A halott Cullen [CC. FF.] ✔️

VIII.

𝓩𝓮𝓷𝓮: 𝓣𝓸𝓶 𝓞𝓭𝓮𝓵𝓵 - 𝓐𝓷𝓸𝓽𝓱𝓮𝓻 𝓵𝓸𝓿𝓮

Mara szemei önkéntelenül is Carlisle szemeibe merültek, s bármennyire is feszélyezte, nem tudott azoktól a szemektől eltávolodni, melyekben a búzamezőkre meghazudtoló élénk íriszek csillogtak.

A némaság ordított a szürkeség homályában. Senki sem mozdult. A szövetségesek feszült figyelemmel várták a találkozás kimenetelét, míg Carlisle és Edward a fájdalomtól sikítani tudó Marát figyelték.

A tejfehér fehérség, mely az erdőre ereszkedett Mara gondolkodását is megszédítette. Nem tudta mit feleljen, hogyan szóljon hozzájuk, vagy hogyan mozduljon. Lábai továbbra is zsibbadtak, s szívesebben süllyedtek volna le a földbe, hogy aztán magukkal rántsák egész testét, elkerülve a megalázó beszélgetést, amire hamarosan sor kerül.

Mara helyzetén az sem segített, hogy nyakában függeszkedett a Volturi veszedelmet sejtő címeres nyaklánca. Nem vette le. Nem volt szíve hozzá, hiszen sokat köszönhetett annak a klánnak.

Bármennyire is brutálisak voltak őt mindig is tisztelet övezte, s egy rossz szót sem szóltak róla. Kivéve Jane-t persze, akinek nagyon szúrta az oldalát, hogy Mara Volturiba jöttével már nem ő a legerősebb női vámpír. Fokozta Jane gyűlöletét az is, hogy Mara rendszerint kötött ki Jane ikertestvérének, Alecnek ágyában napi feszültséglevezetés gyanánt.

A nyaklánc, mintha Mara vesztét szerette volna; egy széllöket kíséretében elemelkedett mellkasától, hogy megmutatkozzék a két serényen bámuló vámpírnak. Tekintetük egyből az apró ékszerre tévedett. Ha eddig nem vették volna észre, melyik klánhoz tartozik, akkor a gonoszan ellene forduló szél tett róla, hogy Marára ellenségként tekintsenek.

Carlisle csalódottan sóhajtott fel, majd elkapta Maráról tekintetét. A férfi közvetlen közelébe szeretett volna állni, két kezébe fogni makulátlan arcát, és könyörögni neki, nézzen a szemébe. A lány követte Carlisle; az apró gallyakat fürkészte a talajon.

Erősen remélte, talál egy éles tárgyat, amivel kiszúrhatja szemét. Úgy legalább a csalódott tekintetétől megkímélhetné néhai lelkének darabkáit. Az érzések örvényként kavarogtak benne; fájdalom, düh, csalódottság, keserűség mind egyszerre ütötték fel fejüket, s Mara kezdett kételkedni abban, bírni fogja-e dühkitörés, vagy összeroppanás nélkül.

„Égtem volna el abban a fránya tűzben..." szitkozódott, mikor megérezte egykori neveltfia féktelen dühét.

Olaj volt a tűzre, hogy szemei most vérvörösen parázslottak, s nem aranylóan fénylettek. Hátra simította nedves haját, mely a sár és víz egyvelegétől arcára tapadt, majd komótosan az Edward mellett földön heverő vámpírhoz sétált, próbálva nem hasra esni volt családja előtt. Edward előtt megállt, izzó tekintetével akaratlanul is provokálta a fiút.