A lista {+18} (✔️)

📃37.📃

Cassie:
A kis épületből kiérve Peter nem szól egy szót sem. Csak kinyitja nekem a kocsi ajtaját, majd miután beszálltam, ő is bepattan a kormány mögé. A teste merev, az állkapcsa meg van feszülve, a szeme izzik az idegességtől és a nyakán lévő érből látom, hogy mennyire gyorsan ver a szíve. Egy részem szeretné megtudni, hogy mi van most benne, de a másik tudja, hogy egy kicsit hagyni kell, hogy magában intézze az érzelmeit. Így csak megfogom a váltón pihenő kezét, amint elindulunk, s finoman megszorítom. Amikor el akarom húzni, Peter utána nyúl és ráfonja az ujjait.
Bűntudatom van. Én mondtam neki, hogy találkozzon az apjával, de nem tudtam, hogy ekkora seggfej lesz. Nicholas O'Donell egy címeres barom, nagy B-vel. A barmok barma, de komolyan. Meghívja a fiát annyi év csönd után, hogy találkozzanak, úgy kezeli, mintha mi sem történt volna, folyamatosan méregeti a barátnőjét és amikor Peter nekiszegezi a kérdést, hogy miért akart találkozni, akkor nem tud válaszolni. Majd, amikor összeszedi magát, csak makog arról, hogy megint szeretne kapcsolatba lépni velük. Mégcsak azt sem tudta, hogy kislánya született. Pedig igaza volt Peternek, Belle a világ legédesebb kislánya, az ikrek pedig csodálatosak. Ha tudom, hogy Nicholas ekkora Barom, akkor nem biztos, hogy ennyire buzdítottam volna a találkozásra a barátomat. Nem akartam, hogy ilyen csúnya vége legyen és most mégcsak nem is tudom megkérdezni, hogy hogy érez, mert nem akarom, hogy még idegesebb legyen. Így hát marad a kezének a szorongatása, de azt kitartóan csinálom. Szeretném, ha tudná, hogy itt vagyok neki, akár némaságban, akár beszélgetésben.
Most az első opció az érvényes. Peter egész úton nem szól semmit, majd amikor megérkezünk hozzájuk, akkor is csak elmotyog a többieknek egy "megjöttünk"-et és felmegy a szobájába. Még mindig be van feszülve, de a hangjából nem tudom eldönteni, hogy pontosan mi játszódik le benne és az arca is teljesen kifejezéstelen.
-Ekkora gáz volt?-Lép elém Leo, mielőtt követném Petert.
Zed megállítja a játékot, amiben éppen ő, Tobias, Dan és Alex vannak és felém fordulnak. Bizony, Peter barátai és az enyémek úgy is együtt lógnak, hogy mi nem vagyunk jelen. És nem fogok hazudni, ez nagyon tetszik. Miután Peter családja elment, ők még itt maradtak, mert ragaszkodtak hozzá, hogy ott folytassuk a kis összejövetelt, ahol abbahagytuk, de láthatóan Peter nincs olyan hangulatba.
-Az apja egy seggfej-felelem nyiltan, s kicsit visszalépek hozzájuk.
-Mi történt?-Néz rám aggodalmas Mel.
Leülök a kanapé karfájára és hagyom, hogy a számat elhagyja az a reszketeg sóhaj, amit már azóta bent tartok, hogy Nicholas először végigmért.
-Miután megérkeztünk úgy tett, mintha minden rendben lenne. Megpróbált csevegni, miközben folyamatosan a melleimet bámulta, aztán, amikor Peter nekiszegezte, hogy mi értelme van ennek az egésznek, akkor képtelen volt válaszolni. Végül Peter megelégelte, kiosztotta, aztán eljöttünk-vázolom nagyvonalakban, mert nem kell minden egyes kis részletet tudniuk. Majd Peter elmondja azokat, ha akarja.-Meg sem próbálta megállítani a fiát-húzom el a szám, aztán a lépcső felé pillantok.-Azóta egy szót sem szólt azon kívül, hogy megjöttünk. Megharagszotok, ha felmegyek hozzá? Szeretnék vele beszélni.
