𝐓𝐡𝐞 𝐜𝐮𝐫𝐞 𝐟𝐨𝐫 𝐦𝐞 𝐢𝐬 𝐘𝐨𝐮 /𝐋𝐚𝐧𝐝𝐨 𝐍𝐨𝐫𝐫𝐢𝐬/

𝐂 𝐔 𝐀 𝐑 𝐄 𝐍 𝐓 𝐀 𝐘 𝐔 𝐍 𝐎 - 𝐆𝐨𝐨𝐝 𝐭𝐢𝐦𝐞

𝐓𝐀𝐘𝐋𝐎𝐑 𝐇𝐀𝐋𝐋

𝐉𝐮́𝐧𝐢𝐮𝐬 12. 𝐎𝐱𝐟𝐨𝐫𝐝 - 𝐖𝐚𝐥𝐞𝐬

- Szóval, ha jól értem csak azért vagy a Forma 1-ben, mert a szüleid szerint túl veszélyes a motor? - vontam fel a szemöldököm.

- Igen. - bólintott.

- De mi? Ezt most nem értem. A Forma 1 is veszélyes.

- Az persze, de anyu szemében az, hogy egy autóban száguldozok biztonságosabb. - rántott vállat.

- Értem asszem. - mondtam lassan. - És a tesóid? Ők sportolnak?

- Csak Flo. Lovagol. Nagyon tehetséges benne. Oliver és Cicsa nem sportolnak.

- Egy időben én is szerettem volna lovagolni, aztán rájöttem, hogy gitározni jobb. - mondtam, mire elnevette magát.

- Biztonságosabb az biztos. - bólogatott, majd épp szólásra nyitotta a száját, amikor megszólalt a telefonom. A számat elhúzva vettem elő a táskámból, majd bocsánatkérően néztem Landora, de csak mosolyogva legyintett és hátra dőlt a székben. 

- Szia apa.

- Szia Kincsem. Zavarok?

- Nem, mond nyugodtan. 

- Landoval vagy még? - kérdezte, mire a szemöldökömet ráncolva néztem a fiúra.

- Igen miért? 

- És tudnád adni egy perce?

- Mi? - zavarodtam össze teljesen. 

- Tudod adni?

- Miért?

- Mert szeretnék vele két szót beszélni. 

- De nincs baj, igaz? - kérdeztem egyből a legrosszabbra gondolva. 

- Nincs, dehogy. - nevette el magát. - De add már.

- Jó, oké. - mondtam, majd Lando felé nyújtottam a telefont. - Szeretne veled beszélni. - mondtam, mire elkerekedtek a szemei. - Gyerünk. - tátogtam neki.

- Szép napot Mr. Hall. - köszörülte meg a torkát Lando. - Nem, tessék csak mondani. - cincogta, mire majdnem elnevettem magam. - Ráérek. - bólintott maga elé nézve. - Nem, dehogy nem gond. - mondta rám nézve. - Így lesz. - mosolygott és már egyre jobban érdekelt, hoy miről beszélnek. - Most? Akkor indulunk. Pár óra, viszlát. - mondta, majd egy nagy mosollyal az arcán felém nyújtotta a telefont.

- Menünk kell.

- Miért? - kérdeztem.

- Mert Walesbe kel menjünk. Azt pontosan nekem sem mondta el apud, hogy miért, de azt mondta, hogy várnak ránk. - magyarázta és közben elkezdte összeszedni a dolgait.

- Oké? 

- Na, gyere. Úgy látszik halasztanunk kell a csavargást. - nyújtotta felém a kezét. - De ezzel en hidd azt, hogy meg is úsztad. - mondta jó kedvűen. 

- Tudom behajtod. - mondtam nevetve, majd miután elköszöntünk kiléptünk a  hangulatos pékségből. 

- Csak utánad. - nyitotta ki nekem a kocsi ajtót. 

- Köszönöm. - mosolyogtam rá, majd beszálltam. 

- Amúgy apud tök jó fej volt.

- Mit mondott?

- Nagyon semmi különöset, de nem az a tipikus leütlek, mert a lányom közelében vagy fajta volt. - mondta.

