A csodadoktor

a csodadoktor - 13.rész - Ferman és Eylül

- „Én kopogtam, nem Ali." - lépett elő Ali háta mögül Eylül.

- „Ne haragudj, téged nem vettelek észre, ki vagy te? Még nem láttalak itt..."

Ali is és Eylül is bementek és Ali bezárta az ajtót.

- „Ferman, szerintem mindketten üljetek le." - tanácsolta Ali.

- „Rendben, tessék leültem, de mi ez az egész?" - mosolygott Ferman.

- „Az én nevem Eylül Eryigit... Én... én a húgod vagyok..." - mondta remegő hangon Eylül, majd az útlevelét és az aktát Ferman elé tette.

Ferman mosolya abban a pillanatban megfagyott. Úgy érezte, mintha zuhanna... Nem értette, mi történik...

- „T-tessék?" - mondta meghökkenve, majd kezébe vette Eylül útlevelét. Igaza volt, Eylül valóban az ő testvére.

- „A szüleink a születésemkor lemondtak rólam. Tudtommal van egy sérült testvérem, Fatos. A szüleink nem bírták elviselni, ami vele történt, és mivel velem már akkor terhes volt édesanyánk, megszült, de lemondott rólam. Habár egészséges vagyok, nem tudták volna elviselni, ha velem is történik valami. Te ebből semmit nem láthattál, mert ha jól tudom elküldtek téged egy évre külföldre tanulni. Én árvaházban nőttem fel, de most, hogy 20 éves lettem, megkaphattam a saját aktámat, megtudtam az igazságot magamról, és úgy döntöttem, megkereslek. Nem tudom, lehet csak bajt okoztam neked ezzel, de azt remélem, jó kapcsolat lehet közöttünk. Valamint őszinte leszek, rettenetesen kíváncsi voltam rád."

Ferman szeméből patakokban folyt a könny. Rengeteg gondolat kavargott benne. Egyfelől dühös volt a szüleire, hogy még csak a testvére létezéséről sem tudott. De nagyon sokat imádkozott kisgyerekkorában még egy testvérért, és ezért most hálás volt. Valamint nagyon büszke volt, hogy az ő húga egy ennyire bátor, és intelligens felnőtt lett.

Ekkor már mindketten sírtak. De az örömtől. Habár még csak most találkoztak egymással mindkettejüknek olyan érzés volt, mintha a lelkük hazaért volna. Meglett a családjuk kirakósának utolsó darabja is.

- „Megölelhetlek?" - kérdezte félénken Eylül.

- „Drága testvérem..." - kezdett bele a mondatba Ferman, de nem fejezte be, mert már addigra erősen ölelte kishúgát.

- „Ferman, észrevetted mennyire hasonlítotok? - törte meg a pillanatot Ali - csak mert én észrevettem. Az arcotok is hasonlít, és a mozgásotok is. Valamint Ferman, legutóbb tévedtem, amikor azt mondtam, hogy te vagy az egyetlen ember, aki ilyen sokat költ drága sportcipőkre. A húgod pontosan olyan, mint te." - mondta mosolyogva Ali.

Ezen mindketten felnevettek, és újra megölelték egymást.

-„Én azt hiszem, most magatokra hagylak titeket, van miről beszélgetnetek. Ferman remélem magaddal hozod Eylült Adil bácsi partijára este. A többiek is megismerhetnék, és mi is tudnánk még beszélgetni Eylül!"

-"Persze, ha Eylül is benne van, mindenképpen magammal viszem!" - mondta Ferman és összemosolygott a húgával, és megölelte.

Miután Ali magukra hagyta őket, Eylül és Ferman hosszú-hosszú órákon át beszélgettek.

- "Menjünk, igyunk egy kávét, és bemutatlak valakinek..."

-"Ali említette, hogy itt dolgozik a kedvesed, rá gondolsz? Nagyon szeretném megismerni..."

- "Igen, tudod ő ennek a helynek a tulajdonosa, bár ez most egy kicsit bonyolult, mert el kellett adnia egy részét egy Vuslat nevű nőnek... Na mindegy, ez most nem fontos, majd később elmesélem. Gyere, menjünk!" - mondta Ferman, és felpattant, megfogta Eylül kezét és elindultak Beliz irodája felé.

Ferman bekopogott Beliz ajtaján, és belépett, mögötte, óvatos léptekkel Eylül ment. Beliz először nem értette, hogy mi történik; Ferman bejön hozzá egy lánnyal, és mindkettejükön látszik, hogy sírtak, de most mégis mosolyognak.

- "Öhm... drágám, mi történt?" - fordult először Ferman felé. Majd Eylülre nézett.

-" Üdvözöllek, Beliz Boysal vagyok! " - mondta, és kezet nyújtott az ismeretlen lánynak.

-" Nagyon örülök, hogy megismerhetlek, Eylül Eryigit vagyok."

-" Hogy kicsoda? Eryigit??" - kérdezte Beliz teljes sokkban.

-" Néhány órával ezelőtt jött be hozzám Eylül, én is csak most tudtam meg a dolgot. A családom eltitkolta előlem a testvéremet. De Eylül elég idős lett ahhoz, hogy felkutassa az igazságot. Megtalált engem, amiért nagyon büszke vagyok rá!" - mondta Ferman Beliznek, és megölelte a testvérét.

-" Egészen megdöbbentő! Mennyire hasonlítotok egymásra! Most jöttél a városba Eylül? Hol fogsz lakni? " - kérdezte Beliz.

-" Igen, még csak néhány napja vagyok itt. A közelben vettem ki egy szállodai szobát."

-"És mi lenne, ha hozzánk költöznél?" - kérdezte Beliz.

- "Komolyan mondod?" - kérdezte egyszerre Eylül és Ferman.

-"Persze... Óriási házunk van, kényelmesen elférünk benne. Plusz én is, és szerintem Ferman is nagyon szeretné, ha megismernéd Leylát..."

-"Hát persze, hisz elvégre nagynéni vagy..." - mondta mosolyogva Ferman.

-"Ez csodálatos lenne, Beliz, köszönöm szépen!" - mondta Eylül, és megölelte Belizt.

-"Kicsim, fantasztikus vagy..." - hajolt oda Ferman Belizhez, és megcsókolta.

-"Eylül, este remélem velünk jössz Adil bácsi meglepetés bulijára!"

-"Igen, nos a bátyám és Ali is említette, és én nagyon szeretnék menni."

-"Akkor ezt meg is beszéltük! Te, Leyla, Beliz és én együtt fogunk menni, mint egy igazi család!"