Hősbe szeretve [Steve Rogers] (Befejezett)

25.

Öt óra körül kezdtem el készülődni. Felvettem egy kék ruhát, hozzá pedig a kedvenc nyakláncomat, amit egy csillag díszelgett. A hajamat begöndörítettem. Sminknek egy kis szempillaspirált vittem fel csak. Nem szerettem sminkelni, mégis kellett valami.

A nappaliba mentem, ahol a szüleim szép ruhában voltak. Apa a tv előtt ült és nézett egy filmet, míg anya a konyhában ténykedett. Megterítettem négy főre, majd anyának segítettem a desszert utolsó simításain.

Gondolataim még mindig apa reakcióján járt. Le kellett volna tagadni, hogy nem hazudok. Tudom, már nem tudom visszacsinálni.
Az órára néztem, ami 17:55-öt mutatott. Leültem hát apa mellé a kanapéra, majd vártam. Vártam, vártam, de sebki nem csöngetett.
- Hol van már? - sétáltam a nappali és a konyha között idegesen, alsó ajkamat harapdálva.
- Két percet késik... ez nem jó jel! - jegyezte meg apa.
Kinéztem az ablakon, de senkit nem láttam az utcán sétálni. Előkaptam a telefonom, majd hívni kezdtem Steve-t. Már az ötödik csöngés is elhallatszódott, de senki nem vette fel. Baja esett volna?

Idegesen üldögéltem a kanapén, szüleim szemben velem. Kínos csönd. Meg sem mertem szólalni. Apa folyamatosan az óráját nézte, közben sóhajtozva dobolt lábával. Merre vagy Steve? Már elmúlt hat óra, sőt már hét óra van. Elfelejtette volna?
- Mikorra is hívtad meg, Drágám? - törte meg a csendet apa.
- Hatra. - válaszoltam idegesen.
- Aha... - szinte suttogta. Innen tudtam, hogy ez nem éppen a legjobb bemutatkozás.

Ebből a kínos csendből a telefonom csörgése zökkentett ki. Ismeretlen. Gyorsan kimentem a nappaliból, majd felvettem.
- Haló?!
- Szia Vic! - szólalt bele a telefonba egy férfi hang, Tony hangja. - Steve nem tud menni, de... - pár perc csönd után sóhajtva folytatta - te jöhettek...
A háttérben hangos örjöngés hallatszódott.
- Mi a baj? Mi történt Stevvel?
- Öhm, semmi érdekes.
- Tony! - emeltem fel a hangom.
- Jó, jó! Meglőtték. De semmi komoly!
- Jesszusom! - kaptam a szám elé - A tornyba menjünk?
- Igen! Van kajátok?
- Van, dee... mi lesz a szüleimmel?
- Barátok vagyunk, nem igaz?
- Öhh... - röhögtem kínosan.
- Ugye?!
- Van egy pici probléma... - ezután elmeséltem neki a szitut. Erre csak azt mondta, hogy akkor csak anyám nem fog tudni róla, de nagyon vigyázzak rájuk.

