A csodadoktor

a csodadoktor - 47. rész - A baba-téma

Reggel Doruk, ahogy hazaért, elég fáradt volt, és még mindig mérges, Demirék miatt. A konyhában éppen Eylül reggelizett.

- "Jó reggelt szerelmem!" - mondta boldogan Eylül.

- "Jó reggelt..." - dörmögte Doruk.

- "Mi a baj? Történt valami?"

- "Nem. Csak nagyon fáradt vagyok."

- "Ugyan már... Látom, hogy van valami... Gyere, ülj le... - mondta Eylül, és ahogy Doruk leült, beült az ölébe, és megsimogatta az arcát - Kérlek, mondd el, mi bánt..."

- "Demirék nagyon felidegesítettek az este."

- "Figyelj csak. Főzök neked egy teát, az segít lenyugodni, aztán szépen felmész, és kialszod magad. :)" - mondta Eylül, és megpuszilta Doruk arcát.

- "Rendben, köszönöm. :)" - mosolyodott el végre Doruk.

Doruk megitta a teát, majd azt kérdezte:

- "Te most elmész?"

- "Igen. Beliz megkért, hogy intézzek el néhány dolgot a kórházban... De ne aggódj, mire kialszod magad, én már itt is leszek... :)"

- "Itt leszel?"

- "Persze... Miért ne lennék...?"

- "Demir és Acelya bogarat ültettek a fülembe, hogy én annyira szörnyű lakótárs voltam, hogy nem fogod bírni, és napokon belül hanyatt-homlok költözöl vissza Belizékhez..."

- "Áhh, mindent értek... De ne is hallgass rájuk. Mi nem lakótársak vagyunk, hanem egy pár, akik együtt mostantól élnek... Néha nehéz lesz, de cserébe máskor meg csodálatos... Annyiban igazuk van, hogy nekem elég nehéz elszakadni a családomtól, és leginkább Fermantól. Éppen ezért tényleg tervezem, hogy néha majd ott alszom, de arra gondoltam, hogy például azokon a napokon, amikor te éjszakás vagy... De ne aggódj, ha nem szeretnéd, nem megyek sehova."

- "Annyira szeretlek... Tudod, nem akarom hogy rosszul érzed magad, mert hiányzik neked a bátyád, természetesen annyit vagy ott amennyit érzed, hogy szükséged van rá." - mondta Doruk.

- "Én is szeretlek... Egyébként meg, eddig Fermannal éltem, szóval vedd úgy, hogy elég jó kiképzést kaptam..." - mondta Eylül, mire Doruk felnevetett.

- "Igazad van."

- "Most viszont menj, aludd ki magad, én dolgozom egy kicsit, aztán délután rendezgetjük még a szobákat!" - mondta lelkesen Eylül.

- "Okés. -mondta Doruk, és megcsókolta Eylült - Siess haza!"

- "Sietek."

Ferman és Beliz is otthon reggeliztek ekkor.

- "Kivettem 1 hét szabadságot. - mondta Ferman - Mostmár mindig itt leszek, készenlétben, amíg a kisfiam úgy nem dönt, hogy meg kíván érkezni. :)"

- "Ez csodás... De... Tudod, félek egy kicsit..." - mondta Beliz.

- "Ne félj. Itt vagyok veled, és nem lesz gond. :)"

Amikor Eylül délután hazaért, Doruk már ébren volt.

- "Szia drágám! Mit mondasz, berendezzük az edzős szobát?"

- "Hááát... Nem most... Ferman hívott, hogy küld egy listát, és vásároljunk be nekik 1-2 dolgot, amik kelleni fognak a babának, és ők elfelejtették megvenni. Már nem szívesen indulnának el sehova, úgyhogy bevállaltam, hogy segítünk."- mondta Eylül.

- "Persze, menjünk." - mondta Doruk.

Eylülék elmentek a legközelebbi bevásárlóközpont bababoltjába. Ahogy sétáltak a sorok között, Eylül megnézte a listát, amit Ferman küldött.

