A csodadoktor

a csodadoktor - 50.rész - Çağrı meghívva ☑️

Eylül letette Leylát aludni, szépen betakarta, és visszament a másik szobába.
A két fiú úgy bámulta a kiságy leírását, mint két eltévedt ember egy térképet. Beliz és Eylül felnevettek.

- "Még szerencse, hogy szívsebész lettél, nem pedig asztalos! 😂" - mondta nevetve Eylül Fermannak.

- "Azt mondtad, nem cukkolsz!" - kiáltott Ferman, és hozzávágott Eylülhöz egy nagy plüss elefántot.

- "Héé!! Dobááálsz??? Ezt most azonnal visszakapod! Gyere ide, te!!" - kiabálta Eylül, aki éppen Fermanra ugrott, amikor Beliz közbeszólt.

- "Állj! Nem fogtok nagyobb káoszt csinálni!!"

Ferman elengedte Eylül bokáját, Eylül pedig szépen visszaigazította Ferman összekócolt haját. 😂

- "Jó, rendben, viselkedünk. - mondta Ferman - Eylül, mesélj valamit!"

- "Meséljek... Oh, ja igen, mesélek valamit... Képzeljétek, az egyik legjobb barátom, aki szintén sportoló, írt ma nekem... Leigazolta a városi csapat, és ideköltözik!"

- "Mit sportol?" - kérdezte kíváncsian Beliz.

- "Jégkorongozik."

- "Azta!!"

- "Hát igen, nos, ha van valaki, aki még nálam is jobban bírja a szigorú edzéseket, akkor az ő..."

- "És ismerős itt a városban?" - kérdezte Ferman, vagyis megpróbálta finoman felvezetni az odaköltözős témát.

- "Nem igazán... Együtt nőttünk fel, és mindketten egyszerre kerültünk el a városból, és akkor még szinte gyerekek voltunk. Ő azóta most tér majd vissza először igazán."

- "Akkor eléggé el lesz veszve szegény..."

- "Mondd meg neki, hogy lakjon nálunk pár napot, amíg megszokja a várost..." - mondta teljesen lazán Doruk.

Eylül és Ferman hirtelen összenéztek.

- "Komolyan Doruk? Az nagyon jó lenne!!" - örvendezett megkönnyebbülten Eylül.

- "Persze, miért is ne... Ha fontos neked, én is szeretném megismerni..." - mondta Doruk.

- "Bizony, én is..." - mondta Ferman.

- "Kicsi korunkban sok időt töltöttünk együtt, úgy is mondhatjuk, hogy ő vigyázott rám előttetek. Már sokat meséltem neki rólatok, és természetesen mindenkit bemutatok majd mindenkinek! :)" - mondta boldogan Eylül.

- "És mi a neve ennek a barátnak?" - kérdezte Beliz.

-" Çağrı. Ha jégkorongmeccset ad a TV, ott lehet őt gyakran látni. Zseniálisan jól játszik. Majd együtt elmehetnénk egyszer megnézni őt!" - mondta Eylül.

- "Az nagyon jó lenne!! Én szívesen megnézném, engem érdekel, mert én gyerekként jégtáncoltam. :)" - mondta Beliz.

- "Komolyaaaan??" - kérdezte Eylül.

- "Miii?! Ezt én eddig miért nem tudtam...?" - kérdezte Ferman.

- "Hát nem került szóba... Több dolgot is sportoltam gyerekként, de ez volt az egyik kedvencem... :)"

- "Szerelmem, miket meg nem tudok rólad..." - ámult el Ferman.

- "Szerintem kicsim, te is kedvelni fogod őt..." - mondta Eylül és megpuszilta Doruk arcát.

- "Biztosan. :)" - mondta Doruk.

- "Megyek, fel is hívom, gyorsan elújságolom neki!!" - mondta Eylül, és boldogan kiment a szobából.

Amíg Eylül telefonált, Doruk megkérdezte:

- "Ferman, te ismered ezt a
Çağrıt?"

- "Nem... Én csak annyit tudok, hogy jóban vannak nagyon kicsi koruk óta... Majd bemutatja, és meglátjuk. De miért hívtad meg, ha féltékeny vagy?" - kérdezte Ferman.

- "Dehogy vagyok féltékeny! - mondta Doruk - Nem tudok sokat erről a srácról, de Eylülben teljes mértékig megbízok."

- "Szerintem túlbonyolítjátok. - vágott közbe Beliz - Doruk, Eylül veled van, és nagyon szeret téged, és ha Çağrı pedig szeretett volna tőle valamit, lett volna rá bőven elég ideje megtenni..."

- "Uff... Azt hiszem, igazad van..." - sóhajtott fel Doruk.

Ekkor Eylül visszajött.

- "Amúgy... Én drága, szeretett kiscsaládom! Ha így haladunk ennek az ágynak az összerakásával, szegény kisbaba nem tudom, hogy hol fog aludni... 😄" - mondta Eylül.

- "Igazad van... Haladjunk..." - mondta Ferman, és elkezdtek valóban az összeszereléssel foglakozni.

Beliz átvette a papírokat, a fiúk megemelték és tartották a különböző részeket, Eylül pedig összecsavarozta a darabokat.

- "És... Sikerült beszélned Çağrıval?" -kérdezte Doruk.

- "Persze... Nagyon köszöni a lehetőséget, holnap délután megyek ki érte a reptérre! Te dolgozol, vagy jössz velem?" - fordult Eylül Doruk felé.

- "Holnap délután? Én nappalos vagyok... Este jövök haza... Elcseréljem a műszakom?" - kérdezte Doruk.

- "Áhh... Nem, nem kell... Kimegyek érte egyedül, és a vacsorával megvárunk. :)"

- "Öhm... Rendben van..." - mondta Doruk, bár az arcán picit látszott, hogy nem repes az örömtől.

- "Persze, hogy rendben! Vacsorázzatok együtt, sőt, átmegyünk mi is!!" - veregette meg Ferman Doruk vállát, egy ilyen *Doruk, ne legyél már ilyen feltűnően féltékeny* nézéssel.

- "Remek ötlet!! Így mindenki megismer majd mindenkit!! Annyira boldog vagyok!!" - vigyorgott Eylül.

Erre mindhárman elmosolyodtak.

- "Jó téged ilyen boldognak látni!" - mondta Beliz.

Eylül erre még jobban vigyorgott, mint a vadalma. 😁

- "És mikorra menjünk át?" - kérdezte Beliz.

- "Este 6-kor száll le Çağrı gépe, én akkorra megyek ki érte, Doruk 8-kor végez a kórházban..." - számolt hangosan Eylül.

- "Akkor mi is 8-ra megyünk!" - mondta Ferman.

- "Csodás! Kicsim, neked is jó lesz így?" - kérdezte Eylül.

- "Ühüm, persze..." - válaszolta Doruk, és megpuszilta Eylül homlokát.