A halott Cullen [CC. FF.] ✔️

XIII.

𝓩𝓮𝓷𝓮: 𝓐𝓭𝓪𝓶 𝓛𝓮𝓿𝓲𝓷𝓮 & 𝓡. 𝓒𝓲𝓽𝔂 - 𝓛𝓸𝓬𝓴𝓮𝓭 𝓪𝔀𝓪𝔂

❗️MEGRÁZÓ RÉSZ, KÉRLEK NE OLVASD MARA HOSSZÚ MONOLÓGJÁT, HA NEM ÁLLSZ KÉSZEN TRAGIKUS ESEMÉNYEK SOROZATÁRA❗️

Gyűlölte magát. Gyűlölte azt a fajta gyerekes viselkedést, amit az évek kihoztak belőle. Még babája sem rendezett ilyen hisztit, mikor nem tetszett neki az étel, amit kapott, gyakorlatilag egy óvodás viselkedik így, mikor ellopják a játékát. Jóllehet tőle a normális életet csenték el, de ezt a fajta stílust nem engedhette meg magának. Képtelen volt felfogni, ezekben a napokban mi a fene ütött belé. Hisztizett, mint egy tini, akinél hamarosan bekövetkeznek a piros betűs napok, nyavalygott minden hülyeségen, mindezek mellett úgy beszélt, mintha nem lenne természetes, hogy volt családja nélküle folytatta életét, pedig mindig is tudta, ez természetes, csak hát azért mégis borzasztóan fájt szívének.

Fejét a hideg márványlapon pihentette, próbált nem arra gondolni milyen szép is lenne, ha fejecskéjét jó néhányszor teljes erőbedobással a kemény márványba ütné. Ám ezzel még várnia kellett, ha nem akart Cullenékkel kiszúrni. Legerősebbként illene majd a csatában egy-két elejében teli vámpírral elbánnia, feltéve, ha Jane addig nem öli meg, mert Marának volt egy titka, amit soha senkivel nem osztott meg. Ha megosztotta volna társával biztosan nem engedi, hogy idejöjjön, inkább bezárja egy föld alatti járatba, ahonnan nincs kiút még Marának sem.

Tudta, ha csatára kerül sor, akkor abba vagy belehal, vagy úgy megsérül, hogy képtelen lesz bármit is kezdeni akár egy tapasztalatlanabb vámpírral is. Jane biztosan tesz majd róla, hogy Mara ne képzelje magát a legerősebbnek.

Miközben ezekkel a gondolatokkal szinte elaludt, megfogadta, bezárja száját, messzire eldobja annak kulcsát és csak a legfontosabb helyzetekben szólal meg. Elege lett. Azt hitte, könnyedén tudja majd bántani Edwardot és Carlisle-t, azzal, hogy felhozza, két év után felejtődött, de nem így lett. Egy nap telt el, s lelkiismeret-furdalása rohamosan növekedett. Gyomra megszámlálhatatlan mennyiségben bukfencezett, valahányszor meglátta a két vámpír arcát, minden egyes durvábbnak hitt elszólásnál bocsánatot akart kérni, utána beragasztania száját. Feladta. A múlttal kapcsolatos gondolatait az agya elrejtett zugába száműzte.

Ezzel az attitűddel Cullenék nem fognak benne megbízni, káoszba fordulna át minden lecke, taktika. És ezt nem engedheti meg magának, ha az a célja, hogy mindenki élve ússza meg a rohamosan közeledő harcot.

Tanítja a vámpírokat, kitervel egy jó haditervet a Volturival szemben, harcol volt klánja ellen, megmenti a kislányt és Cullenékat, gyorsan elbúcsúzik tőlük – már ha nem hal meg – , aztán megy a dolgára. Ez volt az ütemterve amit precízen kívánt követni, ide talán befészkeli magát egy-egy bravúros mentés, amivel megakadályozza, Caius valamit elkotyogjon, de ennyi. Vissza fog térni a jól megszokott kerékvágásba, leszámítva azt, hogy valószínűleg a Volturi vagy vadászni fog rá, vagy a klán olyan mértékű károkat fog szenvedni, hogy megszűnik.