- "Ahhha... Ferman azt mondta, hogy ő és Beliz elfelejtettek néhány dolgot beszerezni. De szerintem ezeket egyedül csak a nagyokos bátyám felejtette el..."

- "Miből gondolod?"

- "A lista első pontja a pelenka... Te melyikőjükből nézed ki, hogy elfelejt pelenkát venni egy babának...?" - nevetett Eylül.

- "Jó rendben... Egyértelmű, hogy Ferman... :)" - nevetett Doruk is.

Megvették azt a pár dolgot amit kellett, és még egy kicsit nézelődtek a boltban.

- "Nem is gondoltam, hogy ennyi mindenre van szüksége egy kisbabának..." - ámult Doruk.

- "Durva... De hát ezekre tényleg mind szüksége van..."

- "Ohh... Majd amikor magunk miatt jövünk vásárolni..." - ábrándozott Doruk.

- "Mi? Hohóó... Miről beszélsz?"

- "Egyszer nekünk is lesz családunk... Nem?"

- "Nemtudom... Egyszer..."

 - "Mi?? Mi az, hogy nem tudod??"

- "Doruk, szépen kérlek, ne beszéljünk erről... Menjünk!"

Kifizették a cuccokat és a hazaúton egyetlen szót sem szóltak egymáshoz. Ahogy hazaértek, becsengettek Belizékhez. Ferman nyitott ajtót és két mogorva arccal találta szembe magát.

- "Ohh, köszönöm, hogy segítettetek nekem. Ez most életmentő volt!"

- "Igazán nincsmit. Bármire szükségetek van bátran hívj!" - mondta Eylül.

- "Így van én is szívesen segítek. Ha már nekem úgy sem lesz családom, majd néha beállok hozzátok!" - mondta morcosan Doruk.

- "Oh-ooooh! Úgy látom éppen egy veszekedés közepébe léptem, úgyhogy most elveszem tőletek a dobozt és szépen bemegyek. Veszekedjetek csak nyugodtan... Ha tányércsörömpölést hallok, azért majd átmegyek." - mondta mosolyogva Ferman, és óvatosan kivette Doruk kezéből a dobozt.

- "Nagyon vicces vagy..." - mordult rá Fermanra Eylül.

- "Itt se vagyok. Menjetek szépen haza... Jó veszekedést! :)" - mondta Ferman, és vigyázva, hogy el ne nevesse magát, becsukta az ajtót.

Bement a házba, és bevitte a cuccokat a nappaliba. Mialatt pakolt, Beliz is lement hozzá.

- "Minden megvan?" - kérdezte.

- "Persze, minden."

- "Min mosolyogsz?"

- "Szerintem éppen veszekedtek valamin..."

- "Min? Komoly dolog?" - kíváncsiskodott Beliz.

- "Nemtudom, nem kérdeztem, de külső szemlélőként baromi mókás volt." - nevette el magát Ferman.

- "Miért?"

- "Annyira a régi önmagunkat látom bennük... Pont ilyenek lehettünk kívülről..." - mosolygott Ferman.

- "Hogy érted?" - kérdezte Beliz.

- "Hááát... Ahogy Doruk szavaiból kivettem, a baba-dolgon vesztek össze. Érdekes ez... Pontosan tudom, hogy Eylül nem akar még családot, és azt is tudom, hogy miért... De a lényeg, hogy nem akar, mint ahogy régebben te sem akartál... Doruk pedig szerintem nagyon szeretne... Pont mint én..."

- "Igen, ez így van... De nézz meg minket most. :)"

- "Náluk nem biztos, hogy ennyire egyszerű lesz. Eylül még egy kicsit makacsabb, mint te, és Doruk pedig még nálam is forrófejűbb."

- "Igazad lehet... Szerinted tudunk nekik segíteni valamiben? Beszélgethetnénk velük erről... Vagy esetleg te Dorukkal én meg Eylüllel..." - mondta Beliz.

- "Jó ötlet. Mindjárt fel is hívom Eylült, kíváncsi vagyok, mire jutottak a  veszekedéssel..."