A csodadoktor

a csodadoktor - 72.rész - A történet folytatása

Másnap reggel a két testvér felkelt, és mindketten nagyon nyugodtak és kiegyensúlyozottak voltak. Eylül szinte teljesen megfeledkezett Edáról, és a problémákról, Ferman pedig csak szimplán nagyon örült ennek.

- "Fermaaaan..." - kezdett bele óvatosan Eylül, mikor leültek reggelizni.

- "Oh, jajj nekem elővette a kiscicaszemeket... Miért érzem, hogy bármit kérsz most, igent kell mondanom..."

- "Ne csináld már ezt! Nem is mondtam még semmit!"

- "Nem mondtál, de így nézel rám, szóval biztos vagyok benne, hogy kérni szeretnél valamit, és ha így nézel, sosem tudok nemet mondani..." - mondta mosolyogva Ferman.

- "Akkor először csak kérdezek... Szóóóval... Neked van ma műtéted?" - kérdezte Eylül, és bevetette a legédesebb nézését.

- "Értem már... Maradnál még egy napot, igazam van?"

- "Igen, nagyon. Annyira jó itt..."

- "Jólvan, nincs ma műtétem, de felhívom Belizt, és ha minden rendben van otthon, maradunk. Megfelel?"

- "Igen!!! Menj hívd!!" - mondta boldogan Eylül.

Ferman elment telefonálni, és pár perc múlva vissza is jött.

- "Maradhatunk, Kicsi! :)"

- "Nagyon jó!! Menjünk el túrázni a környéken... És közben meséld el, hogy volt tovább Belizzel..."

- "Milyen egy cseles gyerek vagy te... Erre ment ki a játék, igazam van? :)"

- "Ajj Ferman, mégis miket gondolsz rólam?? Természetesen nem, csak nagyon szeretem a bátyámat, és vele szeretnék lenni."

- "Jó na... Nem kombinálok, gyere, induljunk, és közben mesélek. :)"

Ahogy elindultak, Ferman tovább mesélte a történetet.

Beliz és Ferman kézenfogva Ferman lakásához mentek a kórházból, de figyeltek arra, hogy senki ne lássa meg őket.

Néhány perc múlva oda is értek és Ferman behívta magához Belizt. Bementek a lakásba.

- "Öhm... Kérsz valamit inni?" - kérdezte kissé zavarban Ferman.

- "Igen, vizet, köszönöm... :)"

- "Rendben, ülj csak le, azonnal hozom." - mondta Ferman.

Beliz bement a nappaliba, ami egyébként nagyon igényesen volt berendezve, a legújabb, és legmenőbb bútorokkal. Festmények a falakon, rengeteg könyv, illetve a szobában volt két, fából készült szék. Beliz leült az egyikre. Ferman visszajött, letette a vizet és leült mellé. Ahogy leült, óvatosan megfogta Beliz kezét.

- "Mondd csak, te nem vagy zavarban...?" - kérdezte a csendet megtörve Ferman.

- "Öhm... Egy kicsit..."

- "Mert én nagyon zavarban vagyok... Mert te a főnököm vagy, és nem tudom, mit szólnának a kórházban... De nagyon jól érzem magam veled, és mióta megláttalak csak te jársz a fejemben..." - mondta Ferman és megsimogatta Beliz kezét.

- "Ezt megértem, ezzel én is így vagyok. Ma Adil 20 percig beszélt nekem a soron következő műtétekről és a pénzügyekről, de esküszöm neked egyetlen szóra sem emlékszem... - mondta Beliz és mindketten felnevettek - De mik is vagyunk mi pontosan... Mármint, te még mindig nem mondtad ki..."

- "Micsodát...?"

- "Csak annyit mondtál a tetőn, hogy "én is téged"... De mit is engem? :)"