𝐓𝐡𝐞 𝐜𝐮𝐫𝐞 𝐟𝐨𝐫 𝐦𝐞 𝐢𝐬 𝐘𝐨𝐮 /𝐋𝐚𝐧𝐝𝐨 𝐍𝐨𝐫𝐫𝐢𝐬/

𝐂 𝐀 𝐓 𝐎 𝐑 𝐂 𝐄 - 𝐈 𝐣𝐮𝐬𝐭 𝐦𝐢𝐬𝐬 𝐢𝐭

𝐋𝐀𝐍𝐃𝐎 𝐍𝐎𝐑𝐑𝐈𝐒

𝐚́𝐩𝐫𝐢𝐥𝐢𝐬 17. 𝐈𝐦𝐨𝐥𝐚

" - Fel a fejjel. Holnap ott leszel a dobogón.

- Huhh, nagyon pozitív vagy. - cukkoltam.

- Csak próbállak jobb kedvre deríteni, de elég dió vagy. - forgatta meg a szemét.

- Hát ilyet se mondtak még nekem. - bólogattam, mire csak bemutatott.

- Inkább szedd a patád. Se Lewadott, se Andreas nincs itt. "

- Amúgy mi az, hogy nem leszel kedden? - kérdeztem, mikor már kiértünk az istállóból.

- Figyeltél? - vonta fel meglepetten a szemöldökét.

- Igen. - forgattam meg szórakozottan a szemem.

- Az egyetemen leszek. Próba teszteket írunk és azokon én is ott leszek. - sóhajtotta.

- Sok sikert hozzá.

- Hahh inkább ahoz, hogy ne találkozzak apuci pici fiával. - morogta, majd intett, ezért követtem.

- Azt, azért megnézném, ahogy újra behúzol neki.

- A rektorok is. - mondta. - Állj, maradj ott. - tartotta fel a mutató ujját. - Oké tiszta. Gyere, szedd a csülköd, mert ha észre vesznek annyi mind a kettőnknek.

- Nyugi, itt vagyok. - lépkedtem mögötte.

- Oké, küldetés teljesítve. Ott van a cimbid. Szabad utat kapsz. - intett előre, ahol valóban ott volt Carlos és épp felénk sétált.

- Pff, nem. Még sem akarok vele beszélni. - próbáltam kihátrálni.

- De akarsz csak.nem tudsz róla. Hidd el most sokkal jobban szükséged van egy barátra, mint rám vagy Lewadottra, szóval fejet fel, mosolyt elő és légy őszinte vele. Megérdemli, nem?

- De. - dünnyögtem.

- Köszi Taylor. - mondtam, mielőtt elment volna.

- Nincs mit. - paskolta meg a karom, majd elment. Sóhajtva néztem Carlosra, aki egyre közelebb volt. Erőt véve magamon én is elindultam felé és esküszöm ideges voltam.

- Pajti. - kezdte.

- Beszélnünk kell. - vágtam a szavába komolyan, mire kikerekedtek a szemei.

- Úristen, mit csináltál? Vagy mit csináltam? - kérdezte drámaian.

- Semmit, csak azt hiszem el kell mondanom valamit. - mondtam.

- Akkor menjünk. - bólintott. Perceken belül egy csendesebb helyre értünk és kíváncsian nézett rám.

- Oké, most mát kezdesz megijeszteni. Mi történt Lando? - kérdezte aggodalommal a hangjában.

- Az utóbbi időben nagyon úgy érzem, hogy elvesztem a legjobb barátom és hogy nem tudok, ezért semmit sem tenni. Mármint úgy értem, hogy olyan mintha már nem is tudom mihez hasonlítani, de minden olyan más és csak félek, hogy elveszítelek, mint legjobb barátom és tudom, hogy nagyon hülyén hangzik, de ja ez van. - hadartam el neki.

- De hát ez nincs így. Mindig itt vagyok Lando. Te vagy a legjobb barátom és nem más. Ez így van és így is marad, még ha most másik csapatnál is vagyunk. Nem tudsz levakarni engem. - mondta, mire csak még rosszabbul éreztem magam, ha lehet.

