A halott Cullen [CC. FF.] ✔️

VI.

𝓩𝓮𝓷𝓮: 2𝔀𝓮𝓲 - 𝓢𝓾𝓻𝓿𝓲𝓿𝓸𝓻

Fagyos napok köszöntöttek Forksra november tájékán. Pontosan ugyanígy vált fagyossá  mindig boldog Cullenék hangulata is. Minden erejükkel szövetségesek után kutattak. Sokan azonnal igent mondtak hívásukra, ám nem sejthették, hogy ez csakis Marának köszönhető, aki előbb talált meg minden szövetségest, ezért kötöttek szövetséget az Olimpiai klánnal.

Mara a La Push tengerpartján szemlélte az alig látható óceánt, mely a távolban összeért a szürke felhőkkel. Egy pokrócba takarózva ült, s a tűz mellett melegedett. Beleszagolt a levegőbe, de azonnal megbánta. A levegő erőszakosan marta a torkát, száraz volt, s hideg, amitől Marának grimaszba fordult arca, így inkább nem vett több levegőt.

A köd beborította az egész tengerpartot. A homokot is szürkébe öltöztette. Sűrű, jellegtelen hamuszürkesége a lányt saját életére emlékeztette, hiszen bár erős volt, mégis jellegtelennek érezte magát egy olyan világban, ahol senki sem szereti, úgy ahogyan ő akarja. Ám az sem segített volna, ha valaki bevallja érzelmeit neki. Az ő pokolbeli lelke csakis egy vámpírért volt oda, ő pedig már boldogan él a másik családjával.

Holtak némaságára emlékeztető csend ült La Push partjaira. A víz némán csapkodott ide-oda a sziklákon, de oly halkan, hogy Mara fülei sem hallották, csak ha arra koncentrált. Egy bálna éppen akkor jött fel levegővételért, így Mara életében először csodálhatta meg kedvenc állatát.

A szürkeség mindent beborított. A háta mögötti házakból csak a körvonalakat tudta kiszűrni, melyeket halványan megvilágítottak az indiánok lakásaiból kiszűröd fények.

Mara Sam és barátnője lakásában lakott, míg társa kihagyta ezt az életéből, inkább elment Port Angelesbe egy hotelbe. Mara szerint azonban nem az alakváltók közelsége miatt ment el La Pushról. Ő inkább azt gondolta, hogy társa még mindig kerülni akarja őt. Mikor ez a gondolat újra szemei elé kúszott Mara rettentő dühös lett magára, hiszen volt olyan sejtése, hogy Caius a repülős incidenst még mindig nem heverte ki.

Hallotta, ahogyan társa közelít felé. Legszívesebben elfutott volna, vagy legalább lesüllyedt volna a pokolba, onnan, ahonnan visszajött. Helyette azonban megfordult a dűnéken lesétáló társához, majd rámosolygott. Érezte, ahogyan a bűntudat elönti az egész testét, de próbálta nem kimutatni ezen érzelmeit.

– Szia! – köszönt Mara rekedtes hangon. Társa ránézett, majd biccentett. Köszönni nem köszönt. Pár napja már nem is beszéltek csak a babáról, aki már nem is annyira baba volt, sokkal inkább hasonlított egy ötéves kislányra. Caius leült Marával szembe a tűz elé, majd azt kezdte nézni. Nem tudott Marára nézni. A lány közelebb akarta mászni a fiúhoz, de meggondolta magát, mikor a fiú rákapta kegyetlen tekintetét, ami azt sugallta, hogy nem alkalmas most az idő, így a két vámpír egyszerre nézte a tüzet, mely egyre nagyobb lángokkal törtetett az ég felé.