Hősbe szeretve [Steve Rogers] (Befejezett)

17.

Tony felvitt magukhoz, hogy Bruce eltudja látni a sebemet.
- Adok érzéstelenítőt, de fájni fog ha kiveszem. Öhm... - nézett körül - szorísd Thor kezét. - mosolygott.
- Oké! Thor, kérlek add ide a kezed! - hívtam ide.
- Miért nem lehet Loki? - kérdezte szemforgatva.
- Hé! Túl vékony vagyok hozzá, nem úgy, mint te! - válaszolt a számomra idegen férfi.
- Mindegy... - jött oda hozzám Thor, majd odaadva a kezét megfogtam.
Bruce megkezdte a lövedék távolítását. Felszisszentem, majd rászorítottam Thor kezére.
- Óh, azt hittem jobban szorítasz! - vigyorgott az isten.
Bruce egy fogóval nyúlt a sebembe, amitől mégjobban rászorítottam Thor kezére. Egyre jobban szorítottam, ahogy a karomból eltávolította Bruce a lövedéket.
- Rendben! Kivettem... - mosolygott rám bíztatóan - Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól bírod!
- Nem is. Belül ordítottam a fájdalomtól. - ültem fel.
Márcsak egy utolsó simítások voltak. Bekötözött kezemmel mentem az idegen felé.
- Victoria Cox! - mutatkoztam be. A másik isten csak kezével babrált, majd mikor megszólítottam felnézett rám.
- Aham... - húzta fel egyik szemöldökét.
- Ne légy már ilyen Loki! - lökte meg testvére a megbilincseltet.
- Semmi baj. Most mondtad el a nevét - mosolyogtam a testvérekre. - Am... itthon van Steve? - fordultam Tony irányába.
- A szobájában van - fordult felém. - Nat.
- Gyere, majd én megmutatom merre találod. - segített Nat.

A hosszú folyosón sétálva előjöttek az emlékek. Itt mászkáltam naponta, itt kaptam egy puszit Steve-től, itt engedte el magát a bőröndöm foggantyúja. Ezen picit elkuncogtam magam.
Egy ajtóhoz értünk. Natasha bekopogott, majd mikor nem érkezett válasz, szinte berúgta az ajtót.
- Kösz, Nat. Miért jöttél? - kérdezte a férfi ágyán ülve háttal nekünk.
- Van egy meglepetésem.
- Nem érdekel a meglepetés!
- Akkor... menjek el? - kérdeztem.
Steve megdermedten ült az ágyán. - Csak egy szavadba kerül... - léptem közelebb az ágyához.
- Én megyek... - suttogta mosolyogva Nat.
- Miért vagy itt? - kérdezte a férfi, rekedtes hangján.
- Egyrészt mert meglőttek, másrészt miattad... - ültem az ágyra mellé. - Nem akartam elmenni. Mégsem tehettem mást... sajnálom! - néztem rá. A férfi is rám nézett.
- Egy okos ember azt mondta, szeretlek... de én nem mondtam... - tekintetét egyenesen szemembe fúrta, majd lassan az ajkaimra vezette.
Néma csendben figyeltük egymást, majd hírtelen ölelésbe vontam. Kezem iszonyatosan fájt, de megérte. Karjaival rögtön visszaölelt, és olyan szorosan öleltük egymást, mint még soha.
- Nem kellett volna itthagynom titeket - néztem fel rá. Tekintetem most én vezettem ajkaira.
Megakartam csókolni. Nem is haboztam tovább. Lassan hajoltam ajkaihoz, majd rátapasztottam az enyéimet. Lassan csókolt vissza, mintha porcelánból lennék. Kezeit arcomra vezette. Pillangók kezdtek repkedni a hasamban. Sosem gondoltam volna, hogy egy hőstöl fogom megkapni az első arcra és ajkaimra kapott csókom.
Ajkaink lassan elváltak egymástól. Egymás szemeibe néztünk, majd lassan elmosolyodtunk. Fejemet vállára hajtottam és úgy néztem ki az ablakon. Ő kezét derekamon pihentette, majd fejét az enyémre hajtotta.
- Hát ez nagyon megható! - tapsolt Tony műsírást tettetve. Odakaptuk tekintetünket.
- Ünneprontó! - szóltam oda neki, mire ő drámaian távozott a szobából.
Egyszerre tört ki belőlünk a röhögés.
A vacsorát náluk töltöttem, de előtte szüleimnek írtam, hogy későn érek haza.
Én kívánkoztam elkészíteni a vacsorát. Bucky is csatlakozott.
- Mit sütsz, tökmag?
- Palacsintára gondoltam. Az jó lesz? - néztem a férfira.
- Tö-ké-le-tes! - mondta szaggatva a szót, majd ujjával egy tökéletes jelet mutatott.
- Okés. Van kedved segíteni?
- Mi az hogy? Úgy tudom van itt valahol egy... köpeny! - akasztotta le a köpenyt. - Hogy áll?
Válaszként csak röhögtem rajta. Egy fémkarú-köpenyes fickót néztem.

Hamar elkészültünk a palacsintával.
- Buck, szólnál a többieknek?
- Persze... SRÁCOK! KÉSZ A KAJA! - ordította.
- Így is megteszi - mondtam elismerően.
A többiek lassan megérkeztek a konyhába, ahol Bucky már megterített.
- Hm! Ki csinálta? - kérdezte Thor.
- A kiskuktám! - adtam választ a kérdésére.
- Hogy mid? - kérdezett vissza Buck.
- A kiskuktám! - mondtam mégegyszer. - Ha én vagyok tökmag, akkor te leszel a kukta.

Steve mellettem foglalt helyet, másik oldalamon pedig Buck.
- Tele vagyok... - dőltem hátra.
- Ne ne ne neee... megakartam csinálni a "Bucky speciális palacsintáját." - kiskutya szemekkel nézett rám.
- Oké. - sóhajtottam. - Thor. Hol van Loki?
- A cellájában. Nem tudom hova rakni.
- Egy pillanat és jövök. - álltam fel az asztaltól, majd pár palacsintát megkentem nutellával, majd elindultam a folyosóra. Péntek segítségével megtaláltam. A férfi üldögélve ágyán meredt maga elé. - Szia, Loki... - integettem neki.
- Helló?
- Gondoltam hozok neked egy kis palacsintát. - tettem le elé a tányért.
- Kösz... - nézett a szemembe.
- Jó étvágyat! - borzoltam össze fekete haját. Egy pillantást kaptam, majd magához emelve a tányért ette meg a palacsintát.

A Bucky féle palacsinta már nem kellett volna. Megtömte nutellával, eperrel, pillacukorral, és csokival. Finomnak finom volt, de nem kellett volna.
A kanapén ülve filmeztünk. Fejemet hátradöntve és szemeimet lecsukva hallgattam a tv-t. Egy kezet éreztem magamon. Kinyitva szemem, az találkozott Steve szemeivel.
Rögtön hozzábújtam a kanapén, majd mikor éreztem, hogy jó kezekben vagyok, elnyomott az álom...