-Dehogyis-rázza meg a fejét Melody azonnal.-Menj csak, mi itt leszünk, ha kell valami, vagy ne adja isten baj lenne.
-Köszi-biccentek hálásan, majd már megyek is felfelé.
Igazából akkor is felmennék, ha azt mondták volna, hogy baj, de gondoltam illik megkérdezni.
-Hogy lehet valaki ekkora seggfej?-Hallom még Tobias hangját, de inkább nem fordulok vissza, hogy meghallgassam a többiek véleményét.
Sokkal fontosabb dolgom van most: támogatni a befeszült barátom.
Amikor felérek Peter szobájához, kissé félve nézek be a nyitott ajtón. A barátom az ablak előtt áll és néz kifelé. A teste még mindig merev, a vállai előre esettek és a kezei is ökölben vannak. Kissé bizonytalanul indulok meg felé az ajtó becsukása után, de amint a közelébe érek, összeszedem magam. Hátulról átölelem, s a fejem a vállára hajtom.
-Ne haragudj-suttogom felnézve rá, mire ő abbahagyja a kezem cirógatását és megdermed.
Pár pillanatig csak áll, de aztán felém fordul, s értetlen tekintettel a szemembe néz.
-Miért haragudnék?-Vonja össze a szemöldökét a fejét ingatva.
-Amiért azt mondtam, hogy találkozz apukáddal-sütöm le a szemeimet egy pillanatra, de aztán ismét farkasszemet nézek a zöldes-kék íriszeivel.-Ha tudtam volna, hogy...ilyen-nyelek nagyot, mielőtt csúnyábbat mondanék-, akkor nem mondtam volna ennyire biztosra, hogy találkozz vele és akkor nem lett volna ilyen rossz délutánod egy ennyire jó hétvége után, hanem...
-Na akkor most itt álljunk meg-szakít félbe, majd megfogja a kezem és az ágyához húz.
Ott finoman letol az ágyra, aztán elém guggol és halvány mosollyal ismét a szemembe néz.
Végre mosolyog.
Ez a gondolat oldja a gyomromban lévő görcsöt. Eddig fel sem tűnt, hogy én is ennyire be vagyok feszülve. Talán annyira Peterre koncentráltam, hogy a saját érzelmeim és testi reakcióim nem is foglalkoztattak úgy igazán. Pedig van mindegyikből bőven.
Most, hogy Peter fogja a kezem és végre mosolyogva néz rám, észreveszem, hogy a torkomban gombóc van, a gyomrom összezsugorodott, az izmaim pattanásig feszültek és azóta sem engedtek ki, miközben háborognak bennem az érzelmeim. Dühös vagyok, mérges, kissé elkeseredett és határozottan fusztrált. Direkt nem vettem fel olyan ruhát, ami nagyon magamra vonná mások tekintetét, mégis Peter apja úgy méregetett, mintha meztelen lennék, de legalább fehérneműben jelentem volna meg az egyetemi bisztróban. És ez nagyon nyomaszt. Nem azért, mert bámulnak, hiszen azt már megszoktam. Az utcán is mindig bámulnak, de nem is ez zavar. Sokkal inkább az, ahogy nézett és, hogy a barátom apjáról beszélünk ebben az esetben, ami undorító.
-Neked, semmiért sem kell bocsánatot kérned-simít ki egy tincset az arcomból óvatosan a szabad kezével.-Sőt, meg kéne köszönnöm.
-Megköszönnöd?-Vonom össze a szemöldököm értetlenül.-Mit, hogy az apád kiborított? Hogy mióta eljöttünk a bisztróból, nem szólsz semmit és be vagy feszülve? Vagy, hogy egy ennyire kínos dolgon kellett átesned?
-Befejezted?-Kérdezi, s mostmár nem csak mosolyog, hanem egyenesen vigyorog.
-Talán-harapom be az alsó ajkam.
-Jó, akkor engedd, hogy végigmondjam-szorítja meg a kezem finoman, s a szavaitól nekem égni kezd az arcom.
-Bocsánat-sütöm le a szemeimet, mintha ezzel leplezhetném a valószínűleg piros arcom.-Igazad van, mondd csak.