- Mert már találkozott veled. Hidd el elsőre nem lett volna ilyen jó fej telefonon keresztül. - húztam el a számat. 

- De nem így van. 

- Einstein vagy. - vigyorogtam, mire elnevette magát. 

- Egyébként köszönöm ezt a két napot. Jól éreztem magam. - mondta percekkel később, mikor már úton voltunk.

- Én köszönöm, hogy eljöttél. Sokat jelentett.

- Bármikor, ha van ilyen jövök szívesen. Jó a társaság. - nézett rám mosolyogva egy pillanatra, majd újra az utat nézte. 

- Hát azt kell mondjam nekem is jó társaságom volt, nagyon jó.

- Ezt örömmel hallom. - vigyorgott. Egy halvány mosollyal az arcomon tettem a kezemet az övére, ami a sebváltón pihent. - Tay.

- Igen?

- Benne lennél abban, hogy Andyvel és apuddal eljönnétek a következő nagydíjra, mint nézők? - kérdezte. - Ha minden igaz lehetnek nézők a Francia Nagydíjon és így akkor beszélhetnénk a  többi csapattal is úgy, hogy ott vagy. - tette hozzá.

- Megbeszéljük velük, oké?

- De akkor benne vagy?

- Benne. 

- Király. - mondta egy széles mosollyal. 

§§§ 

Órákkal később arra keltem, hogy Lando a karomat simogatja. Semmi kedvem nem volt felkelni, mert egyrészt túl kényelmesen ültem másrészt meg még aludtam volna. 

- Még nem. - motyogtam, majd a másik oldalra fordítottam a fejem. 

- Ne már. Gyere. - nevette el magát.

- Menj innen. - legyeztem hátra felé. 

- Taylor ne csináld már. Bent várnak apudék. 

- Lando kérlek. - mondtam nyűgösen. 

- Gyere. - simította a kezét a lábamra. 

- De most olyan kényelmes. - vinnyogtam kinyitva a szemeimet, de szinte azonnal vissza is csuktam a sok fény miatt. 

- Elhiszem. - kuncogott.

- Mennyi az idő? 

- Fél kettő van. 

- Hmmm. - hümmögtem, miközben kinyitottam a szemem.

- Szia. - nézett rám mosolyogva a brit.

- Szia. 

- Na most már felkelsz álomszuszék? 

- Nem. - csóváltam meg a fejem, mire a fejét lehajtva elnevette magát. - Jó, de. De csak azért, mert kezd hideg lenni. - sóhajtottam. 

- Gyere. - állt fel Lando és felém nyújtotta a kezét. 

- Mikor aludtam be? - kérdeztem elfogadva a mancsát. 

- Nem sokkal, miután felértünk az autópályára.

- Ughhh akkor végig aludtam szinte az utat. - mondtam. 

- Igen, de már itt vagyunk. - mosolygott le rám.

- Igaz. - dünnyögtem, majd  a mellkasának dőltem és átkaroltam a derekát.

- Így soha nem érünk be Tay. 

- Maradj már egy kicsit csendben. - ütöttem a hátára, de alig ha érezhette. Ezután nem mondott semmit csak szorosan körém fonta a karját és a fejét az enyémre döntötte. 

Percekig álltunk így, majd elsőnek én mozdultam és kezdtem őt elengedni, de Lando ezt másképp gondolta. Ujjaival az állam alá nyúlva érte el, hogy felnézek rá és egy halvány mosollyal az arcomon érdeklődve néztem rá. Az ő arcán is egy mosoly csücsült, miközben szemei, mint egész nap most is boldogan csillogtak. Közelebb hajolva illesztette az ajkait az enyémekre és ezzel elérte, hogy a szívem hevesebben verjen. Kezeimmel derekát karoltam át, miközben ő az ujjaival a hajamba túrt. 

Igaz, hogy olyan régóta nem ismerjük egymást Landoval, de ez az idő alatt ő képes volt elérni azt, amit mások nem és ez egyben volt izgalmas, ijesztő és rizikós is, de ha bele gondolok abba, hogy Landoval vagyok ebben és tényleg számíthatok rá akkor megéri a rizikót és minden egyéb mást is.

§§§