𝐓𝐡𝐞 𝐜𝐮𝐫𝐞 𝐟𝐨𝐫 𝐦𝐞 𝐢𝐬 𝐘𝐨𝐮 /𝐋𝐚𝐧𝐝𝐨 𝐍𝐨𝐫𝐫𝐢𝐬/

𝐎 𝐂 𝐇 𝐎 - 𝐇𝐨𝐦𝐞

𝐓𝐀𝐘𝐋𝐎𝐑   𝐇𝐀𝐋𝐋

𝐌𝐚́𝐫𝐜𝐢𝐮𝐬 29. 𝐁𝐚𝐡𝐫𝐞𝐢𝐧

- Jó, akkor most hogy lesz a szünet alatt ez az egész? - kérdezte Lando. 

- Meeten tartjuk meg, ha az úgy jó lesz neked. - mondtam.

- Felőlem. - rántott vállat, majd folytatta az evést.

- Basszus akkor viszont a csütörtök nem lesz jó a játékkal, mert szünet lesz. - csaptam a homlokomra. 

- Wokingban lesz Daniel és én is. Ha gondolod ott megtarthatjuk. - ajánlotta fel.

- Uhmmm, jó legyen. - mentem belle. 

- Hol lennél a szünetben? Vissza mehetsz az egyetemre vagy hazamennél?

- A családom miatt haza megyek majd, de akkor csütörtökön bejövök Wokingba. 

- Átérzem. - bólogatott. - De akkor nem baj, hogy be kell jönnöd csütörtökön? 

- Nem. Egy nap nem oszt, nem szoroz. Amúgy is nem lehet olyan hosszú az út. - rántottam vállat.

- Majdnem két és fél óra az út. - nézett rám összehúzott szemöldökkel Lando.

- Akkor elég, ha nyolckor elindulok és ti jöttök kb 11-re. Rászámolunk egy, maximum másfél órát. Tegyük fel fél egy van  és két és fél órás az út akkor már háromra kb otthon is vagyok. - számolgattam.

- És az úgy jó neked?

- Igen. - biccentettem. 

- Nincs más ezen a teszten kívül akkor? - bökött Lando a telefonomra.

- Nincs. 

- Szuper. Sokkal jobb, mintha megint Lewadottal kéne dumáljak. - nyújtózott egy nagyot.

- Ezt sikernek könyvelem el. - mosolyodtam el, majd a rezgő telefonomra néztem, amin ismeretlen szám volt kiírva, ezért csak elhúztam a piros ikont.

- Fontos? - biccentett  a telefonom felé Lando. - Ha igen elmegyek még valami inniért, amíg visszahívod.

- Nem. Ismeretlen volt, szóval ne próbálkozz. Nem szabadulsz. - nevettem.

- Kár, már mennék haza.

- Tényleg, ha van ilyen egy hét, két hét szünet akkor te a szüleidhez mész vagy haza haza? - kérdeztem, miközben félre toltam a nagyjából üres tányéromat és jól lakottan dőltem hátra a székemben.

- Először a szüleimnél vagyok pár napot és utána megyek haza haza. Mivel a tesóim még a szüleimnél laknak evidens, hogy oda megyek, mert szeretek velük lenni. Kivéve Oliver, mert ő a barátnőjével lakik. Nagyjából 2-3 napot vagyok náluk Bristolban,majd utána Wokingba megyek. Persze csak akkor tudok otthon lenni anyuéknál, ha nincs semmi dolgom Wokingban, érted. - magyarázta. 

- Persze értem. Én is így voltam ezzel idáig. Ha tudtam hétvégente haza mentem és velük voltam, de úgy látszik most otthonról kell, majd megoldjam. 

- Mi lett a gyerekkel amúgy? 

- Mármint apuci pici fiával? - gúnyolódtam. 

- Igen. -nevette el magát.

- Tovább tanulhat az egyetem, mintha mi sem történt volna. - forgattam meg a szemem.

- De hát ez kicseszettül igazságtalan. - mondta, mire csal bólogatni tudtam. 

- De ilyen az élet szóval csak csendben tűrőm. Majd, ha májusban lediplomázok utána behúzok neki még egyet max. 

- Lazán megoldod. - nevettet megint.

- Hát, ha ennyire kell neki az ilyesfajta törődés ki vagyok én, hogy ne adjam meg neki? - tártam szét a kezem, mire csak még jobban nevetni kezdett.

- Azt hiszem jobb lesz, ha nem cicózunk veled. - törölte meg a szemét.

- Uuu. - ráztam meg a fejem. - Akit bírok annak nem húzok be, hacsak nem követett el valami szentség törést. 

- Szóval bírsz?

- Erős kifejezés lenne, hogy bírlak Norris, de elvisellek. - húztam a brit agyát. 

- Chh. - húzta fel az orrát.

- Na, ne ciccegjél itt nekem, mint valami öregasszony, hanem inkább azt mond meg milyen volt a teszt. -  forgattam meg a szemem szórakozottan a fiú sértettségén.

- Nem volt rossz. Voltak benne érdekes kérdések meg volt, amin el kellett gondolkozzak egy kicsit, de alapból nem volt rossz. 

- Akkor nem lesz baj, ha hozok még ilyet?

- Nope.

- Okés. - mondtam, majd az újra csörgő telefonomra néztem. Megint az, az ismeretlen szám.

- Nem veszed fel? Fontos lehet, ha már másodszor keres. - mondta Lando.

- Ha visszajövök és nem vagy itt Lando akkor nem lesz játék. - tartottam fel a mutató ujjam, mire csak elnevette magát.

- Taylor Hall. - szóltam a telefonba.

- Taylor, Mr. Vincent vagyok. Ne haragudjon elfelejtettem a legutóbb megadni a számot, mióta váltottam. 

- Üdvözlöm. - mondtam meglepetten.

- Lehet nem a legalkalmasabb, de beszélnünk kéne a nagyapja végrendeletről. Nem sokára itt lesz egy újabb évforduló, májusban és akkor lejár az eddig megkötött egyezségünk.

- Igen, tudom. - sóhajtottam. -  Az ötödikei héten Walesben leszek elvileg. Akkor tudunk találkozni és megtudjuk beszélni a részleteket. - motyogtam.

- Rendben. Ha pontosan tudja melyik nap lenne önnek megfelelő akkor kérlem hívjon vissza ezen a számon. - mondta kedvesen.

- Így lesz. - sóhajtottam.

- Köszönöm, hogy szakított rám időt. Legyen szép napja. - köszönt el.

- Önnek is. Viszlát! - nyomtam ki a telefont, amit utána a farmerom zsebébe süllyesztettem. Gondterhelten túrtam a hajamba és közben magamat átkoztam, hogy felvettem a telefont. Vagy legalább is, hogy most vettem fel. Egy mély levegő után elindultam vissza Lando felé, aki kíváncsian nézett rám.

- Minden rendben?

- Nem, de megoldom. - ültem le a székre.

- Akarsz róla beszélni? - ajánlotta fel, mire csak megingatta a fejem.

- Nagyon, nagyon bonyolult és hosszú. 

- Értem. - bólintott. - De ha kell szívesen meghallgatlak. Jó hallgatóság vagyok. Mondjuk lehet tanácsokat már nem adok a legjobbakat, de legalább megpróbálom. - mondta, mire csak elmosolyodtam.

- Köszönöm. Észben tartom, de első sorban, azért vagyunk itt, hogy rólad beszélgessünk.

- Néha, nagyon ritkán jó másról is beszélni, mint magamról. - ironizált.

- Néha? - nevettem. - Úgy vettem észre, hogy amúgy igen csak kevés dolgot osztasz meg magadról, szóval...

- Jó, jó nem kell itt a véremet szívni. - legyintett a brit.

§§§