𝐓𝐡𝐞 𝐜𝐮𝐫𝐞 𝐟𝐨𝐫 𝐦𝐞 𝐢𝐬 𝐘𝐨𝐮 /𝐋𝐚𝐧𝐝𝐨 𝐍𝐨𝐫𝐫𝐢𝐬/

𝐓 𝐑 𝐄 𝐈 𝐍 𝐓 𝐀 𝐘 𝐂 𝐈 𝐍 𝐂 𝐎 - 𝐖𝐞𝐥𝐥 𝐭𝐡𝐢𝐬 𝐢𝐬...

𝐋𝐀𝐍𝐃𝐎 𝐍𝐎𝐑𝐑𝐈𝐒

𝐉𝐮́𝐧𝐢𝐮𝐬 3. 𝐁𝐚𝐤𝐮

Remegő térdel és kezekkel álltam Taylor irodája előtt és nem mertem bekopogni. Tudom, hogy gyáva dolog, de akkor sem vitt rá lélek, hogy kettőt kopogjak az ajtón, majd belépjek a vörös hajú lányhoz.

Néhány perc elteltével egy nagy levegőt véve, remegő kezekkel kopogtattam az ajtón, majd egy 'gyere' után be is léptem.

- Szia. - mosolyogtam rá, miután levettem a maszkom.

- Szia. - pillantott rám, majd vissza a laptopra. Huhhhhh.

- Hogy vagy? - kérdeztem bátortalanul.

- Jól, csak egy kicsit fáradt vagyok. - mondta. Az asztalától felállva, a kezében egy füzettel indult felém. Fehér farmert és egy McLarenes pulcsit viselt. Csinos volt, mint mindig. - Te hogy vagy?

- Jól....jól. - bólintottam egy kis szünettel a két szó között. Taylor felhúzott szemöldökkel nézett rám és látszott rajta, hogy nem hisz nekem.

- Biztos vagy benne?

- Nem. - nevettem fel kínosan. - Nem aludtam jól az elmúlt két napban.

- Miért? - kérdezte, bár szerintem tudta rá a választ.

- Mert járt az agyam. Nem tudtam nem gondolkodni. - döntöttem hátra a fejem egy pillanatra. - Azt hiszem beszélnünk kell, kéne. - mondtam halkan, felvéve vele a szemkontaktust.

- Mármint? - zavarodott össze.

- Szerintem beszélnünk kéne arról, amit kedden mondtam, mert nem gondoltam komolyan csak úgy kicsúszott és nem volt iga...

- Lando. - vágott a szavamba, mire elhallgattam. - Nem hiszem, hogy lenne mit beszélnünk arról. Teljesen tisztává tetted, hogy el akarod felejteni és én ezt megértettem és egyet is értek vele. Nincs miről beszélnünk. - mondta hidegen.

- Hülyeség. - forgattam meg a szemem.

- Már miért lenne az?

- Mert nem gondoltam komolyan Taylor.

- Akkor miért mondtad azt?

- Mert akkor az tűnt a legjobbnak. - túrtam a hajamba.

- Ezzel nem tudok mit kezdeni Lando. Így lesz a legjobb. Köztünk nem lehet semmi. - ingatta meg a fejét lassan, mire csak felhorkantottam.

- És miért nem? - kérdeztem ingerülten.

- Mert tiltja a szerződés, amit a csapattal kötöttem, egy. Kettő, ha lenne is nem lenne hosszú távú, mert nem dolgozhatnánk együtt és szerintem csak azért, mert van köztünk egy kis szikra nem kéne az eddigi munkánkat eldobnunk. - válaszolta diplomatikusan.

- Ki mondta, hogy csak egy kis szikra van köztünk? Taylor nem vagyok hülye. Láttam és éreztem is, hogy hogy reagáltál az érintésemre és te is tudod és láttad, hogy én hogy reagáltam rád, szóval biztos talpakon állíthatom, hogy nem csak egy kis szikráról van szó. - vágtam rá egyre idegesebben.

- Akkor sem lehet Lando.

- Akkor miért vagyunk itt? Mert hogy az sem lesz jó, ha nekem veled kell dolgoznom úgy, hogy nem vagy közömbös nekem. - pattantam fel.

