A lista {+18} (✔️)

📃32.📃

Cassie:
-Nem kellett volna megvenned a fehérneműket-pillantok Peterre már a kocsiban ülve.
-De igen-bólint vidáman.-Láttam, hogy mennyire csillogtak a szemeid ezeknél a daraboknál-biccent a kezemben lévő zacskók felé.
-Igen, de megvehettem volna magamnak is-nézek én is a szatyrokra.
-Ennyire ismerlek már, Csillagom-mosolyodik el halványan.-Tudom, hogy nem vetted volna meg magadnak.
Ez igaz...de furcsa, hogy már ő is ennyire kiismert. Persze a jó értelemben furcsa. Bár, ha őszinte akarok lenni, akkor kicsit ijesztő is. Még mindig nem sikerült megszoknom, hogy van valaki, aki mindent tud rólam. A vágyaim, a félelmeim, az álmaim, a szokásaim, a hibáim és a gondolataim. És nemcsak, hogy tudja és ismeri őket, de nem ítél el értük, hanem csak még jobban ragaszkodik hozzám, mindezekkel együtt.
-Talán igazad van-felelem, mert nincs az a pénz, hogy hangosan beismerjem, hogy tényleg igaza van.
Peter O'Donell egója már így is akkora, hogy egy külön személyt alkothatna, nem kell, hogy még nagyobbá tegyem.
-Biztos, hogy igazam van-erősködik, úgyhogy egy szemforgatás után inkább elterelem a témát.
-Megtudhatom, hogy hova megyünk?-Döntöm a fejem az ablaknak, de Peter vigyorogva megrázza a fejét.
-Nem-teszi hozzá, majd a kezét a combomra teszi, s finoman simogatni kezdi.-Meglepetés, majd meglátod, ha oda értünk.
-De akkor azt legalább megtudhatom, hogy ez randi-e?
-Majd megtudod, ha ott vagyunk. Te eldöntöd-kacsint rám, mire megforgatom a szemem.
-Mit beszéltünk még anno a kacsintgatásról?-Vonom fel a szemöldököm.
-Azt, hogy idegesít. De mind a ketten tudjuk, hogy ez nem igaz. Csak zavarba hoz és-markol a combomba sóhajt kiváltva belőlem-beindít.
-Fő a magabiztosság-játszom a lazát, de valójában ezzel nem segített a forró véremen.
Mióta a fülkébe bejött hozzám, bennem azóta nő a feszültség. Legszívesebben most azonnal közölném vele, hogy álljon félre, hogy letépjem róla a ruhát, de muszáj türtőztetnem magam. Egy részt, mert Peter készült a mai napra és nagyon kíváncsi vagyok, hogy hova visz el. Másrészt, mert nem így kéne intézni az első alkalmamat; harmad részt pedig, mert egy kicsit meglepnek ezek a gondolatok. Mármint nem az, hogy vannak, mert hát eddig is voltak. Meg ezek remek fantáziák voltak, amikor egyedül voltam a szobámban és a testem megkönnyebbülésre vágyott. De ez most a valóság. És a fantázia sosem olyan intenzív, mint a valóság.
Mondjuk nem kéne, hogy meglepjen Peter mellett ez a vágyakozás. Ez a srác egy fél isten. A kinézete és a személyisége is az őrületbe kerget, de a magabiztossága és határozottsága csak még jobban húz engem.
-Tudom, hogy tetszik-simítja feljebb a kezét, de elkapom azt.
-Állj le-nézek a szemébe, amikor rám kapja a tekintetét a pirosnál.-Már reggel is mondtam, hogy ha elkezded, akkor nem fogunk tudni leállni. Márpedig kíváncsi vagyok, hogy mit forralt ki a nagy Mr. O'Donell a mai napra.
A nevét hallva a száját elhagyja egy morgás és ezúttal valószínűleg nem szándékosan, de az ujjai ismét a combomba mélyednek.
-Ha azt akarod, hogy leálljak, akkor ne hívj Mr. O'Donellnek, mert a gyönyörű szádból hallva ez nem segít a már amúgyis szorult helyzetemen-köszörüli meg a torkát, hogy ne legyen rekedt a hangja, nekem viszont ettől a tekintetem automatikusan az ágyékára siklik.
