A halott Cullen [CC. FF.] ✔️

Prológus

Kedves, Idetévedő!
Ha tetszik ez a történet, lessd meg a Gyűlölve szeretni c. történetet is. :)
Jó olvasást!

HAGYJATOK MAGATOK UTÁN NYOMOKAT❤️
Kommenteljetek, ha tetszik csillagozzátok💕

𝓩𝓮𝓷𝓮: 𝓚𝓪𝓽𝔂 𝓟𝓪𝓻𝓻𝔂 - 𝓣𝓱𝓮 𝓸𝓷𝓮 𝓽𝓱𝓪𝓽 𝓰𝓸𝓽 𝓪𝔀𝓪𝔂

Az égető napsugarak úgy sütötték a lilába öltözött rétet, mintha csak tudnák, hogy a lány, aki a virágok között napozik a világ leggonoszabb teremtményének van nyílván tartva, s így akarnák elpusztítani, megszabadulva tőle, akinek a létezéséről egyetlen klán tudott. A lánytól, akitől mindenki rettegett. Legyen szó bármelyik klánról, vagy vámpírról, ez a lány mindenkit megfélemlített hatalmas erejével, amit halála bekövetkeztékor szerzett. Vámpírok százait tett el láb alól, s nem egy vámpír könyörgött a kegyes halálért.

A lány gondolatai ide-oda cikáztak a friss, balzsamosan simogató levegő ölelésében. Közben pedig csodálkozott a tűző nap látványán, ugyanis tudta, hogy ezen a olykor barátságos, olykor pedig kísértetiesen magányos helyen szinte sosem süt a Nap. Mikor betette a lábát a városban, melyben egy csoda volt születőben, ködre, hatalmas égi háborúkra, házakat megrengető dörgésekre, s szürkébbnél szürkébb felhőkre számított. Viszont az élet mindig is szeretett vele tréfálkozva játszadozni. Elvétve a tréfából gúny lett, s  meg kellett tanulnia, hogy az élet már csak ilyen, nem szereti őt, ahogyan egykori családja sem, akik hamar túllendültek szívszaggató halálán. Így hát a forksi időjárásban is csalódnia kellett. Borús idő helyett, a nyár végi huncut szellővel, s a Nap melegével kellett szembesülnie.

A hófehér bőrén érezte a durván égető Nap hatásait, nem érzett fájdalmat, bár átvillant az agyán, hogy majdnem száz év elteltével végre fájdalmat érzett, ám ez csupán egy szeszélyes délibáb volt. Sosem érezhet többet emberi fájdalmat. Lelke, s fájdalom érzete azon az éjszakán 1919 április 6-án elkúszott, mint Lucifer kígyóba öltözve az Édenből.

A többiekkel ellentétben a gyémántos csillogás nála nem számított gondnak, különös módon nem kapta meg a vámpírok őrjítően idegesítő tulajdonságát: a ragyogást. Kedvére járhatott-kelhetet az emberek között fényes nappal, a legtűzőbb napsütésben is, meglesve a legtöbb ember tulajdonságait. Egyedül vörösen izzó tekintetével kellett mit kezdenie. Hiszen nem meglepő módon az emberek megnézték, ha a két vérvörös (valamikor mézesen aranyló) szeme rávillantak valakire.

Szerette megfigyelni az emberek fura szokásait. A szerelmes párokat, akik egymásba habarodva figyelmen kívűl hagyták a többi embert. A hajléktalanokat, akik egy jobb élet reményében minden nap, reggel egy táblával a kezükben kiülnek a városok legforgalmasabb helyeire, hátha valaki megsegíti őket. Száz év alatt nagyot fordult a világ. Az emberek mostanra elmennek az ájultam fekvő, ittas állapotban lévő emberek mellett, kiröhögik a náluk szegényebb egyéneket. Nem szerette az emberek ily gyalázatos tulajdonságait, ennek ellenére fontosnak tartotta az ember életeket.