A lista {+18} (✔️)

📃15.📃

Cassie:
Mindig is imádtam nézni, ahogy a bepárásodott üvegen a kis vízcseppek versenyt futnak, mígnem a végén összeolvadnak, amikor a célba érnek. Ezt a tulajdonságomat a mai napig nem nőttem ki és most, hogy lassan átfordulunk télbe, az autók ablakai egyre gyakrabban lesznek párásak és ezáltal vízesek, egészen addig, amíg ez jégbe át nem csap.
Ma még szerencsére nincs annyira hideg, hogy az ablakokat jégpáncél borítsa, és ugyan nagyjából már eltűnt a pára róluk, a kis vízcseppek még mindig futkároznak, amik teljesen lekötik a figyelmem.
-Ennyire izgalmasak azok a cseppek?-Szakít ki az azokat való tanulmányozásból Peter hangja.-Vagy én lettem számodra túl unalmas?
Szóra nyitom a számat, hogy reagáljak, de előtte még kijavítja magát.
-Ja várjunk csak, az lehetetlen. Én megunhatatlan vagyok és imádsz engem.
Hallom, ahogy vigyorog, én pedig a szemem megforgatása után ránézek oldalra biccentett fejjel.
-Befejezted?
-Most mondd, hogy nincs igazam-néz rám a lámpánál és az arcán letörölhetetlen mosoly pihen.
-Oké Mr. Egoista, válaszolva a kérdésedre, kicsi korom óta szeretem nézni, ahogy kergetőznek az üvegen a harmat cseppjei. Vannak ilyen furcsaságaim-vonok vállat és kortyolok egyet a kávémból, amit Peter hozott nekem azért cserébe, hogy még ma reggel egyszer átnézem vele a gyűrű gyakorlatot.
-Ez nem furcsaság, mindenki csinálja kicsiként.
-Igen, csaképp én még mindig szeretem, ezért fura-nevetek fel zavaromban.
-Szerintem ez aranyos-mosolyog rám édesen.-Van még ilyen dolog? Ami megmaradt annak ellenére, hogy idősebb lettél?
-Hát, akad-sütöm le a szemem a kávés poharamra.
Jól esik, hogy emlékszik arra, hogy hogy szeretem a kávét.
-Ki velük-bök meg finoman, majd ahogy zöldre vált a lámpa, elindul.
-Például imádom a benzin vagy a pince illatát. Ez az esőcseppes dolog és ahányszor elfújnak egy gyertyát, én mélyen a levegőbe szimatolok, mert nagyon szeretem annak is az illatát. Oh, és néha szoktam azzal szórakozni, hogy átugrálom a pocsolyákat az esőzések után. De folyton csak rólam van szó. Neked vannak ilyenjeid?-Nézek ismét rá az ablaknak dőlve.
-Hát-kezd el gondolkozni elnyújtva az 'á' betűt.-Szeretem a vihart. Imádom hallgatni a dörgést és a kopogó esőt, meg nézni a villámokat. Oh, és talán fura lesz a metál, meg rock mellett, de nagyon szeretek komoly zenét hallgatni.
-Komoly zenét?-Húzom fel a szemöldököm meglepetten.
-Igen. Tudom, hogy furán jön ki, de néha baromi jó csak feküdni és hallgatni a komoly zenét és elfelejteni minden gondot. Olykor a jazz, vagy a relaxációs zenék is játszanak. De ne nevess ki.
-Nem nevetlek ki-rázom meg a fejem.-Örülök, hogy van, ami ki tud kapcsolni téged. Én túl sokat pörgök a dolgokon és nem nagyon tudok pihenni.
-Majd ma kipróbáljuk-fogja meg a szabad kezem.
-Hogyan?
-Majd este a korrepen. Viszek zenét és kikapcsolunk együtt, bízz bennem.
-Tudod, hogy bízom-mosolygok rá, miközben alaposabban végigtanulmányozom az arcát.
Rá kell jönnöm, hogy szeretem őt nézni.
Valahogy megnyugtat, ahogy a tekintetem újra és újra végigfuttatom az erős állkapcsán, telt ajkain, izmos és eres nyakán, pont tökéletes borzas szemöldökén, igéző szemein és mindig kusza, mégis pontosan jól álló haján.
-Csak a lista miatt amúgy?-Szakít ki az őt való tanulmányozásból a hangja.
-Ezt hogy érted?
-Hülyén fogalmaztam-harap az alsó ajkába és, mintha zavarba jönne.-Csak, hogy mivel értem el ezt a bizalmat?
-Mindig is szerettem volna olyan lány lenni, mint amilyenné a történeteimben válok és eddig te voltál az első ember, akivel ezt be is merem vállalni. Őszintén nem tudok válaszolni neked Peter, mert én sem tudom. Csak azt tudom, hogy jól érzem magam veled és bízom benned. A bulikon már bebizonyítottad, hogy vigyázol rám és valahogy mindig feldobod a kedvem. Tudom, hogy neked ezt sokat kell hallanod apukád miatt, de komolyan a barátomnak tekintelek. És én is annyira félek attól, hogy elveszítelek, mint amennyire te attól, hogy elveszítesz engem.
Peter nagyot nyel és rám emeli a tekintetét, miután a parkolóban leállítja a motort.
A szeméből melegség és kedvesség árad és a következő pillanatban már a karjaiba zár.
-Ne haragudj, hogy ennyit aggodalmaskodom ezek miatt-simogatja a hátam.-És nem kell félned, hogy magadra hagylak, ezt megígérhetem.
-De, hamár a lista-pillantok fel mosolyogva, de nem válok el tőle.-Mi lesz a következő pontunk, amit letudunk?
-A fehérnemű vásárlás, ez nem is kérdés-vigyorodik el az orromra koppintva.
-Perverz-forgatom meg a szemem, de aztán felnevetek.-Ma reggel olyan más vagy. A szokásosnál is lelkisebb. Minden rendben van?
-Persze, csak ma lesz ez a tornás vizsga, mától lesz az új edzőnk jelen az edzéseken és te randizni mész Jeremy-vel-simogatja az arcom finoman.
-Nem randi-javítom ki.-Csak elmegyünk kávézni. És a vizsgán ott leszek veled. Addigra akkor is visszaérek, ha a világ másik végéről kell idejutnom. Gondolod, hogy az új edző nagyon fog cseszegetni?
-Nem tudom. Őszintén nem tudom Cassie, hogy egyáltalán hogy fog alakulni ezután bármi is. Szóval előre bocsánatot kérek, ha esetleg pöcs leszek, vagy megbántalak.
-Mindenkinek vannak szar napjai-vonok vállat bíztató mosollyal.
-Persze-suttogja hatalmasat sóhajtva, majd puszit lehel a homlokomra, de annyira gondterheltnek tűnik, mintha más is lenne.
Ahogy a szemébe nézek azonban jobbnak látom elterelni a témát és hagyni, hogy majd magától elmondja, ha arra van szüksége.
Lehet, hogy tényleg csak ez a baja és ideges, úgyhogy pláne nem akarok faggatózni.
-Gyere, menjünk be-biccentek a bejárat felé.-Még utoljára átnézzük azt a gyűrű gyakorlatot, hogy véletlenül se tudjon beléd kötni Darbus.
Miután kiszállunk, Peter bevár engem, majd átkarolja a vállaim és úgy indulunk be. Más fiúnál ez a mozdulat nagyon zavarna, de valahogy nála csak megnyugtat és felmelegít, különösen a mai, hűvös időben.
-Kérdezhetek valamit?-Nézek fel rá, miközben befelé sétálunk a terem felé.
-Ki vele-vágja rá rám mosolyogva.
-Először azt mondtad, hogy neked nem megy jól a hosszútávú dolog, aztán meg, hogy ha lenne potenciális jelölt, akkor nem maradnál ebben az életformában. Akkor ez hogy is van?
-Oh, ezt már vártam-nevet fel haloványan, majd a szabad kezével a hajába túr.
-Ha nem akarsz, nem kell beszélned róla, csak kíváncsi vagyok.
-Persze, nem gáz-vesz nagy levegőt.-Igazából tényleg nem vagyok a legjobb benne, így biztos, hogy baromi nehéz lenne, ha úgy alakulna. Meg kéne tanulnom beszélni az érzéseimről, megnyílni egy embernek, aki lehet, hogy egy héttel később már ott hagy.
-Nekem is tudsz beszélni az érzéseidről és meg tudsz nyílni nekem.
-Igen Cassie, de te más vagy.
-Erre még visszatérünk. Mi a további ok?
-Az edzéseket és a korrepeket bele kéne kalkulálnom a kapcsolat időbeosztásába és azt bizony nem nézik jó szemmel a csajok, ha nincs idő rájuk. Mielőtt reagálnál, te ebben is más vagy. Abszolút a jó értelemben. Ritka az olyan lány, mint te.
-Oké, köszönöm-szökik mosoly az ajkaimra, de érzem, hogy az arcom égni kezd.-És további fejtegetés? Mikor jön a de?
-Szóval, meg kéne tanulnom beosztani jobban az amúgyis kevés időmet, beszélni az érzéseimről, romantikusnak lennem és nem árt egy kapcsolathoz az sem, hogy érezzek is valamit. Mind szép és jó, ha tetszik a csaj, meg van vonzalom, de az egy idő után kevés. Ha nincs szerelem, nincs kapcsolat sem hosszú távon. És innen adódik az, amit már mondtam.
-Hogy nem volt még lány, aki ezt kiváltotta volna.
-Pontosan-bólint mereven.-Mindenki a lábaim előtt hever, simán szétnyitják a lábuk, de mélyebben senki nem akar semmit. Ki sem nézik belőlem, hogy lenne rá igényem. Te vagy az első csaj, aki képes volt nemet mondani. Többször is-teszi hozzá nevetve és megdörzsöli az orrnyergét, amitől belőlem is kiszakad egy kis kacaj.
-Szóval lenne rá igényed-fürkészem az arcát ismét komolyra váltva.
-Szerintem a szíve mélyén mindenki vágyik a szerelemre, még az is, aki azt mondja, hogy nem. Hogy neki csak a szex kell. Még annak is szüksége van az úgy nevezett szerelemre, hiába nem vallja be olykor még magának sem.
-Ez igaz-bólintok megemésztve a szavakat, majd az öltöző ajtajához lépek, de kéztetést érzek, hogy visszaforduljak.-Peter-szólok utána, ő pedig megtorpan az ajtóban és visszanéz rám.-Szerintem a romantikus oldaladdal nincs baj, azon nem kéne csiszolnod-mondom, majd meg sem várva a válaszát, bemegyek, hogy átöltözzek.
Amikor kimegyek, Peter már az ajtóban vár, am belépve oda, mind a kettőnk lába a földbe gyökerezik, ahogy meglátjuk a fiút, aki épp a lólengést gyakorolja.
A felső testét semmi nem fedi, a fekete, hosszabb haja, épp hogy csak nem lóg a zöld szemeibe. A teste izmos. Nem úgy, mint Peteré, de az. Ennek a fiúnak tipikus tornász felépítése van: szálkás, inas és izmos.
Kell egy kis idő, amíg fel tudok eszmélni a döbbenetből és képes vagyok megszólalni.
-Ohm, bocsánat-lépek közelebb a fiúhoz, aki épp leszáll a szerről.-A terem le van foglalva ma reggel és esténként.
A feketeség rám emeli zöld íriszeit, majd végigfuttatja rajtam őket és elmosolyodik.
Életemben nem láttam még, pedig nálam senki sem ismeri jobban a tornászait az egyetemnek.
-Nem tudtam, hogy be kell jelentkezni-törölgeti magát a törülközőjével.
-Nem is. Ez amolyan íratlan szabály, le kell beszélni a dékánnal és én még évekkel ezelőtt lebeszéltem-fonom keresztbe a karjaim magam előtt.
-Szóval a te fenségterületedre léptem-biccenti oldalra a fejét pimasz mosollyal.-Elnézést Hercegnő, nem állt szándékomban.
-Nem a fenségterületem-rázom meg a fejem és egyre ingerültebb leszek.
Nem szeretem, ha így bánnak velem.
-Bocsásson meg nekem Hölgyem, csak ma érkeztem hivatalosan ide, véletlenül sem akartam szabályt szegni, mégha íratlan, akkor sem-hajol meg előttem, majd felkapja a kulacsát és elindul kifelé.-Nagyon örültem-biccent még mosolyogva az ajtóból, majd eltűnik.
-Seggfej-morgom az orrom alatt, miközben Peter mellém lép.
-Az-bámulja ő is az ajtót.-Ő nem méregethet így téged.
-Mért, van, aki igen?-Pillantok rá felvont szemöldökkel.
-Én-vágja rá vigyorogva, de a szemében látom, hogy komolyan ingerült emiatt az új fiú miatt.