A férfiassága elég feltűnően domborodik a slicce alatt, amitől újabb olyan dolog történik, ami eddig nem: összefut a nyál a számban. Akaratlanul is eszembe jutnak az esti képek arról, ahogy sóhajtozott, miközben a csúcsra juttattam és most csak még jobban bizseregni kezdek. Újra hallani akarom azokat a sóhajokat. És látni akarom az arcát, ahogy a szemhéja elnehezedik és a teste megremeg.
Szerintem senki sem vonzott még ennyire és keltett bennem ilyen vágyat, mint ő. Bár igazából ez nem meglepő, tekintve, hogy nem is volt barátom. És akik közeledtek felém azok csak fogadásból tették, vagy mert egyetlen éjszakát akartak csupán.
-Sajnálom-nyögöm ki nagyot nyelve.-Ne haragudj, ebbe bele sem gondoltam.
-Pedig így van-csen egy szűzies csókot, de amikor elveszi a kezét a combomról a kisujjával még megsimítja nőiességem.
Ettől a kis mozdulattól egy villámcsapás fut át a testemen és összerántja a combjaimat.
Remek...
Már nemcsak a vérem forr és a testem bizsereg, hanem lüktet a lábam köze, a bimbóim kemények és nedvesedni kezdek.
Mit művelsz velem, O'Donell?
-Ezt szándékosan csináltad-vágom vállba, de nem törődik vele, csak lehajt a főútról.
-Miért csak én szenvedjek?-Teszi fel a költői kérdést, majd behajt egy parkolóba egy stadion elé.-Na gyere-biccent az épület felé, majd kiszáll egy letörölhetetlen vigyorral az arcán.
-Kori pályára jöttünk?-Szállok ki a hatalmas építményt nézve.-Peter, mivel nem tudtam, nem hoztam semmilyen meleg ruhát-pillantok felé kissé kétségbeesve.
-Tudom, de mivel tisztában vagyok azzal, hogy mennyire fázós vagy-nyitja fel a csomagtartót, de mielőtt beleshetnék oda kiveszi az edzős táskáját és már le is csukja azt-ezért hoztam pulcsit és korcsolyát is nem mellesleg. Csakmert a korcsolyázáshoz az is kell-teszi hozzá, majd bezárva a kocsit nekem nyújtja a kezét.
-Akkor ez ma egy lista pipálós nap?-Mosolyodom el halványan rákulcsolva az ujjaim az övéire.
-Valami olyasmi-bólint kisfiús mosollyal.-Randinak számít?
-Határozottan-harapok az alsó ajkamba, s az arcom égni kezd, amiért mindezt értem megszervezte.-De ezt hogy intézted el?-Kérdezem, amikor belépünk a hatalmas stadionba.
-Tudod ez nem egy sima stadion-kezdi átkarolva a vállamat.-Ez az a hely, ahol a te csodálatos pasid megtanult korizni. Ahol először volt hoki meccse és, ahol eldöntötte, hogy a profik közé akar kerülni. És bizony nem csak te imádsz engem, hanem a régi edzőm is például. Meg még sokan mások persze, de ebben a volt edzőm segített-néz a jégre a lelátókhoz vezetve engem.
-Komolyan ide hoztál engem?-Pislogok meghatottan.
Nagyon jól esik, hogy nem csak egy kori pályára hozott, hanem egy olyan helyre, ami fontos neki. Olyan helyre, ami a gyerekkorához köthető és meghatározó volt a számára. Viszont Peter valószínűleg félre értelmezi a szavaimat, mert riadtan rám kapja a tekintetét.
-Nem tetszik neked? Akkor mehetünk máshova is. Csak mondd, ha nem jó és már viszlek is ki és...
-Peter-szakítom félbe két kezem közé véve az arcát.-Imádom, nagyon is. Ez tökéletes hely, nem úgy értettem, ahogy te gondolod-rázom meg a fejem.-Csak nagyon örülök, hogy olyan helyre hoztál, ami fontos a számodra. Mint a kilátó az első randinkon-mosolyodom el, s akaratom ellenére is bekönnyezem.
-Akkor miért fogsz mindjárt sírni?-Simít az arcomra, de megrázom a fejem.
-Nem sírok, csak meghatódtam. Ezek öröm könnyek.
Mielőtt még kimondanám azt, amit valójában akarok-"annyira szeretlek"-gyorsan az ajkaira hajolok. Nem fogom elsőnek kimondani. Főleg úgy nem, hogy talán ő még nem is viszonozza az érzéseimet. Azt pedig nem akarom, hogy kényszerből mondja ki nekem.
-Még ezutánra van egy meglepetésem, aztán a korrep, majd jöhet a filmnézés és meglátjuk hogy alakul az este-simítja meg az alsó ajkam.-Biztos jó lesz így?
-Tökéletes-bólogatok, amivel mosolyt csalok az ajkaira.-Akkor ülj le és vedd fel a pulcsit. Én addig rád adom a korcsolyát, amit neked hoztam.
-Honnan szereztél nekem korcsolyát?
-Az titok-mosolyodik el csibészesen, én pedig nem kérdezősködöm tovább.
Meg akart lepni, ami sikerült. Megszervezett mindent, hogy újabb és újabb meglepetést okozzon nekem, szóval nem fogom elrontani a kérdéseimmel a dolgot. Inkább csak élvezem ezt a gyönyörű napot.
-Te nem veszel fel pulcsit?-Kérdezem, amikor magamra veszem Peter hokis pulóverét.
-Még mindig szűkös a helyzet a gatyámban, szóval nem fog ártani a hideg-rázza meg a fejét még mindig mosolyogva.-Ráadásul én a jégen nőttem fel, nekem ez nem olyan hideg. Tudod, a nagybátyád minden reggel ilyen hőmérsékletek között hajtja ki a belünket-pillant fel rám a korcsolyám megkötéséből.
-A másodedző még mindig olyan gázos?-Kérdezem amikor már a jégen vagyunk.
Megint úgy kapaszkodom belé, mint az első alkalommal, amikor jégre vitt, pedig már határozottan jobban megy. Legalábbis egyelőre nagyon úgy fest.
-Igen, de elviselem. Ha szembeszállok vele, akkor csak rosszabb lesz-fogja a kezemet, s tolatva elindul körbe.-Ne aggódj, nem hagylak elesni, tudod jól. Csak bízz bennem.
-Tudod, hogy bízom-nyelek nagyot, hogy kicsit lenyugtassam a hevesen verő szívem.
Jól van, Cassie, a múltkor már egész jól belejöttél, most is menni fog.
A gondolat őszintén nyugtat egy kicsit, miközben felveszem Peter lassú mozgását. Tudom, hogy miattam nem siet, de nem akarom lelassítani. Imádom nézni, ahogy suhan a jégen és nem akarom, hogy ez a csodás látvány ma elmaradjon.
-Menj nyugodtan magadtól-húzom ki lassan a kezem az övéből, de megrázza a fejét.
-Nem hagylak magadra, még itt sem.
-Akkor gyorsítok-határozom el magam, s egy darabig megy is.
Megteszünk két, majd három kört egy lényegesen gyorsabb tempóban, amikor a korcsolyáim egymásba akadnak és megborulok. Lélekben felkészülök az esés fájdalmára, de Peter elkapja a csuklóm, beránt a karjaiba és a palánkba kapaszkodva megakadályozza az esést. A testünk nekicsapódik az elválasztónak és a korcsolyánk hatalmas koppanással érkezik a fának, de legalábbb nem esünk el.
-Basszus, ne haragudj-nézek fel a fiúra, aki a testével tompította az én palánknak csapódásom.
-Nincs gáz-néz le rám mosolyogva.
Még mindig nem hiszem el, hogy folyton mosolyog.
-Már tök jól ment. Megesik, hogy elvesztjük az egyensúlyunk. Nem ütötted meg magad?
-Ezt inkább nekem kéne megkérdeznem-rázom meg a fejem, de csak vállat von.
-Meg se éreztem, ne aggódj-ad puszit a fejem búbjára.-Folytassuk, egy óra és profi leszel. Olyan ügyes vagy. Büszke vagyok rád, Csillagom-fonja össze az ujjainkat, majd lassan újra elindul.
Büszke rám.
Ettől pedig a szívem hatalmasat dobban.