Peter az állam alá nyúl, majd magára irányítja a tekintetem és az arcom simogatva oldalra biccenti a fejét.
-Igen, apám seggfejként viselkedett-kezdi.-Sosem volt mintaapa és soha nem is lesz valószínűleg. A találkozás sem volt remek, de nem is számítottam nagy ölelkezésre és hatalmas szeretetnyilvánításra, ugyanis én nem is akartam ilyeneket. Nem is ment volna-rázza meg a fejét.-Talán beszefültem, de csak azért, mert nagyon nehezemre esett, hogy ne húzzak be neki azért, amiért úgy méregetett, ahogy, de nem akartam nyilvános jelenetet rendezni, mert annak semmi értelme nem lett volna, ráadásul szeretem azt a bisztrót és azután kellemetlen lett volna még visszamenni oda. Viszont-tartja fel az ujját, amikor szóra nyitom a számat-, ha nem mentem volna el, akkor nem tudtam volna lezárni ezt a dolgot. Igazad volt, tényleg segített az, hogy elmondhattam neki a magamét és elzavarhattam. Rájöttem, hogy mennyire szerencsés voltam, hogy ez az ember nem is próbált engem nevelni, mert akkor ugyanilyen féreg lennék, mint ő. Sikerült lezárnom ezt magamban és ez nem ment volna, hogyha te nem biztatsz arra, hogy találkozzak vele. És akkor sem, ha nem lettél volna ott velem. Biztos vagyok benne, hogy nélküled nem tudtam volna végigcsinálni, úgyhogy köszönök mindent-ad szűzies csókot, majd feláll és lefekszik mellém úgy, hogy a feje az ölembe kerüljön.
Egy kicsit mindig meglep, hogy mennyire bújós és milyen szinten ragaszkodik a kis érintésekhez, de valójában nagyon tetszik. Annyira aranyos ilyenkor. Már, amikor nem fordul a kis simogatás eszméletlen szexé, ugyanis az a tanulások alatt elég sokszor előfordult a héten. Viszont most erről szó sincs. Csak a térdemet cirógatja, én pedig az ujjaimat a hajába vezetem és úgy kezdem el simogatni a kezemmel és a körmeimmel. Tudom, hogy ezt mennyire szereti és biztos vagyok benne, hogy most kifejezetten jól esik neki.
-Eszembe sem jutott az, hogy esetleg nem kísérlek el-felelem halkabban, ahogy ő behunyja a szemét, s érzem, hogy szépen lassan kienged.
-Lehet, hogy egy kicsit még itt maradunk, mielőtt visszamegyünk a többiekhez?
-Persze, addig maradunk, ameddig csak szeretnél-adok puszit a halántékára, majd letámaszkodom a kezemre.
Vagyis csak támaszkodnék, de a barátomnak nem tetszik, hogy abbahagytam a haja birizgálását. Ahogy nem simogatom tovább a fejét, megfogja a csuklómat, majd visszavezeti a fejéhez és ráejti, igazán diszkréten jelezve, hogy folytassam, amit elkezdtem. A számat elhagyja egy kis kacaj, de nem ellenkezem. Ha erre van most szüksége, akkor ezt csinálom.
-Anyukádnak el fogod mondani, hogy mi volt?-Kérdezem néhány perc csend után.
Peter kinyitja a szemeit, majd felém fordul, természetesen úgy, hogy a haját azért továbbra is tudjam piszkálni.
-Mindenképp-bólint.-Nem mindent és nem teljes részletességgel, mert nem akarom, hogy emiatt stresszeljen, vagy megzuhanjon esetleg, de azt el fogom neki mondani, hogy mit akart és, hogy mit reagáltam.
-Szerinted hogyan fog reagálni?-Fürkészem az arcát kíváncsian.
-Nem is tudom-sóhajt fel.-Talán kicsit dühös lesz, de kiindulva abból, hogy mennyire megtanulta kezelni apám faszságait, szerintem hamar túllép rajta. Legalábbis remélem-húzza el a száját.
-Anyukád nagyon erős asszony, biztos vagyok benne, hogy túljut rajta-felelem, majd lehajolok, hogy puszit nyomjak a homlokára.