletti papírzsebkendőhöz nyúl, hogy aztán a férfiassága elé tegye. Én nem állok le. Még van neki egy kis ideje, tudom, mert emlékszem, hogy mikor éri el a gyönyör-meghát...nem véletlenül távolodott el tőlem-, úgyhogy a kezem tovább mozgatom a hosszán egészen addig, amíg a teste meg nem feszül, s egy nyögést hallatva a csúcsra nem ér. És nem tévedtem...ez tényleg csodás.
Újra akarom.
Mármint...tudom, hogy most regenerálódnia kell, meg minden, de ezek után tuti, hogy nem leszek olyan félénk, mint eddig. Hiszen Peter O'Donell miattam izgult fel és ért utána a csúcsra. Kielégítettem a barátom és bármilyen hülyén hangzik is ez, nem tudok betelni ezzel.
-Nem voltam túl durva?-Kérdezi szuszogva, miután rendbe rakta magát, s a fejét a mellkasomra hajtva betakar minket.-Fájt valami?
-Nem, kicsit sem-rázom meg a fejem a hajával játszva.
-Biztosan?-Néz fel rám, de a szemei még mindig fátyolosan csillognak, s a kis szíve is ezerrel ver.
-Biztos, nyugalom-adok puszit neki, de aztán érzem, hogy elpirulok a bennem megfogalmazódott kérdéstől.-Nagyon béna voltam?
-Ugye csak viccelsz?-Vonja fel a szemöldökét, de én megrázom a fejem.-Nem vetted észre, hogy mennyire élveztem? Nem voltak elég hangosak a sóhajaim? Vagy a testem nem remeg most eléggé?
Ettől az ajkaim halvány mosolyra görbülnek, s mielőtt felfognám, hogy mit teszek, bólintok.
-De, azt hiszem minden stimmel.
-Eszméletlen vagy, Csillagom-kúszik feljebb, s ügyelve, hogy ne nyomjon össze, rám fekszik.
-Köszönöm, hogy vigyáztál rám. Tudtam, hogy így lesz, de akkor is. Meg azt is köszönöm, hogy...tudod...
-Hogy nem voltam sunyi és felejtettem el szólni, mielőtt elmentem volna?
-Igen-felelem, s magam is meglepődöm, hogy Peterrel mennyire természetesek ezek a beszélgetések is.
Jó, olykor zavarban vagyok, de Peter közelében attól is zavarban vagyok, ha megdícséri a hajam. Ami azért nem olyan nagy dolog, de tőle mégis az lesz. Viszont mellette még a szexről is természetes tud lenni a beszélgetés. Valahogy nem félek, hogy elítél engem, vagy másképp néz majd rám egy ilyen téma után.
-Egyiket sem kell-néz mélyen a szemembe.-Cassie, a barátnőm vagy és eszméletlen fontos a számomra. A te élvezeted, biztonságod és boldogságod a legfontosabb a számomra. A minimum az, hogy figyelek rád ilyenkor, de az élet más területén is. Gondoltam első ilyen alkalomnál nem akarsz belevágni a közepébe, hiába akartál kísérletezni. Nem fogok hazudni, majdnem elfelejtettem reagálni, mert teljesen elvetted az eszem-mosolyodik el kisfiúsan-, de igyekeztem nem átesni a ló túloldalára. Majd, ha azt mondod, hogy újabb lépés, vagy akarod, akkor hagyom, hogy elvesszek, de addig...kizárt-rázza meg a fejét, nekem pedig a szívem hatalmasat dobban.
Az ilyen szavaival mindig eléri, hogy még jobban szeressem. Márpedig már most fennáll az esély, hogy teljesen beleszerettem.
Nem tudom, hogy mi lesz velem, ha Peter az egész szívemet a tenyerében fogja tartani, márpedig kifejezetten jó úton halad afelé.
-Ilyenkor eszméletlen édes vagy, ugye tudod?-Simítom meg az arcát.
-Csak őszinte-von vállat kisfiúsan, de aztán, mintha leesne neki valami, elkerekednek a szemei.-Oh, és ne haragudj, hogy azt mondtam, hogy fogd be.
-Nehogy bocsánatot kérj érte-hallatok egy kacajt.-Baromi dögös volt. Igazából beindított-harapok az alsó ajkába, kis morgást kicsalva belőle.
-Ne kezd újra, Bébi-fúrja az arcát a mellkasomba.-Totál lefárasztottál. Elszoktam én az ilyen sok menettől egymás után.
-Akkor most hamar kidőlsz majd, Nagypapi?-Cukkolom mosolyogva, de a forróság nem múlik el belőlem.
Azért szokott el ettől, mert rám várt. Gyakorlatilag még mindig vár és nem hiszem, hogy erre sok pasi hajlandó lenne. Nos...legalábbis eddigi tapasztalataim alapján.
Néha komolyan azon gondolkozom, hogy mégis mivel érdemeltem meg Petert.
-Nagypapi?-Kapja fel a fejét nagyokat pislogva.-Ezt azonnal vond vissza-térdel fel.
-Már késő, kimondtam-vonok vállat, de azonnal meg is bánom, ugyanis a barátom abban a pillanatban, hogy a szavak elhagyják a számat, csikizni kezd.
Persze...ehhez van ereje és ehhez nem fáradt.
-Peter, kérlek, ne csináld ezt-kapálózom nevetve, de őt nem igazán hatom meg ezzel.
Úgy néz ki, hogy mást kell kitalálnom, s mivel legyűrni nem tudom, így kénytelen vagyok annyi erőt venni magamon, hogy fel tudjak ülni és megcsókolom.
Ahogy sejtettem...ez bőven elég ahhoz, hogy már ne akarjon halálra csiklandózni. Gyakorlatilag azonnal viszonozza a csókom, s amikor elválik tőlem, újra hozzám bújik, de azt még megjegyzi:
-Ez szép volt, Csillagom.
-Tudom-mosolyodom el, s a számon majdnem kicsúszik, hogy szeretem, de végül csak visszafogom magam és csak annyit mondok:-Jó éjszakát, Szívem.
-Jó éjt, Csillagom-suttogja, s nem sokkal később már tényleg mély álomban szuszog.

A lista {+18} (✔️)Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang