Bátyám barátjába szeretve

30

-Én nem is zavarom önöket. Viszlát-Köszönt el a doki.
-Várjon. Egy gyors kérdés-intett utánna Ryan. -Parancsoljon. -mondta
-Éjszakára ugye maradhatok? -kérdezte Ryan mire a doki csak elmosolyodva bólintott. Némán pislogtam magam elé, hisz majdnem bekerültem a pszichiátriára. Furcsáltam minden esetre, hogy a doki ilyen lazán kezelte a helyzetet. Nagy mélyen elmerültem a gondolataimba, mire Ryan hangja hozott vissza a világba.
-Végre egy jó hír.-nézett rám. Mire észhez kaptam.
-Igen. -és elveszett minden szavam. A néma és már majdnem kínos csend fájdalmasan hosszú volt. Nem tudtam megszólalni. Hisz könyörgöm itt fekszem a korházban a hülye öngyilkos hajlamaim miatt és a kicseszett bizalmatlanságom miatt. Ami persze teljesen alaptalan. Őszintén csak pörögtek előttem a képek a mai eseményekről. A kép. Az érzések. A fojtó gombóc a torkomban mikor megláttam. Ahogy elborult az agyam. Ahogy hazáig szaladtam. Ahogy megtettem. Aztán azt sem tudom kitalálni Ryan mit gondolhat, vagy Dan, vagy anyám ha megtudja. Bele sem gondoltam, nem is akartam. Nem is akartam meghalni csak szimplán elborult az agyam.
-Ryan. Sajnálom-néztem rá bánó tekintettel mire nem tudta hová tenni.
-Em. Pici. Nincsen semmi baj. Vagyis van-nevetett fel kicsit. -de nem úgy ahogy te gondolnád. Elhiszem hogy ez neked sok volt. De ígérem többé semmi ilyen nem fog előfordulni. Ott leszek mindig melletted. -mondta majd menet közben befeküdt mellém.
-Szeretlek Ryan-csókoltam meg.
-Én is szeretlek Emily.-mondta két csók között. Majd hozzá bújtam és elaludtam.
Reggel már Ryan nem volt itt. De Dan és a dokim igen. Ahogy észre vettem már alá írták a papírokat és csak azt várták hogy felkeljek.
-jó reggelt-köszönt a doki.
-uhhum-dünnyögtem mert világomat nem tudtam.
-Ha felkeltél mehetünk is haza. Csak válasz előtte egy pszichológust-mondta Dan. Aa francba. Nem akartam dili dokihoz járni. De még mindig jobb mint a pszichiátria. Elém rakták a listát. Emma Parker. Tetszett a nő neve úgyhogy rá is böktem. Ráadásul egy utcányira volt az irodája a házunktól úgyhogy mégjobb.
-Hát akkor én elbúcsúzom és remélem nem találkozunk. -mondta a doki majd kiment.
-Menjünk haza hugi- karolt át Dan és kiléptünk a kórházból.

Sziasztok. Gondoltam kis köszönő üzenetet illene hagynom hogy ilyen sokan olvassátok a kis történetemet amiért nagyon hálás vagyok. Viszont egyben egy kis rossz hírrel is szolgálok ugyanis lassan elérkezünk a sztori végére. Nem tudom pontosan max 1-2 rész lesz már csak. De ne szomorkodjatok. Új erővel szeretnék majd egy új történetet kezdeni. Viszont az lenne a kérdésem hogy milyen téma érdekelne titeket leginkább? Kommentbe írjatok. Köszönöm. Jó nyarat mindenkinek✨❤️