📃20.📃

13.1K 419 28
                                    

Cassie:
-Ez komoly Mel?-Nézek rá, ahogy felfogom, hogy milyen jelmezt vett nekem.-Ördög? Ez meg mégis hogy jött?
-Úgy, hogy látni akarom, ahogy felengedsz és megmutatod azt az ördögöt, amit bújtatsz magadban-mosolyodik el, majd a ruháimra néz.-Meg kíváncsi vagyok Peter reakciójára, amikor meglát ebben, mert biztos, hogy a nadrágjában a kis barátja állni fog, mint a cövek.
-Melody-dobom meg óvatosan az egyik szempillaspirálommal, mire felnevet.
-Most mi van? Hiszen felfal szemmel téged.
-Te meg a perverz gondolataid-forgatom meg a szemem, majd meg sem várva a válaszát, bemegyek a fürdőbe felöltözni.
Alapvetően nem vagyok szégyellős Melody előtt, de tudom, hogy ha kint maradnék, akkor tovább folytatná a Peterrel kapcsolatos perverzióit és azzal csak engem hozna zavarba, azt pedig nem szeretem.
Belebújok a bugyimba; a fekete bőrgatyámba; a bőr crop topomba, amit mióta megvettem, alig hordtam; meg a piros, elég durván kivágott felsőmbe és hozzá a két kiegészítőmbe. Az ördögfarok és szarv tökéletesen passzol ehhez az öltözékhez. Ebben aztán tényleg úgy nézek ki, mint az a felem, akit nem merek kiengedni. És kint még vár rám egy ördög-vasvilla. Kíváncsi leszek, hogy vajon Peter mit fog reagálni. Na meg, hogy ő milyen jelmezt kapott.
Mikor kimegyek, Mel arca kivirul, de nem szól semmit. Egészen addig nem, amíg le nem ülünk, hogy megcsinálja a nem túl nagy sminkem.
-Szóval, te és Peter-kezdi a rúzsommal bűvészkedve, mire amint abbahagyja, oldalra biccentem a fejem.
-Megint kezded?
-Nem, most komolyan szeretnék beszélni-néz mélyen a szemembe.-Kérlek, mesélj el mindent.
-Nem nagyon van még mit mesélni-mosolyodom el halványan és lesütöm a szemeimet zavaromban.
-A francokat nincs! Cass, hiszen láttalak titeket a buliban, meg tegnap filmezés közben és vele is beszéltem.
-Mikor beszéltél te vele?-Kerekednek el a szemeim és a szívem gyorsabban kezd verni.-Meg mégis miről?
-Hát, tudod kissé megijedtem, amikor Dannél aludtam a buli után és hazaértem, ő pedig egy szál bokszerben álldogált a konyhánkban-néz a szemembe, majd előveszi a tust.-Szóval csukd be a szemed és meséld el, hogy hogyan kezdődött ez, mi a tervetek, hogy kerültetek ebbe a státuszba és mit érzel iránta.
-Hát igazából a bulin kezdődött-hunyom le a szemeim, s beadom a derekam, bármennyire is zavarba hoz ez a téma.-Jeremy odajött hozzám dumálni, amikor Peter elment piáért. Igazából annyira más volt, lehet, hogy az alkohol miatt, de Jeremy teljesen másképp viselkedett, mint a kis találkánkon, meg eddig bármikor, amikor találkoztunk. Aztán, ahogy Peter visszajött, adott egy puszit a számra, meg Kicsimnek szólított, amivel totál zavarba hozta szegény Jeremy-t. Én kiakadtam, mire ő megkért, hogy játszuk el, mert hogy a többi csávó, meg Jeremy is hogy nézett rám, mindegy belementem nagy nehezen, ezért láttad azt, amit. Amikor pedig elment az áram, valaki letapizott. Peter azonnal reagált és konkrétan majdnem nekiment a srácnak, ezért kértem, hogy lépjünk le. Hívtam a sofőrszolgálatot, az pedig hazahozott, Peter meg közölte, hogy elkísér az ajtóhoz, de ott megcsókolt. Kicsit elfajultak a dolgok, mert a szobámban kötöttünk ki és már levettem a pólóját és majdnem több történt, de ő leállt. Őszintén, meg is ijedtem, hogy valami baj van velem, de akkor elkezdte mondani, hogy csak nem szeretné elsietni, mert én lennék a lány, akivel el tudja képzelni a dolgokat. Megnyugtatott, hogy velem semmi baj és...nos, be is bizonyította.
