A csodadoktor

a csodadoktor - 12.rész - Eylül

Nazli, Gülin és Acelya éppen Beliz kisasszony irodája felé tartanak, ugyanis Beliz felhívta őket az irodájába, hogy a töltsék együtt az ebédszünetet.

- „Gyertek lányok, szeretném a segítségeteket kérni." -kezdte Beliz.

- „Mi történt Beliz? Ugye nem történt semmi rossz?" -kérdezte Nazli és együtt kezdték el kipakolni az ebédet.

- „Semmi rossz, sőt! Arra gondoltam ma este tarthatnánk egy ilyen kis mini partit Adil bácsi kórtermében. Lehetnének díszek, viszünk kaját, és ott lennénk mind! Halk zene, tudnánk kicsit beszélgetni és együtt örülni Adil bácsinak! A fiúkra és ránk is ránkférne egy kis nyugalom és kikapcsolódás. Mit szóltok?"

- „Beliz kiasszony, ez fantasztikus ötlet!" - mondta Gülin.

- „Tényleg, az idejét sem tudom, mikor voltunk utoljára mind együtt, pláne úgy, hogy valami jót ünneplünk..." - mondta Nazli, és Beliz óhatatlanul elmosolyodott.

-"Így van." - mondta Beliz.

- „Ne aggódjon, lebeszéljük mindenkivel, és megcsináljuk a díszítést! Csodálatos lesz minden!" - ujjongott Acelya.

- „Biztos vagyok benne. Nekem még van egy kis munkám, de ha végeztem lemegyek és segítek nektek. Este 7 órára legyünk készen, akkor jön vissza Adil a gyógytornáról. Legyen neki meglepetés ez az este."

Ekkor még egyikőjük sem tudta, hogy Adil meglepése eltörpül majd amellett, amik a mai nap folyamán kiderülnek még...

Délelőtt ismét Eylül érkezik meg a kórházba, és amint meglátja Gülint, rámosolyog és felé indul.

- „Szia, nem tudom, emlékszel-e rám, én Dr. Fermant keresem."

- „Üdv! Persze, hogy emlékszem, képzeld, ma egy műtétje sincs, szinte egész nap szabad. A legjobbkor jöttél!" - mondta boldogan Gülin.

- „Eylül! Szia! Örülök, hogy látlak! Fermant keresed, ugye?" - szólt hátulról egy hang.

Ahogy Eylül megfordult, látta, hogy Ali mosolyogva jön felé.

- „Szia, Ali! Igen, és úgy hallom szabad."

- „Felszólok az irodájába, Ali megteszed, hogy felkíséred Eylült Fermanhoz?" - mondta Gülin.

- „Persze, Gülin nem probléma, egyébként is kérdezni szeretnék valamit Eylültől."

- „Valóban? Tőlem? Na jól van, kíváncsi lettem, akkor gyere menjünk. Minden jót neked, Gülin!"

- „Köszönöm, neked is Eylül!"

Eylül elcsodálkozott, mert amíg Alival Ferman irodája felé sétáltak, úgy tűnt, mintha Ali nagyon gondolkozna valamin, és éppen egy képzeletbeli kirakós darabkáit rakná össze. Végül Eylül törte meg a csendet.

- „Ali, te autista vagy, igazam van? Ne haragudj, hogy így direktbe rákérdeztem, de meg fogod érteni, hogy miért tettem..."

- „Igen, az vagyok. De most én kérdezek előbb." - mondta Ali, és megállt a folyosó közepén.

Eylül is megállt, és mintha tudta volna, hogy mi lesz Ali kérdése. Ali nagyon halkan kezdett bele...

- „Te és Ferman, ugye testvérek vagytok?"

- „Igen. Még csak a születésem tényét sem tudja. De várjunk, honnan jöttél rá? Direkt nem mondtam semmit, nem is teljes nevemen mutatkoztam be."

- „Nagyon hasonlítotok egymásra. Az arcberendezésetek, a hajatok és szemetek színe, a mozdulataitok és még a cipőitek is. Hihetetlen...olyan vagy, mint Ferman kicsibe..."

- „Az a hihetetlen, hogy rájöttél..." - mondta Eylül.

- „De egyáltalán nem értem, hogy történt ez az egész??" - nézett tanácstalanul Ali.

- „Menjünk be Fermanhoz, ha őt egyáltalán érdekelni fogja, elmesélem, amit én tudok. Maradj ott velem, és választ kapsz a kérdésedre. Egyébként, azért kérdeztem rá az autizmusodra, mert tudom, hogy az autisták olyan összefüggéseket is meglátnak, amiket mások nem. És rá akartam kérdezni, hogy összeraktad-e a képet, de megelőztél..."

Ahogy megérkeztek Ferman irodájához, megálltak az ajtó előtt. Eylül nagyot nyelt, és ezt mondta:

- „Nagyon félek, Ali..."

- „Ne félj, semmi rossz nem fog történni, higyj nekem." - mondta Ali, majd Eylül bekopogott az ajtón.

- „Gyere!" -hallatszott Ferman kemény, határozott hangja a szobából.

Elsőnek Ali lépett be.

- „Ali, öcskös, valami baj van? Te tényleg kopogtál?" - poénkodott Ferman.

- „Én kopogtam, nem Ali." - lépett elő Ali háta mögül Eylül...