- Ezzel nem fogsz semmit sem megoldani. - mondta higgadtan és, ami a kezében volt azt letette maga mellé, majd összekulcsolta az ujjait.

- Mert nem is akarod, hogy megoldjuk! - kiáltottam fel már szinte hihetetlenkedve.

- Mert ezen nincs mit megoldani! - akadt ki ő is.

- Miért ne elenne?

- Mert nem lehet.

- Van más kifogásod is vagy csak ezt tudod mondani? - kérdeztem gúnyosan.

- Lando! Nincs és kész.

- Akkor minek vagyok itt? Mert hogy nem jó kedvemből az biztos. - néztem rá felhúzott szemöldökkel.

- Én sem jó kedvemből vagyok itt! - vágta hozzám dühösen.

- Ez esteben kibaszottul semmi értelme nem volt vissza jönnöd. - mondtam lenézően. A maszkomat felvéve az asztalról gyűrtem a kezembe, majd mérgesen bevágtam magam mögött az ajtót.

Meg sem próbálta megbeszélni és még csak végig sem hallgatott. És ez fájt. Még, ha nem is szerettem őt, mert tényleg nem voltam még ott, de gyengéd érzelmek fűztek már hozzá és ez határozottan fájt.

Idegesen vettem magamra a maszkomat, majd a szememet megdörzsölve igyekeztem a pihenőmbe, mert most egyedül akartam lenni egy kicsit, hogy lenyugodjak.

§§§

Me: Ráérsz?

Küldtem este egy üzenetet Carlosnak, mikor már végeztünk minden kötelező feladattal és vissza jöhettünk a hotelbe.

Carlito🌶👨‍🦽: Attól függ, ha játszatni szeretnél ahhoz most nincs kedvem, mert fáradt vagyok

Jött perceken belül a válasz. Sóhajtva hunytam le a szemem, majd a fejemet megrázva írtam vissza neki.

Me: Ha fáradt vagy nem lényeges, majd ütközünk máskor

Carlito🌶👨‍🦽: Lando...

Me: Igen?

Carlito🌶👨‍🦽: 1165-ös szoba, igaz?

Me: Igen, miért?

Kérdeztem, de erre már nem írt vissza. Kedvtelenül dobtam el a telefonom, majd a falnak támaszkodva vettem mély levegőket, hogy lenyugtassam magam. Pillanatokkal később kopogtak az ajtón, ezért az felé vettem az irányt és bár tudtam, hogy ki jön még is kinéztem a kis kukucskálón.

- Mondtam, hogy ha fáradt vagy akkor ráér. - nyitottam ki az ajtót egy kis hezitálás után.

- Tudom, de ismerlek már Lando és a lemaradtak a szokásos emojik és a beszólásod a válaszomra, hogy egy játékhoz soha nem fáradt egy ember. - forgatta meg a szemét, majd ledobta magát a kanapéra. -  Szóval mi történt? Kit kell elásni? - kérdezte.

- Összevesztünk Taylorral. - sóhajtottam.

- Mi? De nem úgy volt, hogy megbeszélitek?

- De úgy volt és meg is próbáltam, de ki offolt kapásból úgy, hogy végig sem hallgatott és ezen felkaptam a vizet, majd ő is. A végén meg kilyukadtunk ott, hogy hozzá vágtam, hogy semmi értelme nem volt, hogy vissza jött így, mert azzal semmit sem segít, hogy látom őt, de még csak esélyt sem ad vagy végig sem hallgatott és utána fogtam a cuccom és ott hagytam őt. - foglaltam össze neki.

- Szóval nem a tervek szerint alakultak a dolgok. - bólogatott. - Most mihez fogsz kezdeni?

- Honnan tudjam? - kérdeztem ingerülten. - Elmegyek aludni. - morogtam.

- Lando. - nézett rám csúnyán.

- Ne kezd el Carlos, mert semmi kedvem most végig hallgatni, hogy ez az én hibám és hogy megint elbasztam és ne meneküljek. - forgattam meg a szemem.

- Igazából ha úgy nézzük végig hallgathatott volna Taylor. - mondta.

- De nem tette. - mondtam sértetten.

- Figyelj legyen az, hogy...

§§§