-Miiii?-Kiált fel izgatottsággal vegyes döbbenettel.-Hogyan? Mit csinált? Mégis sietett egy picit, vagy bepró...
-Nem-szakítom félbe és megrázom a fejem, amikor elengedi az arcom, jelezve, hogy kész a tusvonalam.-Nem, azt kikötötte, hogy nem sietünk és, hogy mindent tudni akar majd, hogy mi jó nekem. Ágyban és máshol is. Nem csinált semmi olyat csak-az alsó ajkamba harapok, s érzem, hogy elpirulok-, nos...hát...
-Mondd már Cassie, tudod, hogy én aztán semmiért sem ítéllek el-csapkodja finoman a combom és a szemei elkerekednek az izgalomtól.
-Odahúzta a kezem a farkára-mondom ki, s valahogy kitör belőlem a nevetés, ahogy meglátom, hogy a barátnőmnek leesik az álla.
-Na és milyen volt?
-Izgató-ismerem be.-Így azt mondhatom, hogy nincs mire panaszkodnia.
-És mi volt utána?
-Megkért, hogy miután lezuhanyoztam, az ő pólójában aludjak, aztán néztük a vihart, amíg el nem aludtam, közben pedig azt ecsetelte, hogy mennyire el fog kényeztetni majd.
-Ez igen O'Donell-füttyent elismerőn.-Egy igazi lovag veszett el benne. És akkor most pontosan hol is tartotok?
-Hát, holnap megyünk randira. Azt mondta, hogy ha valaki megkérdezi, akkor az a válasz már, hogy együtt vagyunk, de megkérni sokkal szebb módon akar, mint egy heves csókcsata után.
-Mégis hova visz randira ünnepnap?
-Nem tudom-vonok vállat, ő pedig előszedi a szempillaspirált.-Azt mondta, hogy meglepetés és úgy készüljek, hogy elegáns lesz, de nem túl elegáns.
-Vagyis valami randiruhát kell választanunk-bólogat komolyan, ahogy emészti az információkat.
-Randiruha?-Vonom össze a szemöldököm értetlenül.
-Aha-bólint, majd közelebb hajol, hogy jól meg tudja csinálni a szemem.-Nézz fel-utasít kedvesen, aztán kifejti.-A randiruha az, ami elegánsabb, mint a hétköznapi cuccok, vagy különlegesebb, de nem annyira, mintha színházba, vagy étterembe mennél.
-Világos-sóhajtok nagyot.-Parázom Mel, de rohadtul. Az megnyugtat mondjuk, hogy ő is-szökik idétlen mosoly az arcomra.
-Az első barátod, normális, hogy parázol. De mit érzel iránta?
-Azt érzem, hogy mellette nem félek önmagam lenni. Boldog vagyok, amikor vele vagyok, nőnek érzem magam, mert elmondja, hogy mennyire szép és csinos vagyok, ugyanakkor nem félek az a kislány sem lenni, aki még bennem van. Mivel szinte folyton mosolyog és poénkodik, ezért én is mindig mosolygok, ha vele vagyok. Képtelenség nem azt tenni, mégis tudom, hogy egy nehéz nap után ott lenne mellettem és hagyná, hogy kisírjam magam a vállán. Azzal, hogy leállt, amikor én elvesztettem a fejem, bebizonyította, hogy tisztel és én is őt. És ezért tudom, hogy nem csak a külsőm miatt érdeklem. Azt, hogy szerelmes vagyok, még nem merem kimondani. Nem is mondhatnám, hiszen még meg kell ismernünk egymást ilyen téren, de nagyon kedvelem. Nem is beszélve a testi vonzalomról, amit képtelenség tagadni.