- Bármennyire gyerekes is, de hiányzol Carlos. Semmi sem olyan a garázsban mióta nem vagy ott és ma én nem is tudom, de ma csak még jobban hiányoznak a versenyek, ahol te is ott voltál a csapatban és tudom, hogy ez még csak a második lesz neked a Ferrarival, de kicseszettül szar. - szöktek könnyek újra a szemembe. - Nem vagyok dühös rád, mielőtt ez eszedbe jutna, csak kell egy kis idő, hogy megszokjam.

- Lando nélküled sem ugyan olyan semmi. Nagyon furcsa új csapatban lenni, ahol senkit sem ismerek. Lehet, hogy a közösségi médiában jók elvagyunk Charlesszal, de ő nem te vagy. Ő nem a legjobb barátom.

- Fujj, de gyűlölöm még mindig ezt a napot. - nevettem el magam erőltetetten, miközben letöröltem egy kiszakadt könnycseppet.

- Gyere ide. - ölelt magához, mire nem haboztam vissza ölelni még ha másodpercekkel később el is engedtem az engem tovább ölelő spanyolt.

- Még mindig passzív vagy az ölelésekkel szemben.

- Na! Ez nem igaz. Hagytam, hogy megölelj. - mondtam, mire csak megingatta a fejét.

- Bármikor számíthatsz rám Lando.

- Te is rám Carlito, csak sok volt ez a nap és szükségem van, volt a legjobb pajtimra.

- Megértem. - bólintott. - De láttam rendesen begyújtották a segged alatt a rakétát szóval fogunk mi még idén téged az első vagy második sorban látni.

- Remélem.

- Na egy kicsit lelkesebben. - lökte meg a karom, mire elmosolyodtam.

- Köszi Carlos. - néztem rá hálásan.

- Bármikor Lando. - bólintott.

- Van még dolgod?

- Nincs, miért?

- Vissza megyünk együtt a hotelbe? - kérdeztem.

- Végeztetek minden megbeszéléssel? - kérdezte.

- Igen. - bólintottam elhúzva a számat. Még az előtt volt a megbeszélés, mielőtt Taylorral beszéltem volna, de már akkor nem sok kellet, hogy ott mindenki előtt kiakadjak.

- Csak, ha én vezethetek. - tartotta fel a mutató ujját.

- Most az egyszer. - utánoztam le őt.

- Most az egyszer plusz még egy pár száz alkalommal. - nevetett, amivel engem is arra késztetett.

- Majd meglátjuk. - csóváltam meg a fejem.

- Na jó, menj szedd össze a cókmókod, én is össze szedem és a kapukanál találkozunk. - mondta.

- 2 perc és ott vagyok. - mondtam, majd mind a ketten elindultunk vissza a garázsok felé.

- Norris! Hol a pokolban voltál? - jelent meg előttem Andreas, mire összerezzentem.

- Taylorral beszéltem.

- Igen? És ő most hol van? - vonta fel a szemöldökét.

- Itt vagyok, csak lemaradtam. - jelent meg mellettem. Hogy a francba csinálja ezt?

- Aha. - nézett ránk összeszűkített szemekkel. - Jó, menjetek. De rád és rád is Lewadott rettentően dühös. - mutatott Taylorra és rám felváltva Andreas, mire csak elhúztam a szám.

- Majd beszélek vele, de Landonak most csak rosszabb lett volna, ha Lewadott faggatja. - védte meg megint a seggemet Taylor. Ez a csaj egy angyal. Ha nincs már rég ki lennék belezve.

- Jó, oké elnézem, de legközelebb már illendő lenne elmenned hozzá és elmondani, hogy nem érsz rá vagy valami. - mondta, mire csak hevesen bólogatni kezdtem.

- Így lesz. - biztosítottam őt.

- Na jó, menjetek. - intett.

- Egy angyal vagy. Megmentetted a hátsóm. - mondtam Taylornak. Válaszként csak megrántotta a vállát és elmosolyodott.

- Csak egy kis apróság.

§§§