Kpop Oneshots - By.: Honeybabbe Ver.2

Versenynek álcázott kedvesség - Kinho

Szokásomhoz híven ültem a padban, bámulva magam elé, teljesen elveszve egy saját, általam kreált világban. Szinte már a szemeim is bekönnyesedtek a szüntelen, pislogás nélküli bámulásba, még sem voltam képes - nem voltam hajlandó - visszatérni a valóéletbe. Fáradt voltam, az éjjel alig aludtam pár órácskát, így szinte csoda volt, hogy egyik pillanatról a másikra, nem bukott előre a fejem, és csapódott be a kemény falappal megáldott padba, akár egy darab kő. Persze, sok velem idős kamasznak volt az álmosság a problémája, ezért - hogy ne idegesítsek senkit - inkább csak el voltam magamban és nem mentem oda minden második diákhoz hisztizni, hogy mennyire aludni akarok. Természetesen magamban már rég tomboltam és már az összes padot felborítottam mérgemben, a külvilág csak annyit látott ebből az egészből, hogy a helyemen ülve töprengem magamban valamin.

-Héj! Jinho! - Csapott az asztalomra erős hangon Chaeryeong barátnőm, kissé mérgesen nézve rám. - Már megint úgy bebambultál az órán, hogy nekem muszáj volt a matekban találni bármiféle érdekességet, de bumm! Képzeld... nem volt, semmi... semmi...

-Bocsi... - Behúzva nyakam a bő pulcsi alá néztem rá nagy szemekkel, min csak elmosolyodott.

-Egy narancslével jóvá teheted a bűnöd. - Kezdett el tapsikolni remek ötletén, mire csak megforgatva szemeim léptem ki vele együtt az osztályteremből, hogy a büféhez menjünk. Mielőtt bárki félreértené, mi szeretjük egymást Yeonggal, mármint, nem úgy, szimplán csak barátok vagyunk, ami rettentő furcsa. Egy részt, nagyon különböző kaliberűek vagyunk, más részt, együtt voltunk - mint pár - egy rövid ideig. Egészen addig, amíg számára megalázó módon, rájöttem, hogy egyáltalán nem érdekelnek a lányok. Biztosan nem esett neki jól, mikor ezzel elé álltam, de meglepő módon, nem ordibált velem, nem sírt és mérgében nem terjesztette szét a suliban rólam ezt a tényt. Enyhe sétrődöttséget lehetett látni a tekintetében, de ez is hamar eltűnt és helyét a baráti szeretet vette át, ez pedig nagyon megkönnyítette a lelkemet. Bár nem szerettem úgy, ahogy kellett volna, barátként mégis szükségem volt rá és bár már előre letisztáztam magamban, hogy ez mindenféle kapcsolatot megöl közöttünk, kellemes csalódásként ért, mikor ez nem így lett.

-Na, még sem én veszem neked azt a narancslevet? - Nevettem fel, mikor már az árus pultnál voltunk és barátnőm fizetni készült.

-Csak vicceltem, nem akarlak kizsákmányolni.

-Állj félre! - Löktem finoman arrébb és kifizetve az italt, hozzá sétálva a kezébe nyomtam. Nem ellenkezett, csak kedvesen elmosolyodott és visszaindultunk a teremben.

-Egyébként... Mostanság gyakran elbambulsz. Mi történt veled? Rosszul aludtál vagy mi...? - Érdeklődött felőlem, ez pedig igencsak megmelengette a szívemet. Nagyon jó barát volt és emiatt nem akartam soha sem elveszíteni.

-Hát... Épp ez az, nem igazán aludtam, bár nem tudom, hogy az állapotomat mennyire lehetne a rossz alváshoz kötni.

-Ezt nem igazán értem. - Ráncolta a szemét értetlenül, miközben a táskáját az ölébe kapva, kezdte el előpakolni a cuccát a következő órára.

-Csak... elvonja valaki a figyelmem. - Zavaromban azt se tudtam, hova nézzek, ezért ajkaimat rágcsálva kaptam fel én is a táskámat az ölembe, serényen keresve a kémia könyvet. Chaeryeong sokáig nem mondott semmit, csak magában hümmögve emésztgette a hallottakat, majd mikor felnézett rám, olyan sunyi mosoly szélesedett ki szép arcán, hogy legszívesebben elszaladtam volna.

-Igen? És kicsoda? Csak nem szerelmes vagy? - Nevetett fel, de én - kicsit se úriasan - befogtam a száját és szúrós tekintettel néztem rá, mire ő teljesen megszeppenve, nagy, kerek szemekkel nézett az enyéimbe.