A csodadoktor

a csodadoktor - 48.rész - "Béke van. :)"

Ahogy Eylül és Doruk beértek a házba, Eylül rögtön leült a nappaliba. Doruk mérgesen utánament, és leült mellé.

- "Most tényleg nem fogunk erről beszélni??"

- "Nem akarok erről beszélni!"

- "De miért nem? Nem normális, hogy mivel együtt élünk, és össze fogunk házasodni, ezért megkérdeztem, hogy mikor szeretnénk családot?" - mondta dühösen Doruk.

- "Nem! Még túl fiatalok vagyunk! Okés, te idősebb vagy, mint én, de én 20 éves vagyok!!!"

- "Ne hazudj, ismerlek. Valójában nem ez a bajod. Ha ez lett volna a baj, a házasságról is ezt mondtad volna... Csak nem akarsz velem családot alapítani..."

- "Mert fogalmad sincs, miről beszélsz, csak magaddal foglalkozol!!" - kiabálta könnyes szemmel Eylül.

Doruk egyből visszavett, amikor látta, hogy Eylül majdnem sír.

- "T-tessék?"

- "Csak magadra gondolsz! Mivel nem azt akarom egyből, amit te, rögtön támadsz!"

- "Persze, csakis én vagyok a hibás! Mégis mit kéne azon másképp látnom, hogy a lány, akibe szerelmes vagyok, így reagált arra, hogy szóbahoztam, hogy családot szeretnék..."

- "Mert nekem nem volt családom! - szakadt ki a mondat Eylülből, és sírni kezdett - Nekem sosem volt családom... Előttem nem volt példa, hogy milyen egy igazi család... Sosem voltak velem a szüleim. Az emberek általában látják milyen az édesanyjuk és az édesapjuk, és vagy ők is olyanok lesznek, vagy legfeljebb azt tudják, milyenek nem akarnak majd lenni..."

- "Szerelmem, annyira sajnálom..." - higgadt le Doruk.

- "Mégis milyen anya lehetnék én? Hiszen nem tudom, milyen egy anya... Éppen ezért még a gondolattól is megijedek..."

- "Azt hittem, miattam nem akarod ennyire..." - mondta Doruk.

- "Ne hülyéskedj... Amikor legutóbb Belizéknél, láttam, ahogy Leylával játszol, teljesen beleszerettem a látványba... Azóta nem hagy nyugodni a gondolat, hogy én ezt lehet nem fogom tudni megadni neked..."

- "Kicsim... - mondta Doruk, közelebb húzódott Eylülhöz, és az ölébe ültette - Bocsánatot kérek. Erre nem gondoltam. Annyira jól bánsz Leylával, annyira édesen babázol vele, hogy nekem eszembe sem jutott, hogy esetleg te tartasz ettől..."

- "Mert Ferman és Beliz csodálatos szülők, és nem érzem, hogy Leylával kapcsolatban el tudnék bármit is rontani."

Doruk megsimogatta Eylül arcát.

- "Ne félj. Habár nem hiszem, hogy rossz szülők lennénk, ettől függetlenül nem háborgatom ezt a témát." 

Eylül csak lehajtotta a fejét.

- "Héé... Szerelmem, nézz rám. - mondta Doruk, és lassan átkarolta Eylül derekát - Ugye nem haragszol rám...?"

- "Nem haragszom, tudom, hogy neked is igazad van. Szeretlek..." - mondta Eylül.

- "Én is nagyon szeretlek." - mondta Doruk, és éppen hajolt volna közel Eylülhöz, amikor megcsörrent a telefonja.

Eylül nagyot sóhajtva a telefonért nyúlt, ugyanis Ferman volt az, elmosolyodott, és felvette.

- "Mondd..."

- "Csak érdeklődöm... Hogy áll a veszekedés?? Kell orvos? Vagy egyből hívjak egy papot??"

- "Látom, jól szórakozol... Pap nem kell, orvos meg van itt is... :) - mondta mosolyogva Eylül és megsimogatta Doruk arcát - Ne aggódj. Béke van. :)"

- "Örömmel hallom. Amúgy nem csak ezért hívtalak. Holnap munka után gyertek át hozzánk. Doruk megígérte nekem, hogy segít összeszerelni a kiságyat, te és Beliz pedig szórakozhattok rajtunk, ahogy bénázunk... Utána pedig együtt vacsorázhatnánk."

- "Remekül hangzik. Ott leszünk! :)"

- "Szuper! Jó éjt nektek." - köszönt el Ferman.

- "Nektek is. :)" - mondta Eylül és letette a telefont.

- "Te tényleg bevállaltad, hogy holnap kiságyat szerelsz?" - kérdezte nevetve Eylül Doruktól.

- "Min nevetsz??? Talán nem hiszed el, hogy megcsináljuk? Én csukott szemmel összerakom!"

- "Ahhhaaa.... Én meg csukott szemmel elhiszem... :)"