-Szerintem nem tudjátok elsietni egyébként-néz a szemembe, amint befejezi a szempilláim kifestését.-Mármint, ha megvan a testi vonzalom, bíztok egymásban és ennyire fontosak vagytok egymásnak, márpedig azok vagytok, mert Peter nekünk is esküdözött, hogy mennyire nem akarja elsietni és, hogy vigyázni akar rád, akkor nem tudjátok. Csakis rajtatok áll. Szerintem elsietni nem nagyon lehet ebben az esetben. Persze nem akarlak rábeszélni semmire. Csak akkor csináljon veled bármit is, ha te készenállsz rá, de nagyon jó látni a szemedben azt a csillogást, ami ott van, ha róla beszélsz-mosolyodik el, s a szavaitól nekem is felfelé görbülnek az ajkaim.-Örülök, hogy találtál valakit magad mellé, aki ezt váltja ki belőled. Cassie első barátja-koppint az orromra.-Ez olyan izgalmas. Komolyan bezsongtam. Eszméletlenül boldog vagyok miattatok, szerintem passzoltok is egymáshoz. Tisztára olyan a történetetek, mint valami romantikus filmben.
-Hamár itt tartunk, Daniel neked anno hogy tette fel a kérdést, hogy leszel-e a barátnője? Mármint nagyjából emlékszem, de pontosan hogy volt?
-Randizni voltunk és utána. Elvitt vacsorázni, egy gyönyörű helyre és utána átmentem hozzá, hogy filmet nézzünk. Gyertyákat gyújtottunk, meg vett a kedvenc rágcsáimból és betettünk egy filmet. Őszintén már nem is tudom, hogy mit, de a film közben észrevettem, hogy folyamatosan engem néz. Amikor megkérdeztem, hogy baj van-e, vagy van-e valami az arcomon, felnevetett és azt mondta, hogy belém szeretett és szeretné, ha a barátnője lennék. Nem volt szuperromantikus, nem voltak könnyek, rózsacsokor, vagy valami extra módja, magunkat adtuk, de nekem az egyik legszebb pillanat volt. Szerintem nem is kell túlzásba vinni, csak olyannal kell ezt, akivel tényleg érzed.
-És hogy kell ezt? Mármint, a becézések, meg a kis érintések? Ezek...ahj, nem tudom megfogalmazni. Teljesen hülyének érzem magam-dörzsölném meg az arcom, de Melody elkapja a kezem.
-A sminked-szól rám ijedten, de aztán elenyhül és az arcom kezdi simogatni.-Nem vagy hülye Cass. Ez egy tanulási folyamat. Nem kell ezekre ráparáznod, mert minden jön majd magától. Ösztönös az egész. A becenevek, a kis érintések, a csókok, az ágyban történő dolgok, minden. És nem hittem, hogy ezt mondom, de Peter teljesen más, mint amilyennek hiszik, ő figyelni is fog arra, hogy ez neked mennyire új. Tényleg a tenyerén fog hordozni, ezt már most látom. És ne feledd, hogy velem bármit megbeszélhetsz, na meg, hogy ha van kérdésed, akkor azt bátran felteheted.
-Köszönöm-biggyesztem le az alsó ajkam, majd megölelem.-Annyira szeretlek.
-Én is téged-szorít magához a hátamat simogatva.-Már csak egy kérdésem van.
-Mutatsd azt, hogy milyenre kell megcsinálnom a démon sminked és közben bármire válaszolok neked-mosolyodom el, ő pedig azonnal előveszi a képet, ami mintának szolgál.
-Szóval-teszi le elém a telefonját-, hogy csókol Peter? Tényleg annyira érti a dolgát?
-Határozottan-bólintok mosolyogva.-Amikor megcsókolt, tényleg minden gátlásom elmúlt és előhozta azt az oldalam, amit elnyomok általában, vagy csak a történeteimben szerepelnek. Azt éreztem, hogy soha többet nem akarok kijózanodni abból a részegségből. Nincs semmi tapasztalatom ilyen téren, mégis, amikor leállt, akkor egyszerűen visítani tudtam volna. A porcikáim konkrétan felsírtak, de komolyan. Tegnap, mielőtt lementünk volna, azt éreztem, hogy végig akarom kóstolni a teste minden kis részletét.
-Alig várom, hogy arról mesélj, hogy milyen íze van-vigyorodik el, mire felnevetek.
-Te leszel az első, akinek elmondom majd, hogy milyen.
-Én is így gondoltam-kacsint rám, miközben nekiállok a sminkjének.

A lista {+18} (✔️)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora