Kpop Oneshots - By.: Honeybabbe Ver.2

Szavak nélkül - JaeSeong

Nos, amikor a nyár elején emlegettem, hogy egy SF9-os os-en dolgozok, nem éppen erre gondoltam. Természetesen a másik, régebben elkezdett kis szösszenet sincs teljesen elveszve, tervezem befejezni, addig viszont elhoztam nektek egy hirtelen felindulásból megírt sztorimat, ami ötletem sincs mikor lett szintén SF9, de mindegy is. :D

Jó olvasást mindenkinek! <3

FIGYELMEZTETÉS!

Egyesek számára érzékeny téma lehet, mely kb az egész sztorit meghatározza és nem köntörfalazok, nem épp a "legszebb" oldalát ragadtam meg a dolognak. Viszont ettől függetlenül van boldog pont is a történetben. Számomra nem túl megrázó az evészavar fogalma, de ha valakinek esetleg gondja van ezzel, az csak óvatosan kezelje a sztorit!

Sehogy nem jó... A folytonos elégedetlenkedés, az elvárások, az apró megjegyzések. Évek óta próbálkozom, de sehogy nem jó. A nagy nyomás, a tömeg éljenzése, mikben mindig megbújik egy-egy apró megjegyzés, nem túl pozitív szavakkal. Utáltam magam. Utáltam mindenemet. Utáltam ezt az egészet. És a legjobban azt utáltam, hogy nem tudtam, mikor kerültem ide? Vagy ebbe?

A többiek hatalmas lelkesedéssel szálltak fel a minibuszra, míg én kissé lemaradva pillantottam körbe a hatalmas városban. Rengeteg helyen bukkantak fel reklámok kozmetikai eszözökről, fogyókúrás tablettákról, új technológiai eszközökről. Egy pillanatra úgy éreztem, mintha túl nagy lenne hozzám ez a mindenség. Mintha megszédültem volna...

-Jaeyoon! Gyere már! Elkésünk! - Kiáltott felém a csapat menedzsere, mire gyorsan észbekapva magam is a már majdnem teljesen megtelt járműhöz siettem és az abban lévő utolsó ülésen helyet is foglaltam. Megint magamban elmélázva döntöttem a fejem az üvegnek és néztem végig a forgalmas utakon. Annyira... furán éreztem magam, és akkor még nem tudtam, hogy miért? Hogy egyszerűen csak rosszul aludtam vagy pillanatnyi zavarodottság lett volna, nem tudtam. Fura gondolatok jártak a fejemben és nem teljesen éreztem magam önmagamnak. Mintha részben kiszakadtam volna a testemből és egyszerűen már nem tudtam a többiek vidám beszélgetésébe beleszállni. Nem tudtam viccelődni Sanghyukkal és Inseonggal úgy, ahogy még tegnap. Nem tudtam nevetni, sőt, rendes szavakat sem formálni és nem értettem, hogy miért nem? Lenéztem az ölembe, a kissé izzadt tenyereimre és ekkor éreztem, a homlokomon is végigfut egy apró izzadtság csepp. Pokolian meleg volt, szinte majdnem légszomjat kaptam, mégsem tettem ellene. Aprókat lihegve, ködös szemekkel vizslattam a vastag, bő nadrágot, amit felvettem és a pulóverem ujjának végét, ami majdnem a fél kezemet eltakarta. Kint nagyon meleg volt a levegő, ráadásul a kisbuszban is várni kellett, mire használni kezdett a klíma. Magam sem értettem teljesen, miért így öltöztem fel ma, egyszerűen csak... ezt találtam kényelmesnek. Valamiért azt akartam, hogy a testem takarva legyen.

-Jaeyoon... Héj... minden rendben? Jae... - Ijedten kaptam fel a fejem, mire a mellettem ülő Inseong hasonlóképp rémült ábrázattal nézett rám. Pillanatnyi zavaromból feleszmélve töröltem meg vékony pulcsimmal a homlokom, ezúttal már egy apró mosollyal pillantva hyungomra, aki továbbra is ijedten méregetett. - Minden rendben? Nagyon fura vagy ma...

-Igen! - Kiáltottam fel túl buzgón, mire kissé lejjebb vettem a hangerőm. - Mármint, igen... minden rendben. - Szusszantottam egy nagyot, majd ismét megfeszültem, mikor éreztem, hogy a mellettem ülő közelebb hajol hozzám és a homlokomra emeli egyik kezét. Ekkor megnyugtatóan hűvösnek találtam Inseong tenyerét, melyre önkéntelenül is megkönnyebbülten sóhajtottam egyet.

-Le kéne venned a pulcsid, nagyon meleg a homlokod, hőgutát fogsz kapni. - Dorgált meg finoman, mire én csak mosolyogva megráztam a fejem.