Hősbe szeretve [Steve Rogers] (Befejezett)

27.

Teltek a napok, hetek, és már október vége volt. Október 31. péntek délután. Az ablakomon némán csapódott neki egy falevél, míg borús idő volt kint. Steve hívására vártam, mivel újra bevetésen voltak, és megbeszéltük, hogy Ashley és ő átjönnek Halloween-ezni. Ott ültem az ágyamon beöltözve - anyám kérésére - cicának, mivel kiskoromban mindig az voltam. Telefonomat kezemben tartottam és meredtem a képernyőre.
- Kopp-kopp! - nyitott be apa boldog arccal - Elmentünk akkor. - mosolygott, majd látva arcomat belépett a folyosóról, majd bezárva maga után az ajtót lehuppant mellém. - Mi a baj?
- Aggódok, apa. - néztem rá könnyes szemmel - Még nem hívott.
- Ne aggódj, nem esett semmi baja. - nyugtatott, majd egy puszit nyomott hajamba - Kiskorodban is mindig cicának öltöztél! - nevetett.
- Te meg Drakulának. Az mivel jobb?! - nevettem.
- Jobban néztem ki, mint te! - rántotta meg vállát.
- Hé!
- Csak vicceltem. Gyönyörű vagy, és mindig is voltál. - karolt át, mire én vállára hajtottam fejem. - Ezért sem hagyom, hogy összetörje a szívedet az a Kapitány!
- Még mindig nem fogadtad el, ugye? - sóhajtottam.
- Múltkot elsütött egy poént, az jó volt, de még nem. Hihetetlen, hogy pont őt választottad. Nem lehetett volna az a Peter? Ő átlagos.
- Csak hiszed. - nevettem fel.
- Ő is? - nézett rám félve.
- Bizony.
- Pedig őt bírtam. - motyogta, majd rácsapott combjára.

Nevetésemből telefonom berregése ébresztett fel.

Szia, kicsim! Egy tíz perc és ott vagyok! Ashley-t felvettem. Szeretlek!

Írta Steve. Apámra néztem aki felhúzott szemdökkel nézte az üzenetet.
- Van becenevetek? - nézett rám, még mindig felhúzott szemöldökkel.
- Persze. Neki...
- Nem vagyok rá kíváncsi! - állított meg. Nevettem, ahogy reagált erre az egészre.

Elköszöntünk egymástól, majd lekísértem őket a bejáratig. Anya nagy puszikkal halmozott el, mivel egész éjszaka anya testvérénél lesznek.
Ahogy elhagyták a házat, nekiláttam előkészíteni a dolgokat. Raktam ki édeset-sósat, üdítőket valamint anya sütijét és hot dog-ját. Raktam mellŕ ketchupot és majonézt. Megigazítottam pár díszt is, majd csengő hangja hallatszódott. Szinte sprinteltem az ajtóig, majd amint kinyitottam a várt vendégeim nyakába ugrottam.
- Neked is szia! - mondták egyszerre vendégeim.
- Gyertek beljebb! - engedtem el őket, majd Steve udvariasan előre engedte barátnőmet aki rohant a megterített asztalhoz. Steve azonban nevetve nézte a hot-dogot zabáló szellemnek beöltözött barátnőmet. Majd rámnézve végigmért, majd derekamra rakta jobb kezét és ajkaimhoz hajolt. - Hiányoztál! - suttogtam, mikor ajkaink elváltak pár centire.
- Te is! Gyönyörű vagy! - suttogta ő is, majd megint ajkaimhoz hajolt és egy lágy csókot lehellt rájuk.
- A te öltözéked hol marad? - néztem rá számonkérően.
- Eleget voltam én ma már "jelmezben". - kapart idézőjelet a levegőbe.
- Ezt még most elfogadom kifogásnak. - hunyorítottam rá, majd faképnél hagytam, mire egy felvont szemöldök reakciót kaptam. - Gyere, vacsizzunk!
- Te nem eszel hot-dogot? - kérdezte Steve, aki már a második hot-dogot nyomta magába.
- Nekem lesz más. - álltam fel a kanapéról, majd magamhoz vettem salátámat. - Istenem de finom! - nyammogtam, majd leültem barátom mellé, aki érdeklődve nézte a salátát. - Kérsz?
- Nem köszi. - rázta meg fejét, majd elment a konyhába egy újabb kajáért.
- Hihetetlen. - ült mellém Ash.
- Micsoda? - néztem rá, majd egy újabb falatott lapátoltam be.
- Hogy lehetsz te ilyen mázlista? - áradozott tovább, csak pár másodperc után esett le, miután ránézett a konyhában tevékenykedő hősre. - Mit szeretsz benne a legjobban?
- Mit nem? - nevettem el magam halkan. - De az a fenék. Nekem nincs ilyen fenekem. A viccet félretérve mindent! - suttogtam, ahogy barátnőm is tette. - Annyira kedves, édes és megértő! Nehéz egy ilyen férfit találni... - néztem hátra a férfire, aki dúdolászva készítette el ételét. Mosolyogva néztem.
- Na jól van, szerelmesek! - egyenesedett fel barátnőm - Nekem ideje mennem - nézett órájára.
- Mi? Még csak most jöttél!
- Igen. - támogatott engem Steve.
- Öh... de máshova is mennem kell...
- Mégis hova? - néztem rá, miközben egyik szemöldököm felhúztam. Tuti kamuzik.
- Haza. Tudod otthon biztos hiányzok a bátyámnak.
- Aha.
Majd egy "Sziasztok" után kiviharzott a házból. Steve-el csak egymásra néztünk, majd megrántottuk vállunkat. Lassan lépkedett vissza Steve a kanapéhoz, majd leülve rá beleharapott kajájába. Éppen a Jóbarátok sorozatot néztük, ami úgy látszik tetszik neki. Értette a poénokat. Mosolyogva néztem a férfit. Lerakta tányérját az előttünk lévő dohányzó asztalra, majd lábamat az ölébe véve kezdte el maszírozni.
- Te egy Isten vagy! Mondtam már? - röhögtem, még mindig a férfit nézve.
- Nem. - mosolygott, majd visszafordult a tv-hez. Tekintetem még mindig rajta volt. Hogy lehetek ilyen mázlista, hogy vele lehetek? - Baj van, kicsim? - nézett rám.
- Dehogy!
- Hagyjam abba? - célzott a lábam maszírozására - Fáj?
- Nehogy abbahagyd!
- Oké - röhögött.
- Hogy sikerült a bevetés?
- Jól! Nem sérült meg senki. Szerencsére. - mosolyodott el halványan. - Kisebb károk lettek csak Tony páncélján, de azt úgyis megoldja.
- Akkor jó. - fordítottam a tv felé a fejem.