Anyáéknak beadtam, hogy valami közbejött, ezért inkább nála kéne lennünk. Nagy nehezen beleegyeztek. Anya arca megenyhült, mikor megtudta, hogy hozhatja az ételeket.
Apa még morcos volt a szitu miatt, de a kocsis beszéd miatt ez hamar el is szállt.
- Itt fordulj balra. - utasítottam, majd apa megtette amit mondtam. A torony előtt megállítottam. - Itt is volnánk!
Mindketten hátra néztek egy "Most komoly?" arccal.
Kiszálltunk az autóból, majd a kajákkal együtt bementünk.
A recepcióshoz mentünk.
- Jó estét! Tony Stark-hoz jöttünk. - mondtam.
- Jó estét! Van engedélye?
- Van. - válaszoltam.
- Megmutatná, kérem!
- Nem írásban van, hanem szóban. Nemrég beszéltem vele.
- Sajnálom, de nem engedhetem be.
- Edward! - szállt ki a liftből Tony - Itt vagyok, beengedheti őket.
- Máris, uram! - ütött be valamit a gépbe. - Szép estét! - köszönt el.
- Magának is! - köszöntünk el egyszerre a szüleimmel.
- Önök biztos Victoria szülei lehetnek. Tony Stark! - mutatkozott be.
A bemutatkozás után beléptünk a liftbe, ahol elég kínos szituáció lett.
- Steve már nagyon vár, Vic!
- Ő a legjobb barátja? Steve Rogers? - képedt el anyukám. Tony-nak ekkor esett le mit is mondott. Apámra tekintettem, aki lefagyva nézte Tony-t.
- Öhm... - vakarta meg a tarkóját. - Igen, hölgyem! Rendkívűl szép napunk van, nemde? - váltott témát Tony, mire én tarkón vágtam. Hogy szólhatta el magát?
A liftből kiszállva egy nem várt látvány fogadott.
A torony ki volt világítva belülről. A Bosszúállók szépen felöltözve és pezsgőt fogyasztva beszélgettek, nevettek. Most vettem csak észre, hogy Tony fekete inget visel egy fekete farmerral. Az asztalon neg vokt terítva, míg valahonnan csendes klasszikus zene szólt. Ebben a pillanatban jött be Thor oldalán Stevvel, aki most tűrte fel kék ingjét, ami tökéletesen illeszkedett felsőtestére.
- Na, jönnek?
- I-igen. - anyám szava elállt, míg apám mosolyogva nézett végig a lakáson.
- Mindjárt jövök - hagytam ott szüleimet Tony-val, aki élvezte, hogy dicsekedhet feldíszített lakásával. Az irányt Thor és Steve társasága felé vettem, majd amint közelebb kerültem hozzá karon ütöttem.
- Hé, ez meg mire volt jó?! - nézett hátra. - Vic! - csillantak fel szemei.
- Miért nem hívtál?
- Tony nem engedte. Sajnálom.
- Apa tudja! - váltottam témát. Steve-nek rögtön leesett. - Sajnálom. Nem tudok jól hazudni. - hajtottam le a fejem.
- Mindketten hibáztunk. - nevetett, majd magához húzott, mint baráti ölelés.
- Neked is szia, Vic! - ivott bele sörébe Thor, majd megforgatta szemét. Ő nyilván nem iszik pezsgőt.
- Szia, Istenség! - löktek meg picit, de teste nem mozdult. - Öh, ez kínos volt.
- Nem is kicsit! - röhögött bele sörébe, aminek az lett a következménye, hogy arcába ment az összes sör.
- De ez sokkal kínosabb volt, vald be! - miközben mondtam, én is röhögtem. Éreztem ahogy szüleim tekintete égette a hátam, így képtelen voltam otthagyni a két fickót.

A szüleim lesokkoltan álltak ott, majd mikor Steve is megjelent, hogy bemutatkozzon apa arca leírhatatlan volt. Tudtam, hogy dühös. Mikor a szüleim bemutatkoztak, és megismertek mindenkit jöhetett a vacsora.

A vacsoránál apa velem szemben ült, míg az egyik oldalamon Steve, míg a másik oldalon Bucky foglalt helyet. A vacsora elég nehezen indukt beszélgetés terén. Anya főztét mindenki dícsérgette. A két szuper katonával elbeszélgettem, míg apa Tony-val, de így is éreztem apa védő tekintetét. Tudtam, hogy képes ölni a szemével, mégis a végére már nem nézett minket, inkább Tony-val és Sam-el és Bruce-al beszélgetett. Anya tökéletesen elvolt Pepperrel meg Wandával. Clint Natasha-val beszélgetett, míg Pietro Thor-ral és Lokival, aki immár a mi pártunkat.  fogta.
- Hogy vagy? - kérdezte Steve-től a sebre utalva.
- Néha fáj csak. Igazából csak béna voltam, azért találtak el. - kapott be egy falat csirkét.
- Hé! Én próbáltalak megmenteni. - szólt teli szájjal Buck.
- Ja, a különleges karoddal, amiről lepattant a golyó Tony páncéljára majd újra rám. De értékelem a kedvességed!
- Tudtam én! - ökölpacsiztak az arcom előtt.