𝐓𝐀𝐘𝐋𝐎𝐑 𝐇𝐀𝐋𝐋
𝐉𝐮́𝐧𝐢𝐮𝐬 30. 𝐖𝐚𝐥𝐞𝐬
- Hall család. - biccentett felénk Andy orvosa. Tegnap kapta meg Andy a második kezelést és ma kellett vissza jönnünk a vizsgálatok miatt.
- Dr. Lindsey. - állt fel apu másodpercek alatt. - Kérem mondja, hogy jó híreket hoz.
- Mr. Hall. - sóhajtotta, mire összeugrott a gyomrom. - Nézze egyenlőre még nagyon korai bármit is mondanunk. Csak két terápiás kezelésen van túl Andy, de az eredményei egyenlőre még nem mutatnak javulást, sőt. A fehérvérsejt száma nagyobb. Az akut limfoblasztos leukémia gyerekek körében a leggyakoribb rák fajta és mivel ez már a génekben is jelen volt sajnos csak erősíti. De ugyan akkor tudjuk jól, hogy Andy legalább olyan erős lesz, mint az anyukája volt. - mondta egy biztató mosollyal.
- Pontosan mennyire rossz a helyzet? - köszörültem meg a torkom.
- Annyira nem rossz, hogy ne tudja leküzdeni.
- Milyen opciók vannak? - kérdezte apu.
- Mármint? Mire gondol pontosan?
- Szerv átültetés vagy esetleg vér transzplantáció?
- A szerv transzplantációs listára még nem tettük fel Andyt, mert kell a bele egyezésük, de az egy opció. Vért adni meg adhatnak neki, ha ugyan az a vércsoportjuk és minden rendben van a vérképükkel. Egyenlőre többet most nem tudunk tenni.
- De ha jó a vérünk akkor adhatunk neki szervet, nem? - kérdeztem.
- Akár ez is lehetséges. - bólintott. - Amiben viszont biztosak vagyunk, hogy bent kell maradnia. Nem tudjuk, hogy mennyi időre, de heti három kemora emeltük a számot, mert ez a kétszer heti egy szinte semmit sem segített és még az elején el akarjuk kapni, hogy ne legyen következménye, ezért emeljük már most háromra ezt a számot. - magyarázta. A szemeimet lehunyva egy pillanatra vettem egy nagy levegőt, majd a torkomat megköszörülve szólaltam meg.
- Andy tudja már, hogy mi lesz most az elkövetkezendőkben?
- Igen, ragaszkodott hozzá, hogy elmondjam neki.
- Értem. - biccentettem. - Mindjárt jövök. - motyogtam, majd a táskámat magamhoz véve indultam ki a friss levegőre. A benti levegő fojtogató volt és tényleg minden egyes porcikámmal azt kívántam, hogy bárcsak álmodnék és ez ne lenne valós.
Kissé remegő kezekkel vettem ki a zsebemből a telefont és már szinte robot mozdulatokkal kezdtem hívni Landot.
- Holaaaa. - szólt bele vidáman.
- Szia. - húzódott egy halvány mosolyra az arcom, ahogy meghallottam a hangját.
- Mi újság? Megkaptátok már az eredményeket?
- Zavarok? - kerültem ki a kérdését.
- Nem, mesélj mi volt.
- Meg kaptuk az eredményeket. - sóhajtottam. - Bent kell maradjon és több kemója lesz.
- Ohh baszki. - káromkodta el magát.
- Valószínű már most nem jöhet haza vagy ha igen akkor csak a cuccait összeszedni. - túrtam a hajamba.
- Maradhat bent valaki vele?
- Nem tudom, ezt az előbb mondta a doki, én meg most kijöttem a kórházból, mert kellett egy kis friss levegő.
- Vasárnap este megyünk haza, szóval hétfő reggel, majd be tudok menni, ha nektek az úgy jó. - mondta egy pillanatnyi csend után.
- Lando ne ezen gondolkozz. Több, mint egy hónapja nem láttad a családod menj el hozzájuk. - ráztam meg a fejem.
- Nem, beszélek anyuval, hogy pár nappal később megyek haza és eljövök hozzátok, ez nem vita tárgya és az én döntésem Tay. - mondta határozottan.
- Lando. - sóhajtottam.
- Nincs Lando Taylor. Ez lesz és kész! És most inkább azt mond, hogy veled mi a helyzet.
- Hihetetlen önfejű vagy. - nevettem el magam.
- Na komolyan, hogy vagy?
- Tűrhetően. Jobb, hogy hallottam a hangod. - mondtam halkan.
- Ennek örülök, mert rá érek, szóval hallgathatod még egy ideig a csodás hangom. - mondta és biztos voltam benne, hogy vigyorog.
- Akkor mesélj, milyen volt a napod idáig? - dőltem a kórház falának.
- Nem volt valami sűrű most. Beszéltem anyuékkal, edzettem Jonnal és lustálkodtam, aztán most veled beszélek. Pihi nap van ma még, de a holnapot már kezdhetjük interjúkkal. Képzeld az FIAs interjún Bottas mellé osztottak be.
- És az jó vagy rossz?
- Jó, bírom Bottast csak néha furcsa, mert csöndes, de alapból okés.
- Akkor jó. - motyogtam és közben egy ásítást nyomtam el.
- Fáradt vagy? - jött egyből a kérdés a telefon másik végéről.
- Egy kicsit.
- Aha, mennyit aludtál? 2-3 órát?
- Négyet. - mondtam, mire elnevette magát.
- Te nő, kikészítesz. -morogta. - És miért nem aludtál?
- Mert nem tudtam. A mai napon kattogtam.
- Vagy nem volt kit ölelgetni. - mondta.
- Mi van ma veled? - kérdeztem szórakozottan, mert idáig nem nagyon mondott semmi ilyesmit ma meg szinte folynak belőle ezek a megszólalások.
- Semmi.
- Ahhhaaa. - mondtam, de nem hittem neki.
- Mielőtt elfelejtem biztosan nem jössz ki erre hétvégére?
- Nem hiszem.
- Még a futamra sem? - kérdezte kissé csalódottan.
- Nem tudom Lando, szerintem nem, de még meglátjuk, oké?
- Jó. - motyogta. - De, ha nem jössz azt is megértem, viszont akkor ara számíts, hogy Silvertonba megyünk együtt és ha lehet akkor visszük Andyt és apudat is.
- Komolyan nem hiszelk el téged. - nevettem, holott belül szinte elolvadtam ettől. - Beszélek velük erről és majd kiderül meg, majd meglátjuk, hogy hogy lesz Andy.
- De te fixen jössz. Ha akarsz, ha nem. Ha kell beraklak a kocsiba, amíg alszol és úgy jössz, de jössz.
- Ezt úgy hívják, hogy ember rablás.
- Na! Ne túlozz. Akkor a csomagtartóba raknálak.
- Ja, bocs. - nevettem.
- Chhh, ezt nem tudni. Meg amúgy is, emlékezz arra, amit Barcelonában mondtál.
- Mit mondtam? - ráncoltam a homlokom és közben azon járt az eszem, hogy mi volt akkor.
- Hogy jössz velem, ha McLarennel megyek és Silverstoneba azzal megyek majd.
- Hogy emlékszel ilyenekre? - kérdeztem elképedve.
- Nem tudom, csak meg maradt. - mondta szórakozottan.
- Hihetetlen. - motyogtam.
- Ezt egy igennek veszem. - csicseregte, mire megint elnevettem magam.
- Bolond vagy.
- De legalább nevetsz, szóval ez esetben ez nem számít. - erre a mondatra nagyot dobbant a szívem és szélesen elmosolyodtam.
§§§
KAMU SEDANG MEMBACA
𝐓𝐡𝐞 𝐜𝐮𝐫𝐞 𝐟𝐨𝐫 𝐦𝐞 𝐢𝐬 𝐘𝐨𝐮 /𝐋𝐚𝐧𝐝𝐨 𝐍𝐨𝐫𝐫𝐢𝐬/
Fiksi Penggemar"- Én sem jó kedvemből vagyok itt! - vágta hozzám dühösen. - Ez esteben kibaszottul semmi értelme nem volt vissza jönnöd. - mondtam lenézően. " "- Álljunk meg egy pillantra. Most akkor ki vagy te pontosan? - kérdeztem teljesen összezavarodva és a t...