A halott Cullen [CC. FF.] ✔️

XVI/1.

𝓩𝓮𝓷𝓮: 𝓔𝓿𝓪𝓷𝓮𝓼𝓬𝓮𝓷𝓬𝓮 - 𝓑𝓻𝓲𝓷𝓰 𝓶𝓮 𝓽𝓸 𝓵𝓲𝓯𝓮

Hat nap. Ennyi idő telt el azóta, hogy Mara majdnem elvesztette társát. Ennyi ideje nem szólalt meg és mozogni is alig-alig mozgott. Pislogás nélkül nézte a vendégszoba élénk kék falait, miközben felhúzott lábait két kezével összekulcsolta. Néha ledőlt az ágyra, átöltözött, lefürdött vagy hagyta, társa megpróbáljon örömet okozni neki, de semmi sem használt, fejében ugyanazok a képkockák pörögtek le a napok sűrűjében.

A kiváltó fél, Vlagyimir is bekéredzkedett hozzá, elmotyogott egy bocsánatot, majd hozzáfűzte, Caius annyira nem is suttyó, de a lány erre is képtelenné vált felelni vagy akármilyen életteli gesztust tenni kezeivel, arcával.

Képtelen volt élve élni.

Leah mindent bevetett, hogy életet leheljen barátnőjébe, de ő sem jutott át Mara traumáján, holott a legviccesebb történetekkel árasztotta el, ami általában be szokott válni, könyörgött neki, szólaljon meg, de Mara nem tudott, egy gátba ütközött, mikor a száját szólásra nyitotta volna, pedig semmi kedve sem volt ahhoz, hogy többiek ilyennek lássák. Sebezhetőnek. Ez volt az egyik oka, amiért nem mozdult ki a szobából, ült, várta, a leghosszabb sokkja eltűnjön és végre teljes erőbedobással oktathassa a vámpírokat, alakváltókat.

Leah és Caius is bent tartózkodott nála a mai borús délutánon. November tizenegyedikét mutatott a naptár, s ennek megfelelően, a napok előrehaladtával folyamatosan csökkent a kinti hőmérséklet. A távoli hegyek csúcsain a köd eloszlott, láttatni engedte a szürkeséget, s a fehér ormokat, amik esténként tökéletes kontrasztban álltak az ég korom feketeségével.

Hűvös szelek jártak, az időjárás zordabb lett, estefelé elolvadó hópelyhek is gazdagították a táj festői szépségét. Marában azonban ennél zordabb idő dúlt, ott alaszkai hóviharok vívtak csatát, megfagyasztva nyelvét és torkát, eltakarva előle a fényt, megfosztva őt a szabadság érzésétől.

Rab volt a saját fejében, lidérces gondolatai pedig őrködtek, hogy még ki se szabadulhasson. S akik ezt megtörhették volna, még csak be sem néztek hozzá, hogy érdeklődjenek hogylétéről, mintha megint el lett volna felejtve.

Egy halovány fény felcsillan, netán azért nem jöttek fel hozzá, mert félők, hogy jobban ártanának, mint használnának. Bár ez a feltételezésük nem állta meg a helyét. A lányon világosan látszott, hogy neki a volt családjára van szüksége, mielőtt belebolondul a némaságba.

– Ez nagyon nem tetszik – mondta Leah, közben Mara nyakát szorosan átölelte. – Ilyen hosszú ideig nem volt még ilyen.

– Ne is mondd – csóválta fejét a fiú. – Ha megfektetem, akkor utána jobb szokott lenni, legalább igennel vagy nemmel válaszol, ha kérdezik, de most... még egy hangot sem adott ki magából, mikor elélvezett, pedig saját maga akarta...