📃16.📃

11.6K 431 45
                                    

Cassie:
Már fél órája késik.
Újra írok neki, de nem várok választ, mert az előző két üzenetre sem válaszolt és az elmúlt napokban nem értem semmit az üzenetekkel. Egész héten hanyagolt és kihagyta a korrepeket, pont most, amikor úgy volt, hogy bemutatom a családomnak. Persze Leslie-re volt ideje mostanság, kifejezetten sok.
Megértem.
Meglett az ötöse a gyűrűből, már nincs szüksége rám. Megint teljes értékű hokis. Nem kell félnie a kispadtól. Ő a csapatkapitány. Újra a csúcson van. Hülye voltam, hogy azt hittem bármit jelent neki a barátságunk. Végülis csak anatómiát tanultunk volna együtt, fontosabb bejutni más lányok bugyijába.
Ugyanúgy kihasznált, mint eddig a legtöbb ember. Én is az a lány lettem, aki csak átmenetileg volt jó neki, amíg kellett neki valami.
-Felültettek Hercegnő?-Damon hangjára kiráz a hideg, s még hártlisabb leszek.
-Nem ültetett fel-fordulok felé a mellkasom előtt összefont karral.-Csak késik.
Fogalmam sincs, hogy miért védem Petert, amikor tényleg felültetett a héten már sokadjára és ettől a sírás kerülget, de mégis megteszem. Talán túl sok időt töltöttem vele az elmúlt hetekben és túlságosan fontos lett számomra, ezért fáj most ez ennyire. És ezért védem annak ellenére, hogy egész héten seggfej volt velem.
A legrosszabb az egészben, hogy én sírtam miatta. Nem is keveset. Alig beszéltünk hétfő óta és amikor igen, akkor is csak pár szóval illetett, amik...nos elég flegma stílusban érkeztek. Próbáltam vele türelmes lenni, mert tudom, hogy az új edző miatt nagyon stresszes és előre szólt az ilyenek miatt, hogy ne haragudjak, de Leslie-vel, meg a srácokkal érdekes módon normálisan tudott beszélgetni, meg időt tölteni. Talán nem kéne meglepődnöm, elvégre a srácok is népszerűek és Leslie is. Az egyetem egyik művész palántája és a bulik által megtudtam, hogy a Campus egyik meghatározó személyisége.
A baj csak az ebben a szituban, hogy mivel annyit sírtam, Mel jött a megmentésemre, valamint Dan és Alex. És, ha Daniel engem sírni lát, akkor annak komoly következményei lesznek. Melody-val úgy kellett lebeszélnünk arról, hogy elkapja Peter grabancát. Alex nem a verekős típus és valószínűleg nem is lenne sok esélye Peter ellen, aki erősebb nála és egy tíz centivel magasabb is, de annál jobban tudja használni a szavakat. Volt, hogy elvette a telefonom és egy kilométer hosszúságú szöveget írt a nevemben Peternek, amiben elküldi melegebb éghajlatra, csaképp megakadályoztam abban, hogy el is küldje.
-A héten ötödjére csinálja ezt veled-lép elém, s keserűen elhúzza a száját.-Ő nem tudja, hogy egy hercegnőt nem illik megváratni?
-Damon, ezerszer elmondtam, hogy ne hívj hercegnőnek-sóhajtok, de ahogy a szemébe nézek, halvány mosoly szökik az ajkaimra.
-Én pedig ezerszer elmondtam, hogy ez nem fog változni-biccenti oldalra a fejét, s az ő ajkaira is mosoly görbül.
Mivel Peter nem igazán volt hajlandó rendesen megjelenni a héten a korrepetálásokon, ezért volt időm megismerni Damont és azt kell mondanom, hogy pozitívan csalódtam. A srác egyáltalán nem olyan, mint amilyennek először tűnt. Nagyon rendes és megértő, bár kissé gyerekes a cukkolásaival, de néha erre van szükségem, hogy jobb kedvem legyen. Mint például most. Elvégre Peterrel is folyton piszkáljuk egymást.
Vagyis piszkáltuk, amíg szóbaállt velem.
-Ha most arra vársz, hogy Peter megjelenik-e, vagy sem, akkor menj nyugodtan. Én sem várok sokáig már-húzom el a számat elkeseredetten és a torkomban hatalmas gombóc nő a fájdalomtól, amit ez a helyzet okoz.
-Nem akarlak itt hagyni-simítja meg az arcom.-Látom, hogy bánt a dolog.
-Csak csalódtam-vonom meg a vállam lesütve a szemeim.-Azt hittem, hogy tényleg barátok vagyunk. De menj tényleg. Szerintem még edzem egy kicsit. Ilyenkor amúgyis azt csinálnám, csak aztán megígértem Peternek, hogy korrepetálom, dehát javultak a jegyei. Az anatómia és a filozófia beadandója is jó lett most, úgy néz ki ennyi volt.
-Cass...
-Kérlek Damon-szakítom félbe és bekönnyezem.-Szeretnék egy kicsit egyedül lenni. Vagy hazamenni.
Damon hatalmasat sóhajt, de aztán megadja magát, ahogy rájön, hogy tényleg erre van most szükségem.
-Majd beszélünk-ölel meg, aztán kisétál a teremből, én pedig megtörlöm a szemeimet.
Ismét megnézem az időt.
Fél nyolc.
Anya mindig azt mondja, hogy pasira nem várunk, mert olyanok, mint a busz: mindig jön másik.
Hát nem is fogok tovább várni.
Ez a fél óra is sok volt.
Peter O'Donell a legrosszabb fiú barát a világon. Márha komolyan mondta a barátos dolgot. Nem is értem minek mentem bele ebbe. Gyerekes vagyok, hogy elfogadtam az egyezséget. Mindezt az ő ötöséért és elvileg az én listám kipipálásáért, amihez ő ragaszkodott. Ez nem én vagyok. Már nem. Az a lány, aki azt írta, meghalt, amikor megsérültem. Nem is értem, hogy mit képzeltem, vagy hittem. Soha életemben nem álltam le az olyan fiúkkal, akik ennyire spontánok. Ráadásul Peter folyton elbizonytalanított. Azt pedig nagyon nem szeretem. Mégis beadtam a derekam. Én is megadtam Peternek, amit akart. Olyan lettem, mint a többi lány, akit Peter csak egy éjszakára használ. Amennyire büszke voltam arra, hogy képes voltam nemet mondani, most annyira vagyok elkeseredve, hogy végül ő nyert.
Keserű íz jelenik meg a számban, ha eszembe jut, ahogy Leslie-vel dumált és a mellkasom hasogatni kezd.
Nagyon nem tetszik ez az érzés.
Sírni tudnék ettől.
Az egész helyzettől sírni tudnék.
Nem tudom, hogy pontosan miért. Mert csak a javítás miatt talált meg? Mert most mutattam volna be a családomnak? Mert azt mondta, hogy barátok vagyunk, aztán ez lett? Vagy azért, mert le lettem cserélve Leslie-re?
Bármelyik is a megoldás, abban biztos vagyok, hogy nem akarom ezt érezni.
Akár ad magáról életjelet, akár nem, én elmegyek abba a buliba holnap és jól fogom érezni magam. Vele, vagy nélküle, az nem érdekel. Jeremy is ott lesz, szóval maximum vele és a barátaival lógok majd.
Sóhajtva összeszedem a cuccaimat, majd elindulok ki a tornateremből. Mégsem menne most az edzés folytatása. Már a parkolón át haladok a motoromig, amikor futólépéseket hallok.
-Cassie, várj!-Rohan oda hozzám Peter.
A légzése szapora, a haja a homlokára tapad az izzadtságtól, az arca kipirosodott a futástól és az izmai be vannak durranva.
-Nahát, emlékszel a nevemre?-Lépdelek tovább ingerülten és megszorítom a táskám pántját.
-Cassie, nem direkt késtem. Nem tehetek róla, ne haragudj.
-Mindjárt gondoltam, hogy nem tehetsz róla. Valahogy te nem tehetsz soha arról, ha hibázol. Ahogy arról sem, hogy csesztél az üzenetekre válaszolni. Biztos el voltál foglalva Leslie-vel és rám nem volt már időd.
-Lemerült a telóm-lépdel mellettem, így gyorsítok a lépteimen, de a fele akkora termetemmel könnyen tudja tartani a tempót.
-Hát persze-forgatom meg szemeim, s kiszakad belőlem egy keserű kacaj.-Örültem az egyezségnek O'Donell, de kiszállok. Jó szórakozást továbbra nélkülem. Én nem csinálom így ezt tovább. Úgy tűnt, hogy Leslie tökéletes a helyemre, úgyhogy...
-Állj már meg-kapja el a karom és maga felé fordít, ezzel félbeszakítva engem.-Féltékeny vagy Leslie-re?-Kezdi az arcom fürkészni.
-Nem-vágom rá epésen.-Kicsit sem. Csak tisztán látom a dolgokat. Újra a csúcson vagy és nincs már időd a szürke kisegérre. Felfogtam. Te megkaptad amit akartál-vonom meg a  vállam, de belül nagyon fáj a dolog.
Nem sok embert engedek magamhoz közel. Őt mégis, erre ugyanúgy hátbaszúrt, mint eddig szinte mindenki, s ezt a könnyek is tudják, akik megint csípni kezdik a szemem.
-Most ezt hogy érted?-Húzza fel szemöldökét.
-Meglett az ötösöd és javítottál a filozófia jegyeden, meg az anatómián is. Nem kell többet a fősuli senkijének a magánéletével foglalkozni. Egy gonddal kevesebb. Az egész a jegyedről szólt-ülök fel a motoromra, kirántva a karom a kezéből.
-Te komolyan azt hiszed, hogy teher voltál? Hogy teher vagy?-Lép mellém és a hangja megremeg.
-Ne játszd a szentet Peter. Ez az egész rólad szólt. Nem tetszett, hogy én nemet mondtam neked, nem úgy, mint a többi lány. Kösz a leckét O'Donell, felfogtam a dolgokat-rúgom be a motort, miután felvettem a sisakot.
-Már rég nem a jegyemről szól. Vagy arról, hogy nemet mondtál-kiabálja túl a motor hangját, mire a fájdalom a mellkasomba nyilal, ami arra késztet, hogy leállítsam a járművem.-Az új edző megszívatott. Folyamatosan szívat-kezdi a magyarázkodást és a szemében mély fájdalom csillan.-Cassie, én imádok veled lenni. Te vagy a...-elharapja a mondatot és kijavítja magát, mielőtt kimondaná.-Eszméletlen lány vagy. És igen, mostanában lemondtam a tanulásokat és erről elkéstem, meg seggfej voltam, de nem azért, mert nem akartam veled lenni. A barom másodedző miatt. Folyamatosan bent tart pluszba és utána még nekem kell rendet rakni a kondiban, meg a szertárban. Siettem amennyire csak tudtam, de így értem ide-néz a szemembe őszintén.-Kérlek. Esküszöm, hogy siettem és nem szándékosan hanyagoltalak. Leslie nehéz időszakon megy keresztül és én vagyok, aki megérti, mert tudom, hogy milyen az. Cassie, még annyi pont van a listádon, fejezzük be együtt és hagyd, hogy megismerjem a családod, ahogy azt terveztük. Annyira várom már. Kérlek-remeg meg a hangja és a szemébe könnyek szöknek.
Hatalmasat sóhajtok.
Elveszek a szemeiben, amitől a szívem gyorsulni kezd és utálom, hogy ezt váltja ki belőlem, mégis valahogy imádom.
Őszintének tűnik. Sőt, egyszerűen tudom, hogy az.
Hiszen a sírás kerülgeti. Képtelen vagyok így haragudni rá.
Ugyan nem veszem le a sisakom, de válaszolok neki kicsit másképp:
-Holnap, miután hazaértünk majd a meccsről, gyere értem nyolcra, megyünk Greg bulijába.
Ő megkönnyebbülten elmosolyodik, majd tisztelgő mozdulatot tesz.
-Igenis asszonyom.
Felnevetek végre őszintén, majd odanyújtom neki a kezem:
-Öröm Önnel egyezkedni O'Donell.
Ő megrázza a kezem, majd mosolyogva azt mondja:
-Nyolckor Csillagom.
Aztán ott hagyom.
Azért az érdekelne, hogy eredetileg mit akart mondani, aminek az lett a vége, hogy eszméletlen vagyok...

A lista {+18} (✔️)Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang